Orosz-ukrán háború

2023.06.12. 13:56

Amerikai elemző: Orbán Viktor érti és ki is mondja az igazat (videó)

Jeffrey Sachs volt a Hír TV Globál című műsorának vendége. Az amerikai közgazdász és politikai elemző összefoglalta az ukrajnai háború kiváltó okait, és kifejtette, szerinte a magyar kormányfő az egyedüli vezető, aki a háború kérdését reálisan látja.

MW

Jeffrey Sachs amerikai közgazdász és politikai elemző

Forrás: Xinhua / AFP

Fotó: Shen Hong

„Mit gondolnak ezek egyáltalán? Hogy Ukrajna győz az ellentámadásban, Oroszország pedig csak ül és azt mondja: neked van igazad, sajnálom, hazamegyünk, mert vereséget szenvedtünk, Ukrajna legyőzött minket. Oroszország azt is mondhatja, hogy akkor eszkaláljuk a konfliktust” – fogalmazott a Hír TV Globál című műsorában Jeffrey Sachs amerikai közgazdász és politikai elemző.

Hozzátette:

Az én meggyőződésem az, hogy jó eséllyel ők inkább kiszélesítenék a konfliktust, és ez akár komplett katasztrófához vezethet.

Szerinte ezt a NATO és az Egyesült Államok „nem gondolta végig rendesen”, hiszen egy eszkaláció során Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyan mondhatja azt, hogy „álljunk meg, és zárjuk ezt le”, de azt is, hogy „vegyük elő az atomfegyvereket”. Az elemző szerint a Nyugat nem veszi figyelembe azon elvet és elővigyázatosságot, miszerint 

ne kényszerítsd ellenfeledet atomfegyver használatára.

Orosz nem a NATO további bővítésére

Sachs beszélt Amerika arroganciájáról, a már kilencvenes évek elején eldöntött Kelet-európai NATO-bővítésről, amely során szerinte Oroszországnak nem a magyar, lengyel és cseh bővítéssel volt igazán problémája, ugyanis ezen országok „távoliak és a második világháborúhoz köthető a megszállásuk, ami már elmúlt”. Ám Moszkva már „megálljt” parancsolt a balti, román, bolgár, szlovák és szlovén bővítésnél, mondván „most már a határainkon vagy”.

A szakértő felelevenítette Putyin 2007-ben, a müncheni biztonsági konferencián elmondott beszédét, amelyben felszólította a NATO-t és különösen az Egyesült Államokat, hogy „hagyják abba” a keleti bővítést, utalva arra, hogy Georgia és Ukrajna vörös vonalat jelentene ebben a kérdésben.

Sachs szerint Washington terve a NATO-bővítésekkel az volt, hogy „bekerítse Oroszországot” minden irányból.

A háború kirobbanásával kapcsolatban Sachs emlékeztetett arra, hogy az a semleges politikát folytató Viktor Janukovics kormányának megdöntésével kezdődött – amelyben szerinte Washington „legalább részt vett” –, és Amerika-Oroszország csataterévé változott Ukrajna, ahová 2014-ben Putyin benyomult, elvette a Krímet, és egy olyan megállapodást szorgalmazott, amely autonómiát ad a kelet-ukrajnai Donbaszban élőknek.

A 2014-es konfliktust a minszki megállapodások csendesítették el, habár az elemző ukrán tisztviselőkkel folytatott privát beszélgetésére hivatkozva felidézte:

azt mondták, hogy nem áll szándékukban betartani a megállapodást.

„A megállapodás egy rossz vicc. Ezért azt figyelmen kívül fogjuk hagyni, nem tartjuk majd be és azt mondjuk, hogy az oroszok nem hagyják érvényesülni a diplomáciát” – idézte a forrását.

Jeffrey Sachs szerint a 2021-ben elnöki tisztségbe lépő Joe Biden demokrata politikus „még ellenségesebb, militaristább és keményvonalasabb”, és már 2021-ben Ukrajna NATO-tagságát emlegette. Eközben Putyin amerikai és orosz biztonsági megállapodása azt kötötte ki, hogy ez nem valósulhat meg, ám Sachs szerint ez a Fehér Házat nem érdekelte.

Visszatartották a békétől Kijevet

Volodimir Zelenszkij már néhány héttel az invázió után, március elején arról beszélt, hogy semlegesek lesznek. Az ukránok és az oroszok elkezdtek egyeztetni, Putyin azt mondta, tárgyaljatok, és volt is egy megállapodástervezet, amelyben a török külügyminisztérium közvetített. Már a megállapodás véglegesítéséhez közeledtek, de az Egyesült Államok blokkolta azt. Mert ők nem akarnak békét. Azt mondták: „meg kell gyengítenünk Oroszországot, a csatatéren kell legyőznünk, és ki kell bővítenünk a NATO-t

– mutatott rá Sachs.

Az elemző szerint Orbán Viktor „bátor, kimondja az igazat, és reméli, hogy ezzel változást lehet elérni” – utalt a háború realitásainak a bemutatására. Sachs egyébként ugyanígy vélekedett akkor is, amikor a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjút. Akkor arról beszélt lapnak, hogy a magyar miniszterelnök az egyetlen európai vezető, aki a realitás talaján él és úgy szemléli a háború eseményeit.

A Hír TV műsorában hasonlóan vélekedett Recep Tayyip Erdogan török elnökről, akinél „senki sem érti jobban a Fekete-tenger térségének problémáit és a biztonsághoz vezető utat”. Sachs szerint nem is kell túl sok NATO-tagállami politikus, aki kimondja, hogy „átgondoljuk ezt a helyzetet kicsit jobban, mielőtt továbbmennénk ezen az öngerjesztő úton”.

Jeffrey Sachs szerint valójában a világ lakosságának a háromnegyede, Afrika, Kína, India, Dél-Amerika érti a történéseket és a biztonsághoz vezető utat.

Hozzátette:

Orbán Viktor miniszterelnök azért kivételes, mert nemcsak jól érti, mi történik, de ki is mondja az igazat, ami nagyon fájdalmas lehet a többiekre nézve, akik értik ugyan a helyzetet, de az igazság kimondására nem állnak készen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában