Segítség a tanévezdéshez

2024.08.31. 13:06

Az Egyszülős Központ 165 család számára nyújtott támogatást az új tanév kezdete előtt

Az Egyszülős Központ 165 család számára nyújtott támogatást az új tanév kezdete előtt – közölte a központ szombaton az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint 

a Legyen könnyebb az iskolakezdés programnak köszönhetően az általános iskolások tanszercsomagot, a középiskolások tabletet kaptak. Emellett maximum százezer forintos albérlettámogatást nyújtanak tíz egyszülős családnak szeptemberben.

Ezeken felül a Henkel Magyarország jóvoltából 25 ezer forint értékű tisztítószercsomagot biztosítottak olyan egyszülős családoknak, amelyek iskolás vagy egyetemista gyereket nevelnek – áll az Egyszülős Központ közleményében.

Felidézték, hogy a 2022-es népszámlálás adatai szerint 341 ezer egyszülős család él Magyarországon. Minél idősebb a vizsgált korcsoport, annál magasabb azoknak a gyerekeknek az aránya, akik csak egyetlen szülővel élnek.

Óvodás korig ez a helyzet a gyerekek 15 százalékát, az általános iskolások 22 százalékát, a középiskolások 29 százalékát, a 19-24 éveseknek pedig több mint egyharmadát érinti – tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában