Tárgyalások

2024.07.29. 16:19

Szijjártó Péter: a békemisszió óta erőre kapott a nemzetközi diplomácia

A békemisszió óta erőre kapott a nemzetközi diplomácia - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Einhell új beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Szijjártó Péter azt írta: végre egyre többen beszélnek egymással, és ez jó hír, mert a békéhez tárgyalásokon keresztül vezet az út. 

Az elmúlt napokban a délkelet-ázsiai országok találkozóján megbeszélést folytatott egymással a kínai és az amerikai külügyminiszter, valamint Oroszország külügyminisztere is egyeztetett dél-koreai kollégájával

 - ismertette. 

Szijjártó Péter értékelése szerint jó lenne, ha mindezt az európaiak is észrevennék, de úgy látszik, "itt a megértés lassabban halad.". 

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is "marad a provokációnál" - írta, hozzátéve, ehhez persze már hozzászokhatott, hiszen egymás mellett ülnek az EU Külügyek Tanácsában. 

Úgy folytatta: most azonban Radosław Sikorski "egy újabb határt átlépve hazudott is", amikor azt állította, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter lelkesen támogatta azt a "nonszensz javaslatát", miszerint Ukrajnában tartsák az európai uniós külügyminiszterek következő informális találkozóját. 

Ezzel szemben az igazság az - közölte Szijjártó Péter -, hogy

 javaslatának megtétele után azonnal tiltakozását fejezte ki az ülésen, nem is lesz a találkozó Ukrajnában. 

"Mi pedig tovább dolgozunk olajellátásunk hosszú távú biztonságának helyreállításán" - tudatta, ezért hétfő reggel ismét telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz és Juraj Blanár szlovák külügyminiszterrel. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta: 

továbbra is határozottan fenntartja az az álláspontot, mely szerint Ukrajna az EU-val kötött társulási megállapodás ellenében jár el, "amikor veszélyezteti energiaellátásunk biztonságát". 

Ezzel együtt folyamatosan elemzik azokat a lehetséges jogi és műszaki megoldásokat, amelyek "az ukrán tranzittiltástól függetlenül biztosítják olajellátásunk folytonosságát" - írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában