2023.08.17. 14:39
Építik a vezetéket, nem maradnak víz nélkül a Szabolcs utcai lakások Békéscsabán
Zajlik a vízellátó vezeték kiépítése Békéscsabán a Szabolcs utcában – ismertette közösségi oldalán Fülöp Csaba önkormányzati képviselő.
Fülöp Csaba önkormányzati képviselő elmondta, hogy napokon belül véget érnek a munkák.
Forrás: Facebook
A BEOL.hu korábban megírta, hogy vezetékes ivóvíz nélkül maradhat a Szabolcs utcában kilenc lakás. A volt vasutas szolgálati lakások a MÁV rendszerén keresztül jutottak vízhez, az erre vonatkozó szerződést azonban felmondta a vasúttársaság.
Fülöp Csaba elmondta, hogy a Szabolcs utca 6-24. szám alatti ingatlanok jelenleg még a MÁV hálózatáról veszik igénybe a vízzel kapcsolatos szolgáltatásokat. A vasúttársaság azonban racionalizálási okokból felmondta a szerződést, és jelezte, hogy nem tudja tovább biztosítani a szolgáltatást az ingatlanok részére. Az egyeztetések révén sikerült a lekötési határidőt 2023. szeptember 30-ára kitolni, eddig kell megoldani, hogy a lakások csatlakozhassanak az Alföldvíz Zrt. hálózatához.
A szolgáltató megkapta a tulajdonos Nemzeti Vízművektől a beruházás megvalósítására az engedélyt, így az Alföldvíz Zrt. kiépíti a szükséges vízellátó vezetékeket a meglévő törzshálózattól az ingatlanok telekhatárán belül 1 méterre megépülő vízmérőaknákig. Ezt követően a vízmérőaknák elhelyezése és a házi vezetékek lefektetése az ingatlantulajdonosok feladata lesz. A munkálatok várhatóan napokon belül véget érnek, és biztosított lesz ezentúl is a Szabolcs utcai lakások biztonságos vízellátása – emelte ki az önkormányzati képviselő.