Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt

– A jazz műfaj elég korán megfertőzött engem, mert olyan dinasztiából származom, ahol rengeteg jazz-muzsikus van – idézte fel a kezdeteket Egri János Jr.

– Édesapám Egri János nagybőgős, basszusgitáros, nagybátyám és egyben keresztapám Oláh Kálmán jazz-zongoraművész, hangszerelő, zeneszerző és tanár. Anyai ágról unokatestvérem Szakcsi Lakatos Béla két zongoraművész fia is. A felmenőim kávéházi népzenét játszottak, édesapám és keresztapám generációja folyt bele először a jazz műfajba.

„Ilyen vibratót kevesen kapnak a sorstól”

János alig 8-9 éves lehetett, amikor először belekóstolhatott az élő fellépések varázsába, mégpedig rögtön a Bartók rádió Márványtermében, ahol édesapja, Egri János 40. születésnapját ünnepelték egy kis közös muzsikálással. Így már az első alkalommal olyan nagy nevekkel játszhatott mint Oláh Kálmán, Balázs Elemér, David Jengibarjan és Szőke Nikoletta. Az, hogy kivételes hangi adottságokkal rendelkezik, már egész fiatalon kiderült róla.

– Kiskoromban Szakcsi Lakatos Béla folyton azt emlegette, hogy nekem olyan hangot adott a jóisten, hogy operaénekesnek kéne mennem. Szerinte „született vibratóm” van, és ilyet kevesen kapnak a sorstól – mesélte az ifjú művész.

– 11 éves voltam, amikor édesapám meghívott vendégművésznek az egyik lemezére, ahol 4-5 számban énekelhettem is, többek között Michael Jackson és Stevie Wonder világslágereit. Ez volt az első lemezem, még a gyerekkori szoprán hangommal.

A második szerelem a zongora lett

A jazz-ének mellett időközben képbe került a zongora is, amit János eleinte autodidakta módon tanult.

– Sokat számított a választásban, hogy édesanyám is zongorista volt. Ő sajnos már elég régen elhunyt, így keresztapám, Oláh Kálmán nevelt 14 éves koromtól – osztotta meg lapunkkal a díjazott, aki arra emlékszik, hogy sosem mert a Liszt Ferenc-díjas művész előtt zongorán játszani, mindig egyedül vagy fülhallgatóval gyakorolgatott.

– Egyszer azonban véletlenül meghallotta, amint zongorázom, és csak nézett, hogy honnan tudok én így jazzt játszani. Borzasztóan meglepődött, és azt mondta, óriási tehetség vagyok. Ezt édesapám is észrevette, és úgy érezte, vagyok már olyan szinten, hogy elhívjon játszani. Ez 2015 körül volt, azóta rendszeresen állok színpadon.

Komoly felelősség is a családi háttér

– Sokan azt hiszik, hogy nekem könnyű, mert Oláh Kálmán és Egri János is a rokonom, de igazából pont emiatt egyáltalán nem az. Sőt, inkább nehéz – árulta el a fiatal zenész.

– Hatalmas felelősség, hogy ilyen nagy művészek mellett nőttem fel. Sokat kell bizonyítanom még nekik is, és tovább kell vinnem a hagyományt.

A Junior Prima Díj elnyerése János egész életének legnagyobb meglepetése volt; így emlékszik vissza rá:

– Igazából csak az átadón fogtam fel, hogy egy ilyen komoly művészeti díjban részesültem. Minden nap, mikor felkelek, boldoggá tesz ez az elismerés. Különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy nevű zsűritagok ítélték oda ezt nekem a másik kilenc művész mellett.

Tudta nélkül terjesztették fel, majd elnyerte a Junior Prima Díjat Oláh Kálmán

Idén is kiosztották a Junior Prima díjakat, ahol a zeneművészet kategória egyik díjazottja Oláh Kálmán jazz-szaxofonművész lett. Bár híres zongorista család sarja, ő mégis egy fúvós hangszeren találta meg a saját hangját. Fellépett már Mexikóvárosban is, napi három órát gyakorol, de a zenével még ennél is többet foglalkozik.

– Az összes eddigi sikerem közül erre vagyok a legbüszkébb – árulta el a zenész.

– A tudtom nélkül terjesztettek fel erre a díjra. Egyszer csak csörgött a telefonom, hogy megnyertem a Junior Prima Díjat. Az első, amit éreztem, az a hatalmas felelősség volt, mivel ennek a díjnak nagy neve és nívója van. Igyekszem, hogy méltó maradjak az elismeréshez.

Nem volt kérdés, hogy belőle is zenész lesz

Igazi zenészcsaládba született Kálmán, édesanyja, apja és a testvére is mindannyian elismert művészek. A családtagjai zongorán játszanak, ám ő „renitensként” egy fúvós hangszeren találta meg önmagát.

– Még jó is, hogy váltottam hangszert, mert így van lehetőségem együtt játszani a családtagjaimmal – mondta el mosolyogva a fiatal művész – Szüleim és a testvérem is zenélnek. 6 évesen elkezdtem én is zongorát tanulni, 8 éven keresztül klasszikus zongoráztam. Rengeteget jártam édesapám koncertjeire, és ott sokszor láttam szaxofonosokat, és 12 évesen eldöntöttem, ez lesz a végleges hangszerem.

A családja támogatta Kálmán döntését, édesapja pedig meglepődött, hogy már elsőre milyen szépen sikerült megszólaltatnia a hangszert.

Nem kell, hogy mindig tétje legyen a zenélésnek

– Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a zenében a saját örömünket. Én mindig szívesen megyek le egy jazz klubba meghallgatni és élvezni az előadásokat. Előfordul, hogy beszállok egy-egy számra a zenésztársakhoz. Tudunk örömből együtt muzsikálni, nem kell, hogy mindig tétje legyen a zenélésnek – mondta el Kálmán, akinek a számos kihívás közül az egyik legjelentősebb a tudatos gyakorlás megtanulása volt.

– Egy saját rendszert állítottam fel és be is tartom, amely során a gyakorlást mindennapossá tettem. Van olyan, amikor az embernek nincs kedve elővenni a hangszert, de én akkor is előveszem, játszom és fejlődök. Naponta körülbelül 3 órát gyakorolok, de a zenével ennél jóval többet foglalkozom. Oktatok, egyetemre járok, és nem csak szaxofonozok, hanem a zene egyéb területeire is szánok időt.

Cél a nemzetközi zenei színtér

Kálmán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jár, most végzős. Közeleg a diplomakoncert ideje is, ahol egy általa összerakott műsor lesz a vizsgamunkája. A felkészülés mellett azonban a magánéleti és szakmai egyensúlyt tartja a legfontosabbnak.

– A magánéletemet és a zenét össze tudom egyeztetni, nagyon ritkán billen át valamelyik irányba a mérce. Volt már olyan, hogy a gyakorlás rovására ment egy-két dolog, aztán pedig fordítva is. Nem könnyű, hogy mindenre jusson idő, de most úgy érzem, hogy sikeresen tartom a kettő között az egyensúlyt.

Bár zenélt már Mexikóvárosban a bátyja zenekarával, lépett fel apjával világhírű jazzklubokban Németországban, az ifjú szaxofonos az igazán komoly nemzetközi hírnevet és elismertséget tűzte ki célul.

– Legfőbb célom, hogy nemzetközi szinten is széles körben be tudjak mutatkozni. Szeretnék minél többet utazni, és rangos koncerthelyszíneken fellépni – mondta Kálmán, aki még nem tudja, hogy mire fogja költeni a díjjal járó kétmillió forintot, azonban egy biztos: az utolsó fillérig a zenébe fekteti.

Ismét öt kategóriában díjazták a jók között a legjobbakat

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben úgy döntöttek, hogy önálló díjjal kívánják jutalmazni a fiatal korosztály legjobbjait. A szárnyaikat bontogató tehetségek támogatása különösen fontos, hiszen jövőnk az ő kezükben van. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 év alatti fiatalok felemelése pedig éppen olyan fontos küldetés a Prima Primissima számára, mint az értékes életművek elismerése.

A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Zrt. a zeneművészet, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarékbank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

A Junior Prima Díjakat gondosan válogatott szakmai zsűrik ítélik oda. Céljuk komoly ösztönzést adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik.