Vádemelés

2024.04.28. 11:44

Kétszer elgázoltak egy nőt Vésztőn, aki elhunyt

Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 28 éves, büntetlen előéletű zsadányi férfival szemben, aki elütött egy földön fekvő nőt. A helyszínről pedig anélkül távozott, hogy meggyőződött volna a sértett állapotáról, akit kétszer elgázoltak.

Nyemcsok László

Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A járási ügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült, több mint egymillió forint bűnügyi költséget is a férfinak kell majd megfizetnie.

elgázoltak, baleset, vádemelés
Kétszer elgázoltak egy nőt, aki elhunyt. A férfi egy autómosóban próbálta eltüntetni a baleset nyomait. Fotó: Illusztrácó: Shutterstock

A vádirat szerint a férfi 2022. február 22-én, az esti órákban személygépkocsival közlekedett Vésztő lakott területén, a Békési úton, a városközpont felől Tarhos irányába. Haladása közben a Békési út 10. számú ingatlan előtti útszakaszon figyelmetlenségből elütötte a korábban más által okozott baleset után az úttesten – látható helyen – fekvő, még életben lévő nőt.

A férfi a baleset bekövetkeztét észlelte, az ütközés helye után megállt, autóját kívülről felületesen megvizsgálta. Ezt követően a helyszínről – a földön fekvő sértettnek történő segítségnyújtás nélkül – a gépkocsival elhajtott, majd a járművet a közelben lévő, nyilvános, önkiszolgáló autómosóban lemosta.

A baleset következtében a 47 éves sértett olyan többszörös, súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Az ügyészség szerint a sértett életének megmentésére – a korábbi elütésből származó sérülések miatt –, a terhelt gázolása utáni orvosi segítség időben érkezésekor sem lett volna lehetőség.

Az ügyészség szerint a férfi megszegte azt a KRESZ-szabályt, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles azonnal megállni, és a megsérült vagy veszélybe került személynek segítséget nyújtani, és az esetleges, további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

Ha a baleset halált vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről, a helyszínt pedig csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában