Visegrádi együttműködés

2024.07.01. 18:48

Lengyelország átvette a V4 csoport elnöki tisztségét

Lengyelország hétfőtől egy évre átvette a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, V4) csoportjának soros elnökségét.

MW

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar, Petr Fiala cseh, Donald Tusk lengyel és Robert Fico szlovák (j-b) miniszterelnök a visegrádi négyek kormányfőinek prágai csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón 2024. február 27-én

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A varsói külügyminisztérium hétfői közleményében azt írta, hogy a lengyel elnökség a visegrádi országokra az energetikai és közlekedési infrastruktúrában történő együttműködésnek, valamint az európai intézmények schengeni határvédelembe való intenzívebb bevonásának az eszközeként tekint. 

Az elnökség három alappillérre épül: 

az első az állampolgárok biztonságára összpontosít, különös figyelemmel a belügyek, a kiberbűnözés, valamint a rendőrségi feladatok terén megvalósítandó együttműködésre. A második alappillérnek az összeköttetést (konnektivitás) nevezték, amely a tervek szerint tovább erősíti a csoport államai között kiépült infrastruktúrát. Harmadik alappillérként azoknak a lehetőségeknek a kihasználását említették, amelyek az együttműködés "dinamikáját erősíthetik". 

A külügyminisztérium hangsúlyozta az Ukrajnának nyújtott segítség fontosságát az egyéves lengyel elnökségi időszakban. 

Az elnökségre készülve június 26-án V4-es kiállítás nyílt a szejm (parlamenti alsóház) főcsarnokában, amely a szervezők elgondolása szerint a régió nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő egyedi potenciálját igyekszik bemutatni. 

A visegrádi csoport 1991. február 15-én alakult meg az akkori Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország között. Szlovákia önállósulása után négytagúra bővült. 2004-ben mind a négy ország az Európai Unió tagja lett. Alapgondolata szerint a visegrádi csoport egy politikán túlmutató együttműködési forma, olyan nemzeteket köt össze, amelyek nemcsak hasonló történelmi tapasztalatokkal, de közös örökséggel is rendelkeznek, aminek köszönhetően képesek együtt dinamikus gazdaságot és fejlődési környezetet teremteni, szem előtt tartva, hogy az egyes országok sikere egyben a csoport sikerét is jelenti - emlékeztetett a a külügyminisztérium.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában