Már gyermekkorában is ott segített, ahol tudott

— Nem lennénk meglepődve, ha már kisgyermekként is azon fáradozott volna, hogy az embereken segítsen. Mikor kezdődött a karitatív gondolkodás?

— Édesapám építész volt, s nagyon gyakran én is elkísértem egy-egy beruházásra. A tikkasztó melegben vizet hordtam a munkásoknak, én akkor ott, úgy tudtam segíteni. A téli hidegben talicskányi szenet toltam el egy idős néninek, aki nem tudott fűteni, mert olyan szegény volt. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat csináltunk, de akkor fel sem merült, hogy ez karitatív tevékenység. Egyszerűen nem hagytuk magukra azokat, akiknek szükségük volt a támogatásra, arra, hogy valaki mellettük álljon.

— Talán kevesen tudják, hogy az emberi szívek mellett a hajakhoz is ért.

— Évtizedeket dolgoztam női fodrászként előbb Dunaújvárosban, majd Ausztriában. Szerettem ezt a munkát, az évek alatt hivatásommá vált. Nagyon sokan megfordultak az üzletben, rengeteg jó ismerőst szereztem. Később sokukkal közösen dolgoztunk együtt jótékonysági akciók és más rendezvények során.

— A fodrász hivatás helyett viszont kis híján az énekesi karriernél kötött ki. Min múlt a váltás?

— Kevésen. Az 1962-es „Ki mit tud?-on a megyei döntőig jutottam, sajnos azonban édesanyámat nem fogadta el az akkori rendszer, hiszen korábban Svájcban tanult, míg nagyapám a katolikus egyház papjainak varrt reverendákat. Mindez elég volt ahhoz, hogy a tehetségkutatón se rúghassak labdába. A lehetőségből számomra annyi maradt, hogy baráti társaságokban szívesen énekelek, de nem bánom, hogy így alakult, rengeteg szép élményt kaptam fodrász hivatásomtól.
Sokkal fájóbb volt számomra, hogy amikor első férjemmel — miután ő a kommunista hatalommal nem fért össze, rengeteg nézeteltérése volt velük — Ausztriába mentünk, elvették a magyar állampolgárságomat. Ezt a mai napig nehezen tudom megemészteni.

— Ha kicsit másképpen, de a lánya a rivaldafénybe került.

— Krisztina 1987-ben elnyerte a Miss Austria címet. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen a család mindennél fontosabb számomra. A lányom fotómodell volt, ma is sok helyen szerepel, emellett egy spanyol termékekre specializálódott üzletet vezet Bécsben, nagy sikerrel. Három unokám közül Alice Londonban, egy hotelben menedzser, négy nyelven beszél, a magyarra én tanítottam meg. Érdekes, hogy amikor az Egyesült Államokba vagy a világ más tájaira elszármazott magyarok szállnak meg náluk, megszólítja őket az anyanyelvünkön is. Mindig örömmel fogadják. Cristopher borász, míg Caroline Bostonban egyetemista.

— Az elmúlt éveken végig tekintve nehéz elképzelni, hogy nem is olyan régen jár Gyulára. Hogy kezdődött a „szerelem”?

— Egy kedves ismerősünk beszélt először a városról. Kíváncsiak voltunk, eljöttünk, s rögtön nagyon megszerettük a települést. Sok barátot szereztem itt, s közösen nagyon sok helyi, illetve megyei embernek tudtunk segíteni az elmúlt tizenhét évben. Jártunk iskolákban, a Degré utcai gyermekotthonban, rászoruló családoknál, kismamáknál. Számomra a legkedvesebb visszajelzés, amikor látom az őszinte mosolyt, az örömet az arcokon, amikor átveszik az ajándékot tőlünk. Ez mindennél többet jelent számomra.

— Melyik a legkedvesebb adománya?

— Ha nem haragszik, nem választok. Nem szeretnénk különbséget tenni rászorulók és rászorulók között. Legutóbb egy Gyula külterületén élő, jobb sorsa érdemes férfinak segítettünk Gerhard Stengellel közösen. Arató Lajos tanyáján nem volt elektromos áram, vettünk egy napelemet, így kis tévéjét és lámpáját arról üzemeltetheti. Lajos példája sajnos nem egyedülálló, már tudomást szereztünk egy édesanyáról, aki öt gyermekét neveli hasonló nehézségek közepette. Az ő életüket is szeretnénk megkönnyíteni.

Névjegy

Mikus Éva 1946. december 18-án született Dunapentelén. Általános iskoláit helyben, középiskolai tanulmányait Dunaújvárosban végezte. 1976-ban Ausztriában telepedett le, előbb Bécsben, majd Alsó-Ausztriában. Lánya, Krisztina 1987-ben a Miss Ausztria címet érdemelte ki. Gyulán és Békés megyében tizenhét éve szervez jótékonysági akciókat. Ez idő alatt sok száz gyermeknek és felnőttnek segített már.

-->