Fontos változások

2024.09.08. 16:12

A miniszterelnök megosztott egy részletet a kötcsei beszédéből

A kötcsei piknik után a magyar miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg gondolatait. A jelek szerint kormányátalakításra készül a miniszterelnök.

MW

A miniszterelnök a kötcsei találkozón

Forrás: Facebook/Orbán Viktor oldala

„Megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk” – kezdi bejegyzését Orbán Viktor, majd kitér a cselékvési terv részleteire:

„ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba. Olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk”

– mutat rá a kormányfő.

Néhány területen a bérdinamikát már meg tudtuk indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog.

– hangsúlyozta a miniszterelnök, majd hozzátette:

„Meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert a magas infláció felemésztette azok értékét. 2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni. Meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket.”

Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet. Tehát egy kis- és középvállalkozókat – nem a nagyokat – bevonó program is megvan

– ismertette, majd a kormányfő kiemelte:
„egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás. Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé.”

„Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz” – zárja gondolatait a miniszterelnök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában