Közöny

Kristján Jónsson meghajolt. A tőle megszokott alázattal végezte a munkáját. Éppen honfitársait, a Montenegrót tíz góllal legyőző izlandi kézilabda-válogatott tagjait, Omar Ingi Magnússont, majd Viktor Hallgrimssont kérdezte a vegyes zónában. Egyik kezében a telefonját szorongatta, azzal rögzítette a beszélgetést, a másikat illedelmesen, akár egy főpincér, a dereka mögé helyezte, és amint végzett egy-egy interjúval, meghajolt. Különös szokását nem csak a munkája során alkalmazta, amikor megszólítottam a médiabuszon, ülve is bemutatta a mozdulatot.

Kris – megkért, hogy így hívjam – az izlandi MBL honlapot tudósítja a kézilabda-Európa-bajnokságról, egyedül ő képviseli az országát Budapesten. A középdöntő utolsó fordulója előtt is együtt utaztunk a népligeti csarnokhoz. Gyermeki lelkesedéssel mesélte, hogy a korábban koronavírusos, Veszprémből is ismert Aron Pálmarsson, és a fejpántos szélső, Bjarki Mar Elisson is újra bevethető lesz, és a kipihent játékosokkal akár sikerülhet Montenegró legyőzése. Óvatos optimizmussal várta a középdöntő zárókörét, szóba került az izlandiak sorsáról döntő Dánia–Franciaország mérkőzés is. Kris nem tudta elképzelni, hogy „baj lehet”. Nikolaj Jakobsen dán kapitány zsenialitásáról áradozott, a másodállásban a Rhein-Neckar Löwennél edzősködő szakembert a sportágat forradalmasító hét a hat elleni játék apostolaként jellemezte. Kiemelte, ha esetleg Jakobsen pihentetné a legjobbjait, akkor sem történik kirívó minőségromlás.

Kris kitartóan dolgozott a sajtószobában, még akkor sem zökkent ki a tettetett nyugalmából, amikor közöltem vele, hogy Jakobsen három sztárját, Mikkel Hansent, Magnus Saugstrupot és Mathias Gidselt sem nevezte a franciák ellen. 

A mérkőzés szünetében, ötgólos dán vezetésnél elégedetten kortyolgatta az üdítőjét – bő harminc perc múlva sápadtan botorkált a 30–29-es francia győzelemmel zárult mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra.

Mellém ült, maga elé meredt üveges tekintettel. Noszogattam, kérdezzen Jakobsentől. A felvetést is kikérte magának. Kérdeztem, haragszik-e a dánokra. Nemmel válaszolt, közönyösen bambult. Le sem jegyzetelte Jakobsen monológját, összeszedelőzködött. Szótlanul sétáltunk a média­busz parkolója felé. Kris a második megállónál, a belvárosban szállt le, meghajolt, ahogy szokott. Elbúcsúzott. Ma újra, utoljára megteszi az utat a csarnok felé. Izland Norvégiával játszik az ötödik helyért.

Talán addig kialussza magából a közönyt.