Hirdetés

2024.07.07. 08:00

Még színesebb, még izgalmasabb programokkal jön a Wondairland Tuning Show x Festival

Még hangosabb, még színesebb és még izgalmasabb programokkal várja a látogatókat a Wondairland Tuning Show x Festival július 12-től július 14-ig, péntektől vasárnapig Békés-Dánfokon. Az eseményre több száz tuningautót hoznak el tulajdonosaik, míg a három nap alatt három különböző tematika mentén, közel 40 ismert és neves fellépő szórakoztatja majd az érdeklődőket. A Wondairlandre, a tuningautósok egyik legnagyobb eseményére a többi fesztiválhoz képest töredékáron vásárolhatnak belépőt az érdeklődők.

PR cikk
 

Mint a szervezőktől megtudtuk, a Wondairland Tuning Show x Festival egészen más lesz, mint egy hagyományos autós találkozó.

Tudatosan törekedtünk arra, hogy egyedit kínáljunk a látogatóknak. Számos lehetőséget biztosítunk arra, hogy a kiállítók bemutathassák autóikat. A színpadnál található ledfalon látható lesz majd, hogy miként épültek a járműcsodák, mennyi munka és energia van egy-egy tuningautó létrejötte mögött. A tulajdonosok pedig a színpadon interjúkban mesélnek majd a járműveikről, az autókat pedig egészen közelről meg lehet majd csodálni, miközben az említett ledfalon futnak majd a képek az építés folyamatáról.

– emelték ki.

A részletekről itt bővebben is tájékozódhatnak az érdeklődők: https://cooltix.hu/event/6576e74b952c45524dbad9dd

 

Fergeteges programok sora

A szórakoztató programokkal kapcsolatban a szervezők kiemelték, pénteken I love retro partyt rendeznek olyan nagy nevek fellépésével, mint Dr. BRS, L.L. Junior, a Groovehouse, Erős vs. Spigiboy, Dj Dominique és Dj Szatmári, Dj Dandee, a Döndi Duo Live, Dj Coby.

Szombaton már délelőtt 10 órakor nyit a Daytime Stage, fellép Deniel X Big Man, Volk, Banik, D Session, Coby, Gabe, Seladi X MRKK, Tomek, Guli, és több alkalommal készülnek ibizai hangulatot megidéző habpartyval.

Szombaton 18 órakor nyit a Ford Hovány Main Stage, ahol több alkalommal lesz Holi Beach Party és Holi Por Dobás. Fellép Lumen Prala, Joer Junior, Essemm, D Session, Bruno X Spacc, Newik, Willcox és Szecsei.

Ugyancsak szombaton a Coronita Allstars Sátor is színes kínálattal várja az érdeklődőket. Nyitás 21 órakor. A fellépők között olyan neveket találunk, mint Manic N, Polevaya, CHRSTPHR, Purebeat, Andrewboy, Miamisoul, Chris Jay, Steve Judge és Goldsound.

Vasárnap sport- és családi napot szerveznek. Lesz Kacagó bábszínház, a gyerekek találkozhatnak a Mancs őrjárat szereplőivel, Minnie és Mickey egérrel, valamint Bing nyuszival. Extra vidámpark, légvárak, ugrálóvárak, víz ugrálóvár egyaránt szolgálja majd a felhőtlen kikapcsolódást.

Fellép a Zita Dance Fittness, lesz Dj Show Banikkal, Fitt Dance Lőrincz Ernővel, Momfitt Summer Body Edzés Hegedűs Nórával, néptáncbemutató, Lackás akustic, mazsorettbemutató. Szalai Brenda énekműsora, Salamon Gréta bűvész showja egyaránt színesíti a napot. Emellett honvédségi, tűzoltó és rendőrségi bemutató, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás és kézműves foglalkozások teszik teljessé a napot.

A Daytime Stage-n pedig folytatódnak a programok Deniel X Big Man, Volk X Banik, Gabe, Lu!s, D Session, Coby, Mazi, Tomek fellépésével és ismét lesz ibizai habparti is.

 

Jótékonysági célokat is képviselnek

A szervezők a fergeteges buli közepette sem feledkeznek meg a jótékonyságról sem, sőt két karitatív cél mellé is odaálltak. A drifttaxiból származó bevétel teljes összegét a békési gyermekorvosi rendelő fejlesztésére ajánlották fel.

Emellett adományokat gyűjtenek Lázár Levente Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedő kisfiú részére. A gyermek családja életmentő génterápiára gyűjt, hogy a kisfiúnak esélye legyen a gyógyulásra, esélye legyen az életre. A kisfiú sorsáról a https://lazarlevente.hu/ oldalon olvashatnak bővebben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában