Időzítés

Az időzítés nem sikerült túl szerencsésen. Ivkovics Sztojan, a férfikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön jelentette be a szövetség elnökének, hogy lemond a posztjáról. Egy nappal azt követően, hogy három vereséggel a csapata negyedik lett a csoportjában az olimpiai selejtezőtornán a lengyelországi Gliwiczében, ezzel azt a látszatot keltve, mintha a kettőnek köze lenne egymáshoz. Pedig nincs, a kapitány a torna előtt meghozta a döntését, tulajdonképpen titkot sem csinált belőle, sejtelmes, egyértelmű célzásokat tartalmazó nyilatkozatainak a megfelelő értelmezéséhez nem kellett agysebésznek lenni.
Az sem lehetett ok az időzítésre, hogy a lemondás híre megzavarná a csapatot a fontos meccsek előtt, mert Ivkovics Sztojan még itthon megosztotta a szándékát a játékosokkal. Másrészt ezek a meccsek nem is voltak túlságosan fontosak, a sok hiányzónak ő adott engedélyt a távolmaradásra, mert pontosan tudta, az olimpia elérhetetlen a magyar férfiválogatott számára.
Azt viszont ki lehetett érezni a szavaiból, hogy jobb érzésekkel távozna, ha nem kapunk ki egyetlen kétpontos kosárral a nálunk jóval esélyesebb lengyelektől, a mögénk sorolt portugáloktól meg főleg nem, de ebben az összetételben különösen a házigazdák elleni siker igen nagy bravúr lett volna. Ezzel együtt

Tíz évig töltötte be a posztot, és ebben az évtizedben a válogatott magasabb szinten teljesített az eredményei alapján, mint amennyi a magyar férfikosárlabda helyzetéből következne. A 2015-ös Európa-bajnokságról még lemaradt egyetlen kosár miatt, két évvel később viszont már kivezette oda a csapatot, amelyen továbbjutva a csoportjából a tizenhat között végzett, majd a tavalyi Eb-n is ott lehetett a válogatott, az más kérdés, hogy nem tudott meccset nyerni a németek, franciák, szlovénok, litvánok és bosnyákok alkotta halálcsoportban.
A világbajnoki selejtezők harmadik köre, az olimpiai előselejtező részvételi joga is komoly eredmény, és igaza van Ivkovics Sztojannak, amikor azzal indokolta a lemondását, hogy vele a csapat már nem tud előrébb lépni. Félő azonban, hogy mással sem. A lemondott kapitány komolyan feladta a leckét az utódjának, mert nagyon úgy tűnik, ez a maximum, ami a férfiszak­ágból itthon kihozható. És ha innen nézzük, az időzítése mégiscsak tökéletes, hiszen ő már csak ismételni tudná az eredményeket, és csoda lenne, ha azokat a következő kapitány túlszárnyalná. Azaz: tudni kell a csúcson távozni.