Békés vármegyéből

2024.04.27. 12:15

Négy fiatal nyert a Szakma Sztár Fesztiválon

Négy Békés vármegyei fiatal a dobogó legfelső fokára állhatott a Szakma Sztár Fesztiválon, míg hatan ezüst-, ketten bronzérmet szereztek.

Licska Balázs

Minden korábbinál több, 16 versenyző jutott be a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe Békés vármegyéből. A hároméves képzést végző és szakmát szerző középiskolásoknak szóló Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), illetve az érettségit is adó, ötéves technikum végzőseinek kiírt Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) három fordulóból állt, és azokban összesen több mint 540 fiatal mérettette meg magát Békés vármegyéből.

négy fiatal, győzelem, szakmai fesztivál
A napokban Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon rendezték meg a szakmai versenyek döntőit. Illusztráció: Shutterstock

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium közös versenyének célja idén is az volt, hogy a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák reflektorfénybe kerüljenek a „Szakmát a kézbe” szlogen jegyében – ismertették a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál.

A versenyek döntőit szerdán és csütörtökön tartották Budapesten, a nagyszabású Szakma Sztár Fesztiválon, amelyre a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara több mint 400 tanuló utazását szervezte meg és biztosította. A megmérettetés ugyanis nemcsak a zsűrinek volt érdekes, hanem a pályaválasztás előtt álló fiataloknak is.

Eredményeket pénteken hirdettek. Békés vármegyéből négyen a dobogó legfelső fokán végeztek, míg hatan ezüst- és ketten bronzérmet szereztek. Egy fiatal a szakmájában az ország negyedik, kettő az ötödik, szintén egy a hatodik legjobbjának mondhatja magát.

Első helyezést ért el szakmájában Balog Tamás, Joó Gergő, Erdei Erik Róbert, Váczi Katalin Ilona, második lett Molnár Zsanett, Vantruba Ágnes, Szabó József Máté, Csókán Kinga, Hegedűs Judit és Péter Márk László, harmadik helyen végzett Pap Olivér és Tímár Áron Zsolt. Negyedik helyet szerzett Keliger Gergő, ötödiket Péter Cintia és Galambos Levente, hatodikat Szegedi Ábel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!