Humorforgács

Egy interjúalanyom szögezte le nemrég, szerinte az ember jelleme alapvetően nem változik az évtizedek során. Hosszasan gondolkodtam ezen, végül igazat adtam neki. Szavai eszembe jutottak, amikor egy kedves ismerősöm (példaképem) a közösségi oldalon búcsúzott egykori osztálytársától, Forgács Gábortól. 

Forgács Gábor életre keltette Bikfic Tóbiást

A szívhez szóló nekrológból kiderült, az ország szeretett színésze, humoristája már a Pannónia utcai általánosban is kitűnt a többiek közül. Életre keltette ugyanis Bikfic Tóbiást, aki megunhatatlan, állandó szereplője lett a tanórák közötti szüneteknek, sőt, „minden lehetséges és lehetetlen iskolai lukas időnek”. A kis Gábor bizony sokszor felpattant a pad tetejére és nekiállt mesélni. Folytatásos, humorban gazdag történetet szőtt. 

– Tökéletesen improvizált, lebilincselő, semmilyen egyéb mesére nem hasonlító történet-cunamit vitt a mindennapjainkba, éveken keresztül olyan világba repített el, ahol élni jó volt, jó lett volna. Fantasztikus szókincse és lenyűgöző előadása odaragasztott bennünket a padunkhoz, nem egyszer még a szánkat is elfelejtettük becsukni  – emlékezett vissza a jóbarát, dr. Hamvas Ferenc. 

A nevetések emléke megmarad

Forgács Gábor méltósággal, megingathatatlan hittel, humorral viselte még nagy betegségét is. Talán tudta, sokan őrzik majd lelkükben azokat az önfeledt nevetéseket, hahotákat, amiket ő csalogatott elő. Talán érezte, még az égi világ is derűre szomjazik, szükség van odafent a „jódlisra”, aki elmeséli Bikfic Tóbiás földi kalandjait...