Két elismeréssel ünnepli az idei kettős jubileumot a csabai pedagógus

– Meghatódott? Volt, hogy elcsuklott a hangja az ünnepségen.

– Kevésbé, mint gondoltam, de amikor a gyermekeimről beszéltem, nehéz volt átbillenni, hiszen ők jelentik a legtöbbet. Meghatódtam, de készültem a kettős jubileumra, el is mondtam a kollégáimnak, hogy ez fontosabb számomra, mint majd egyszer a búcsú lesz. Jó érzés, hogy mindenki számít arra, hogy folytatom a munkát, folyamatos megerősítést kapok a kollégáktól, a tankerülettől, a szülőktől. Ez ad erőt, hogy érzem, szükség van rám.

– A gyermek mindenek felett?

– Az iskola szolgáltat, szolgáltat a szülőknek. Olyan értéket és minőséget kell adni, amivel elégedettek. És vallom, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll. Vezetői munkám egyik erősségének is azt tartom, hogy ezért mindig mindent vállaltam, ha kellett, konfliktusokat is.

– A tanítás vagy az igazgatás áll közelebb a szívéhez?

– A mai napig imádok tanítani, a vezetői munka mellett az tesz boldoggá, amikor bemegyek a terembe és becsukom magam mögött az ajtót. És azt kapom, amit adok. A serdülők mások, mint a kicsik vagy a felnőttek, de ugyanúgy vágynak a szeretetre és az elismerésre. A pedagógust a gyerekek szeretete és hálája élteti. A vezetést pedig azért szeretem, mert csodálatos iskolát teremteni. Két év alatt nem lehet, de húsz alatt igen. Húsz éve volt két megszüntetésre ítélt iskola, a 3-as és az 1-es, amelyeket a biztos jövő reményében összevontunk. Nyilván van egy képem arról, hogy szerintem milyen a jó iskola, és ezt el lehet érni, ha vannak hozzá szakmailag felkészült és gyermekközpontú kollégák. És a tisztességes, közös munka meghozta az eredményét, persze nem volt diadalmenet ez az út. Vannak lehetőségek, amiket kihasználunk, és vannak hátrányok, amiket megpróbálunk kiküszöbölni. De most már kézzelfogható eredménye és látszata van annak, hogy jó felé megyünk a nevelőtestülettel. Nagyon fontos, hogy szeressenek iskolába járni a gyerekek, és ha ez megvan, akkor a szülők elégedettek. A Petőfi elismertsége egyértelműen közös siker. Persze nem ezért, hanem a magunk lelkiismeretéért dolgozunk, de annak is megfelel.

– Versenyistálló a Petőfi?

– Szó sincs róla. A tanulók negyede kitűnő, a versenyeken kiemelkedő eredményeket érünk el, de nem csak ez számít. Még nagyobb eredmény, ha egy nagy problémával küzdő, nagy segítséget igénylő gyermek kihozza magából a maximumot, és szeret iskolába járni, nem frusztrált és nem érzi, hogy másodrendű lenne. A gyermek mindenek felett álló érdeke, hogy kihozzuk belőle a maximumot, persze úgy, hogy közben érzelmileg is kiegyensúlyozott legyen, hogy jól érezze magát a bőrében. Különösen a mai világban a szocializáció is fontos, hogy beilleszkedjen az iskolába a kis elsős, a volt óvodás, hogy alkalmazkodjon a szabályokhoz, hogy szeresse a társait és őt is szeressék. Ha megvan az érzelmi egyensúly, akkor önmagához képest jól fog teljesíteni. Nem az a fontos, hogy mikor fog olvasni, írni meg számolni. Az a fontos, hogy reggel mosolygósan jöjjön.

– Azt mondta, azóta maximalista, hogy húsz éve megkapta a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa címet. Tényleg így van?

– Ez nyilván adatik, de nem hiába mondtam. Falusi iskolába jártam, majd bekerültem a kecskeméti Katona József Gimnáziumba, és hiába voltam addig kitűnő, utol kellett érnem a társaimat, megtapasztaltam, milyen nem kitűnőnek lenni. Érettségire sikerült is felzárkózni. Pályaválasztás előtt álltam, gyermekorvos akartam lenni, és édesapám rendkívül büszke volt. Aztán, mivel sportoltam és szerettem a biológiát, jött egy sugallat, hogy elmegyek biológia–testnevelés szakos tanárnak. Elkezdtem tanítani, de nem éreztem, hogy nekem a maximumra kell törekedni, egyszerűen csak jól kell csinálni. Aztán megkaptam a címet, és az akkor már halálos beteg apukám azt mondta, mégiscsak jól döntöttem. Büszke volt rám. Annál nagyobb motiváció nem kell a gyereknek, mint az, hogy a szülő büszke rá. A díj, pontosabban annak következménye óriási lökést adott. Arra gondoltam, hogy ha ezt a címet megkaptam fiatalon, akkor erre rá kell szolgálnom, erre érdemesnek kell lennem, és az élet olyan lehetőséget adott, amivel bizonyíthattam.

– Mit szólt a mostani díjakhoz? Amelyek tehát nem búcsúajándékok.

– Nem a díjakért dolgozunk, de örülök neki, nagy megtiszteltetés, és hangsúlyozom: nem csak az én érdemem. A kollégáké, a nevelőtestületé, az igazgatóhelyetteseimé. Nem készülök egyelőre a búcsúra, a jövő év végéig szól az igazgatói kinevezésem. Elég nagy késztetés van bennem, hogy legalább a nyugdíjkorhatárig folytassam, ami még három év. A pandémia bebizonyította, hogy még nem értem meg a nyugdíjra. Érzem, hogy a komfortérzetemhez kell az adrenalin, kellenek a határidők, a nagy feladatok és az azzal járó sikerek; és érzem, hogy én is fontos vagyok­ az iskolának. Édesanyám mondta azt, hogy azt tiszteli bennem, hogy a két gyermekemtől sose követeltem annyit, mint magamtól. Beláttam, hogy igaza van. Nem kellett, hogy kitűnőek­ legyenek, nem ítéltem­ el őket, ha megbotlottak. Így is tisztességes­, becsületes emberekké váltak. Amit kitűztem­ magam elé célként, azt elértem­ pedagógusként és szülőként egyaránt. Volt benne­ munka, voltak problémák, de ki tudom­ jelenteni: boldog ember ­vagyok. Ezért is volt az az elcsukló hang.

Mosolygós arcokkal találkozik

Papp-Jóljárt Gyöngyi Ágasegyházán nevelkedett, Kecskeméten járt gimnáziumba, majd Szegeden diplomázott, folyamatosan képezte magát. 1981-ben kezdte a pályát a 3-as iskolában, három év után igazgatóhelyettes lett, 1996-tól pedig vezeti az intézményt, amelyet összevontak az 1-essel, és húsz éve így született meg a Petőfi Utcai Általános Iskola.

– Békéscsaba az én városom. Ha végigbiciklizek a sétálóutcán, akkor csak mosolygós arcok jönnek velem szemben, bármerre megyek, mosolyogva köszönnek. A legcsodálatosabb így, a pályám vége felé az, hogy sok gyereknek tudtam jót adni, ami nekik fontos volt – fogalmazott.

Lánya, Anita Londonban; fia, Péter pedig Székesfehérváron él. Unokáit, Adriennt és a hamarosan megszülető Lucát az élet nagy ajándékának tekinti.