2024.01.18. 12:16
A szakképzésben tanulók fele leadta a beugró dolgozatát Békéscsabán
A diákok több mint fele immár számot adott tudásáról, tehetségéről a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) első fordulójában – ismertették a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál.
A legtöbben nem papír alapon versenyeznek, hanem számítógépen adnak számot.
Fotó: BVMKIK
A kamara másfél évtizede szervezi meg a hároméves képzést végző és szakmát szerző diákoknak az SZKTV-t, illetve az érettségit is adó, ötéves technikum végzőseinek az OSZTV-t. A Kulturális és Innovációs Minisztériummal közösen rendezett verseny keretében idén Békés vármegyében több mint 540-en szállnak ringbe, többek között a presztízs miatt.
Például a festő-mázolók, a grafikusok, a villanyszerelők, a mechatronikai technikusok már leadták a beugró dolgozatot. Ugyanakkor még hátra van többek között az informatikai rendszer és alkalmazás-üzemeltetők vagy a szoftverfejlesztő és -tesztelők versenye.
Az, aki a három fordulóból álló verseny területi, békéscsabai előválogatóján legalább 60 százalékos eredményt ér el, mentesülhet a szakmai írásbeli vizsga alól. Aki pedig továbbjut, az a középdöntőben, majd az országos Szakma Sztár Fesztiválon adhat számot a tudásáról, tehetségéről áprilisban.