Kamcsatka

2024.08.18. 10:57

Kitört a Sivelucs vulkán, 5 kilométer magas hamuoszlopot lövell az ég felé

Kitört a Sivelucs vulkán Kamcsatkán 5 kilométer magas hamuoszlopot lövellve az ég felé, amely délkeleti irányba terjedt, az orosz hatóságok – piros fokozatú – légiközlekedési figyelmeztetést adtak ki – ismertette vasárnapra virradóra a RAN orosz földtani intézet, írja az MTI.

MW

A Sivelucs vulkán Kamcsatkán

Forrás: Shutterstock

A tájékoztatás szerint a hamu 920 kilométerre délkeleti irányba, az Uszt-Kamcsatkai járás, illetve a Bering-sziget felé mozog.

A RAN akár tíz kilométer magas hamuoszlopokra is figyelmeztetett Telegram-oldalán, ami veszélyes lehet a nemzetközi és regionális légiforgalomra is.

A vulkán mintegy 450 kilométerre északra található a gyéren lakott kamcsatkai határterület székhelyétől, a 187 ezer lakosú Petropavlovszk-Kamcsatszkij városától és mindössze 50 kilométerre Kljucsi településétől.

A helyi idő szerint reggeli órákban erős, 7-es erősségű földrengés, majd több utórengés rázta meg az Oroszországhoz tartozó térséget. Szakértők még több utórengésre számítanak az elkövetkezendő napokban.

Danila Csebrov, a RAN kamcsatkai szolgálatának igazgatója ugyanakkor közölte, hogy a Sivelucs már csaknem két éve készült kitörni, és nincs közvetlen összefüggés a földrengés és a vulkánkitörés között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában