Családbarát intézkedések

2024.07.18. 11:28

A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme

A babaváró hitelt már mintegy negyedmillió házaspár vette igénybe összesen 2400 milliárd forint értékben.

MW

Már 158 ezer családban összesen 210 ezer gyermek született a babaváró támogatási konstrukcióban

Forrás: Shutterstock

Fotó: maxim ibragimov

A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel, jelezve: ebben a hónapban 500 pár vette igénybe a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó 2 év türelmi időt, az év végéig ez a szám várhatóan eléri a 10 ezret.

Beneda Attila elmondta:

 a babaváró hitelt már mintegy negyedmillió házaspár vette igénybe összesen 2400 milliárd forint értékben, és idén eddig már többen és nagyobb összegben, mint a múlt év azonos időszakában.

Már 158 ezer családban összesen 210 ezer gyermek született a babaváró támogatási konstrukcióban. 2010 óta pedig legalább 180 ezer olyan gyermek született, aki a családtámogatási intézkedések nélkül nem jött volna világra - emelte ki.

A nemrég bejelentett 2 év türelmi idő azokra vonatkozik, akik 2019. július 1. és 2021. június 30. között vették fel a babaváró hitelt, és még nem született gyermekük - ismertette a helyettes államtitkár, emlékeztetve: eredetileg öt év volt arra, hogy a vállalt gyermek megszülessen, de időközben olyan, előre nem látható események nehezítették, tették bizonytalanná a gyermekvállalást mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

A magyar családpolitikában azonban fontos a kiszámíthatóság, ezért segített a kormány a 2 év türelmi idővel - hangsúlyozta.

Hozzátette: a babaváró hitelek 95 százalékát rendben törlesztik, sőt, vannak, akik már éltek a végtörlesztés lehetőségével vagy már a 3. gyermek is megszületett, csak a hitelfelvevő családok 2 százalékánál merült fel valamilyen akadály - közölte Beneda Attila.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e a türelmi idő meghosszabbítását a 2021. június 30-a után felvett hitelek esetében is, a helyettes államtitkár  azt mondta: ez az intézkedés elsősorban az előre nem látható helyzetek, például járvány, háború következményeinek kezelésére szolgál, és remélhetőleg a jövőben nem lesz rá szükség, de a kormány továbbra is odafigyel a gyermeket vállalókra.

Családbarát országot építve próbálunk működni már 14 éve 

- tette hozzá Beneda Attila.

A helyettes államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette: a babaváró hitel egy szabadon felhasználható, kamatmentes, legfeljebb 11 millió forintos kölcsön gyermeket vállaló házaspárok számára. A gyermek megszületésével átalakul családtámogatássá, az állam a második gyerek megszületése esetén a tőke 30 százalékát, a harmadiknál pedig a teljes összeget átvállalja a családtól. A kölcsön felhasználható a lakáskörülmények javítására, de akár nyelvtanfolyamra is. Ilyen a világon sehol nincs - jelentette ki.

"A család a legnagyobb hátterünk, legnagyobb biztonságunk" - hangsúlyozta Beneda Attila.

Arra is felhívta a figyelmet: a születéskor várható élettartam növekedésével nem jár együtt a fogamzóképes kor meghosszabbodása, ezért támogatják fokozottabban, hogy az első gyermek 30 éves kor előtt szülessen meg. A támogatás annyiban változott, hogy a 30 év alatti pároknál az anyák szja-mentességet kapnak, a kormány így is segíti, hogy minél előbb megszülessen az első gyermek, és így nagyobb esélye legyen további gyermekek világra jöttének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában