2024.05.10. 06:30
Újjászületett az egykori harmónium a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban - videóval
Az újonnan felújított harmóniumot csütörtökön délelőtt állították vissza eredeti helyére a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban. Sipos István kapott megbízást a Wenckheim-kastélyban lévő harmónium felújítására és javítására.
Sipos István hangszerész és orgonaépítő mester széleskörű zenei képzettséggel rendelkezik, beleértve a kántorképző és karnagyképző tanulmányait. Zongorán, harmóniumon és orgonán is játszik. Jelenleg Nagybánhegyesen él, ahol saját műhelyében hangszerek felújításával és restaurálásával foglalkozik, itt újította fel a Wenckheim-kastély harmóniumát is. Szakmai pályafutását és tanulmányait 1979-ben kezdte egy orgonaüzemben. Vallásos családban nevelkedett, rendszeresen vettek részt vasárnapi istentiszteleteken. Az orgona hangja és a körülötte lévő miliő fogta meg, amely a mai napig inspirálja munkásságában.
Három hét alatt készült el a Wenckheim-kastélyba visszakerül hangszer
A Wenckheim-kastély harmóniumának felújítása három hetet vett igénybe, amely alatt teljesen szétszedte és alaposan kitakarította, hogy visszanyerje eredeti fényét és működőképességét. Eltávolított és felújított különböző belső alkatrészeket is, mint például a bőrözött és filcezett részeket. Ezután a hangszer külső állapotát is javította, valamint kiegészítette a már hiányzó vagy letört elemeit.
Elmondta, hogy maga a harmónium szívó légrendszerű. A sípok, amelyek benne találhatóak nem fújásra, hanem szívásra szólalnak meg. Az ilyen típusú hangszereket általában amerikai rendszerűnek nevezik, mert az 1800-as évek végén készültek először Amerikában. Azonban később már az 1900-as évek felé Európában és Magyarországon is készítettek ilyen harmóniumokat. Sipos István hangszerész és orgonaépítő mester nemcsak Magyarország területein, hanem külföldön is tevékenykedik hangszerek felújításával és restaurálásával.