Külföldi támogatás

2024.07.10. 06:29

Rekordbevételt ért el tavaly a Gulyás Márton-féle Partizán

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy az elmúlt évben csaknem 573 millió forint külföldi támogatást kaptak, a Partizánt tehát majdnem kétharmados arányban külföldről finanszírozták.

MW

Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Partizán 2015-ben jött létre a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány égisze alatt. Fő arca és vezetője Gulyás Márton korábbi baloldali aktivista, mozgalmár. Rendszeresen vesznek részt külföldi pályázatokon is, amelyekből külföldi támogatásokhoz jutnak. 2021 decemberében például ők maguk számoltak be arról, hogy 200 ezer dollárt kaptak a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán (ez mai árfolyamon körülbelül 67 millió forint). Sőt, maga Gulyás Márton vallotta be egy videóban, hogy az amerikai törvényhozás által támogatott National Endowment for Democracy 98 ezer dollár (34 millió forint) támogatást nyújtott a Partizán 2022. évi választási roadshow-jára.

Ezenfelül Gulyás Márton korábban sem tagadta, hogy amerikai pénzből finanszírozzák őket, sőt a Partizán vezetője egy hónapos amerikai ösztöndíjprogramon is részt vett, amelyet szintén az amerikai kormány finanszírozott.

2024-ben Gulyás Márton készítette az első interjút a baloldal új üdvöskéjével, Magyar Péterrel, a videó több mint 2,5 millió megtekintésnél jár.

Az, hogy Magyar felemelése és az eddigi baloldal leváltása milyen anyagi hasznot jelenthetett a Partizánnak, majd csak a jövő évi beszámolójukból derülhet ki – írja a Magyar Nemzet.

De lássuk a tavalyi számokat! Az előző évi eredményhez képest szembetűnő, hogy a Partizán saját tőkéje több mint háromszorosára, 121,7 millióról 397,4 millió forintra nőtt. Az értékesítés nettó árbevétele felére, 12,7-ről 6 millió forintra csökkent, azonban a Partizán így is rendkívül jó évet zárt, amit jól mutat, hogy az alapítvány profitja több mint hétszeresére, 38,8 millióról 275,7 millió forintra nőtt.

Kiemelendő, hogy a Partizán egyéb bevételei csaknem duplájára, 471,4 millióról 902,7 millió forintra emelkedtek. Ez szinte mind támogatásokat jelent, amelyből 32,5 millió forint adomány és 192 millió forint érkezett hozzájuk 1 százalékos adófelajánlásokból.

Csaknem 573 millió forint külföldi támogatást kaptak, de nem részletezték a támogatók körét. Mindez azt jelenti, hogy a Partizánt tavaly majdnem kétharmados arányban külföldről finanszírozták.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában