Interjú

2024.06.08. 19:00

Orbán Viktor: arra kérem az embereket, erősítsék meg a kormány támogatását a béke érdekében (videó)

A kormányfő a Hír TV Napi aktuális című műsor vendége volt, ahol a világon egyre terjedő háborús feszültségről és a hazai politikai kihívásokról is beszélt.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Hír TV stúdiójában Budapesten

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

A miniszterelnököt Bayer Zsolt kérdezte arról, hogy mik a kilátások ma az európai politikában, és megjegyezte, két és fél évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy háború fog kitörni a kontinensen. Mint ahogyan egy éve senki nem gondolta, hogy ebbe a háborúba az egész Európai Unió megpróbál majd beszállni, és három hete senki nem gondolta volna, hogy egy szomszédos ország miniszterelnökét megpróbálják megölni.

Orbán Viktor elmondta: ő is ezzel szokott érvelni, és ez a válasz arra is, amikor az a vád éri a kormánypártokat, hogy eltúlozzák a háborús veszélyt.

Felidézte, hogy a háború kitörése előtt pár héttel ő maga is tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akkor 50-50 százalék esélyt adott a konfliktus elharapódzására, mert az világossá vált számára, hogy az oroszok nem tudják azt elfogadni, hogy Ukrajna a NATO-tagság felé tart.

A miniszterelnök szerint semmi túlzás nincs abban, amit most kommunikálnak.

Akik azt mondják, hogy most túloznak, azoknak azt szokta felemlegetni a miniszterelnök, hogy a német kancellár két éve azt mondta, hogy csak sisakokat küldenek a háborúba, halált okozó fegyverekről szó sem lehet, illetve az energiaszektorra sem lehet szankciókat kivetni. 

– Innen indultunk, és ott tartunk, hogy német tankok rohangálnak Ukrajna területén, német légvédelmi rendszereket szállítanak, és a teljes európai gazdaságot levágták az egyébként olcsó, és észszerű ellátást biztosító orosz energiaszisztémáról – magyarázta Orbán Viktor.

Szerinte, ha ennek az ütemnek a felével haladunk tovább, akkor néhány hónap és a nyílt katonai konfrontációnál tartunk.

A háborút emberek csinálják

Bayer Zsolt szerint az ellenzék ezt hajtogatja az itthoni kampányban. Mint mondta, egy klasszikus dramaturgiai szabály, hogyha kitesszük a színpadra a pisztolyt, annak a harmadik felvonás végéig el kell sülnie, ma már pedig atomfegyvereket pakolnak a színpadra az európai hatalmak.

– Miben lehet reménykedni? – tette fel a kérdést a műsorvezető.

Orbán Viktor elmondta, „a háborút emberek csinálják, nem kényszer, sors, Isten csapása, vagy elháríthatatlan átok, hanem emberi döntések következménye.”

Felidézte, hogy ő maga ott ült az Európai Unió Tanácsában a többi miniszterelnökkel, ahol lesöpörték a magyar békepárti álláspontot az asztalról, és mentek tovább döntésekkel a nyílt konfliktus felé.

A miniszterelnök szerint abban van a remény, hogy ezek az emberek tudnak jó döntéseket is hozni, de rá kell őket kényszeríteni erre.

Csak a politikai változás az, amiben reménykedhetünk

 – fogalmazott a kormányfő.

Mint mondta, nem csak az Európai Parlament összetétele fog eldőlni a napokban, hanem a tagországok kormányairól is ítéletet mondanak az európai emberek.

Én is azt kérem az emberektől, hogy erősítsék meg a kormány mögötti bizalmat a béke érdekében

 – jelezte.

Huszonnégy óra alatt véget lehet vetni a háborúnak 

A kormányfő elmondta, hogy Brüsszel és Washington a háborús központok, a mérkőzés első felét most vasárnap kell megnyerni, majd novemberben Amerikában lesz a második rész, ahol abban reménykedhetünk, hogy a békepárti elnökjelöltet, Donald Trumpot választják meg.

Ha ez teljesül, akkor mind a két oldalon pozícióban lesznek azok az emberek, akik meg tudják állítani a háborút.

– Huszonnégy óra alatt lehet megállítani ezt a háborút, és elérni a tűzszünetet. Három telefonhívás kell, az ukrán elnökkel közölni kell, hogy a korábbi automatikus támogatás helyett, most már feltétele a további donációnak az azonnali tűzszünet – magyarázta a miniszterelnök.

– Mi a felételezhető cél? Miért most akarják legyőzni Oroszországot? – tette fel a kérdéseket a műsorvezető. Orbán Viktor szerint a nyugati vezetők le akarják győzni egy háborúban Oroszországot, hogy vagyont és befolyást szerezzenek. Ukrajna szerinte adottságaiban egy gazdag ország, ezt akarják megszerezni. A dolog végén a pénz a hatalom, az ottani termőföld, gazdasági lehetőségek állnak.

A jelcini időszakot szeretnék visszahozni 

A miniszterelnök szerint sokan kívánkoznak vissza a 90-es évekbe, amikor Oroszországot és Ukrajnát ki lehetett használni, de ezt az oroszok mára megelégelték, újraszabályozták a saját világukat. Ennek az első lépése lenne az, hogy az oroszokat egy katonai konfliktusban, az ukrán–orosz határon megvernék.

Ilyenkor megjelennek a hitelezők, a spekulánsok, és nyomják előre a gépezetet. Nekünk azt kell szem előtt tartani, hogy egy háborúban sohasem az dől el, hogy kinek van igaza, hanem, hogy ki marad életben

– hívta fel a figyelmet a kormányfő.

A miniszterelnök szerint sosem sikerül megállni egy háborúban, ezért nem szabad átengedni a katonák kezébe a hatalmat. A legnagyobb hiba az volt, hogy Európa ezúttal nem szigetelte el a konfliktust, mint azt tette a Krím esetében, 2015 környékén.

Orbán Viktor szerint Közép-Európában a legtöbben azt gondolják ebben a kérdésben, mint mi, csak a vezetőik nem. Szlovákok, románok, horvátok, szerbek nagyjából egy véleménysávban vannak, a lengyelek és a baltiak más történelmi tapasztalattal rendelkeznek.

A vezetőket befolyásolják, egy szövetségi rendszeren belül is, ezeket tapasztaljuk nap, mint nap. Ezeket az erőkivetítési kísérleteket el kell hárítani a miniszterelnök szerint. Sorosék fel akarják nyitni a társadalmakat, hogy oda be tudjanak hatolni. Jobb időkben ez ellen a baloldali politikusok, adott esetben kormányfők is védekeztek Orbán Viktor szerint. A mostani baloldal viszont elesett, az internacionalizmus áldozatává vált.

Rengeteg pénzbe kerül a migránskvóta

Napi hatmillió forintot kell fizetnünk azért, mert védjük a déli határt. Az ítélet már megvan, a választások után akarja az unió nyilvánosságra hozni, de ennyit kell majd fizetnünk naponta ha nem engedjük be a migránsokat.

Orbán Viktor felidézte, hogy 

ez még nem is a jéghegy csúcsa, hiszen a közelmúltban Magyarországot megpróbálták pénzügyi értelemben megfojtani.

Ezt sikerült elkerülni, dőlnek az országba a beruházások, letörtük az inflációt, és a magyar gazdaság jobb kilátásokkal rendelkezik mint a legtöbb európai gazdaság Orbán Viktor szerint.

Mint mondta, Magyarország szuverenitását sikerült megvédeni, ami annak is köszönhető többek között, hogy nincs koalíciós kormányzás, és hogy a választópolgárok a bizalmukról biztosítják a kormányt.

Azért tudjuk megvédeni az országot, mert a magyarok azt akarják, hogy Magyarország legyen független és szuverén ország

 – jelentette ki Orbán Viktor.

A nálunk nagyobbak a saját érdeküket tartják szem előtt

Miért akarják megakadályozni, hogy Magyarország Kínával kereskedjen? – tette fel a kérdést a műsorvezető
– A magyarok önérzetesek, minket érdekel, hogy a nyugati világban mit mondanak a Kínával való kereskedésről. A világ nem igazságos, a nálunk nagyobbak nem akarnak velünk igazságosak lenni, a saját érdeküket fogják szem előtt tartani – vélekedett a miniszterelnök.

Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy mik a céljaink, és ezeket kell elérni

 – fűzte hozzá.

A reptér visszavásárlásáról is kérdezték a kormányfőt, aki elmondta, hogy 2010-ben a bankszektor, az energiaszektor, a média, a kiskereskedelem nagy része mind külföldi kézben volt. Ide tartozott a monopol helyzetben lévő reptér is. A területek nagy részén el tudta érni a kormány, hogy a magyar tulajdoni hányad 50 százalék felett legyen. Ezután következhetett a reptér visszavásárlása, amit a covid hátráltatott, de mára bekövetkezett.

A Fidesz budapesti szervezetét meg kell erősíteni

Alexandra egy bátor nő, amikor belevágott, akkor egy nagyon nehéz célt tűzött ki maga elé, mert a Fidesz budapesti szervezetét nem erősítették meg akkoriban, amikor még Tarlós István volt a főpolgármester – jelentette ki a visszalépésre vonatkozó kérdésre válaszolva. Szentkirályi Alexandra úgy vágott bele a kampányba, hogy nem volt mögötte felépített politikai közösség a miniszterelnök meglátása szerint.

Budapestért meg kell küzdeni a kormányfő felfogása szerint. A mostani Fidesz-kampány háttere nem volt elég erős, ezért hozta meg a visszalépésről szóló döntést Szentkirályi Alexandra, Orbán Viktor pedig elfogadta ezt. 

A Fidesz szempontját most megelőzte egy másik szempont, hogy legyen változás Budapesten, ezért támogatta a döntést

 – fogalmazott a kormányfő.

Nagy a tét: háború vagy béke

A választás tétjéről a miniszterelnök azt mondta, a háború és béke kérdésében kell dönteni, de nem mindegy kik vezetik a közösségeinket, mert ez egy falun és egy városon is meglátszik. A jó helyi vezetők kihasználják az adódó lehetőségeket Orbán Viktor szerint.

Az eredeti cikk ITT olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában