Ország-világ

2021.01.05. 18:18

Fidesz: a baloldalt a járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli

Ma is kiderült, hogy igazi vezérük Gyurcsány Ferenc, és ugyanazok tolonganak a hatalomért, akik egyszer már tönkretették az országot.

A baloldalt a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli – így reagált a Fidesz arra, hogy kedden megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok.

A Fidesz közleményében elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal a koronavírus-járvány kellős közepén is „csak a hatalom megszervezésével van elfoglalva”.

A nagyobbik kormánypárt szerint ma is kiderült, hogy a baloldal igazi vezére Gyurcsány Ferenc, és ugyanazok „tolonganak a hatalomért”, akik egyszer már tönkretették az országot.

Az ellenzék hatpontos dokumentumát Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei, Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke írta alá az Országházban a pártok online közvetített sajtótájékoztatóját követően.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában