A gyógypedagógus tudta, kinek mikor kell több simogatás

– Az Esélyegyenlőséget Biztosító Alapítvány kuratóriuma döntött úgy, hogy 2018-ban Puskás Tiborné Julika kapja az emlékplakettet. Számított rá?

– Nem gondoltam. Igaz, korábban is voltak díjazott pedagógusok, közöttük olyanok, akikre diákként is felnéztem.

– Rákóczitelepen nőtt fel. Meghatározó volt a pályaválasztásában, hogy milyen tanítói voltak?

– Nagyon szép gyermekkorom volt. Anyukám azt mondta, mindig énekelve mentem haza az iskolából. Szerettem tanulni, szerettem Torda Lajost, Tokovics Józsefnét, Pribék Endrét. És a sor folytatható. Varázslatos volt gyermekszeretetük, ahogy bántak velünk. Az ő példájuk mellett volt egy barátnőm, Gabányi Edit, vele rivalizáltunk az iskolában, és ez a motiváció vitt előre bennünket a tanulásban is.

– Miért egészségügyi szakközépiskolába ment, ha tanítani akart?

– Azt mondták a szüleim, legyen kétkezi szakmám. Gyulán ezt megszereztem, általános asszisztensi és csecsemőgondozói végzettséggel jelentkeztem a debreceni tanítóképzőbe. Azért oda, mert a gyógypedagógai főiskoláról egy tanárom lebeszélt.

– Jól jött a kétkezi szakma...

– A túljelentkezés miatt rövid időre a fővárosban, a humánoltóanyag-termelő és -kutató intézetben dolgoztam, de hamar helyem lett Debrecenben.

– Azt adta a főiskola, amire vágyott? Azokat a módszertani ismereteket kapta meg, amiket már megtapasztalt maga is kisdiákként?

– A Debreceni Tanítóképző Főiskola után a Hajdú-Bihar megyei Kismarján kezdtünk tanítani a férjemmel, akit még a főiskolai évek alatt ismertem meg. Orosházára 1986-ban költöztünk. Ma már úgy látom, az alapok nagyon jók voltak. Kezdetben talán túl szigorú tanító néni voltam. Amikor megszülettek a lányaim, magam is változtam. Engedékenyebb lettem, jobban ráéreztem, mire vágyik egy gyermek. Korán, szeptember elején a családlátogatásokon meggyőződtem arról, milyen közegből jár iskolába a kisdiák. Reggelente mindig azt figyeltem, milyen hangulatban érkeztek a gyerekek, az egyéni problémákra figyeltem, s éreztem, kinek kell több simogatás, kivel legyek határozottabb. Így az érdemi munka is eredményesebb, hatékonyabb volt.

– Több lett a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek, azért végezte el a gyógypedagógiai főiskolát, vagy a titkos vágy beteljesülésének jött el az ideje 2005-ben?

– Inkább az utóbbi. SNI-s gyerek addig is volt szép számban, de az iskolákban ekkor jelent meg a fejlesztőpedagógusok iránti igény.

– Férje is pedagógus. Volt, hogy egy tantestületben dolgoztak. Ez megkönnyítette a munkáját?

– Mindig megbeszéltük a napi problémákat. Miközben a férjem igazgató volt, én alsós munkaközösségi vezető. Jól együttműködtünk, a tanáriban is jó volt a hangulat, sokat táboroztattunk. Szép évek voltak.

– Nyugdíjazása után hívták Tótkomlósra. Hiányzik a munka?

– Családi döntés volt, hogy 40 év után a nyugdíjazást választom, idős édesanyám és a három unokánk is nagyobb odafigyelést igényel. S valóban, adódott a lehetőség, hogy hónapokon át a tótkomlósi általános iskolában rehabilitációs órákat tarthattam az azt igénylő gyerekeknek. Örülök, hogy még segíthettem képességeik fejlesztésében, abban, hogy ezeknek a gyerekeknek fejlődhessen a személyisége.

– Pályázati és más lehetőségek felhasználásával 16 éven keresztül segítette a rákóczitelepi tagintézmény tárgyi és a rászoruló tanulók fejlesztési körülményeit. Számítanak Julikára a jövőben is...

– Az iskolatörténeti tárlat kissé elavult, vállaltam, megújítom. Képeket is gyűjtök, jövőre 90 éves lesz a rákóczitelepi iskola, 1929-től kezdve minden dokumentáció kincset ér nekem, nekünk.

Névjegy

Puskás Tiborné Orosházán született, az általános iskolát Rákóczitelepen végezte. Gyulán érettségizett, a Debreceni Tanítóképző Főiskolán diplomázott. 1986-tól tanított az Eötvös általános iskolában, 2017-ben ment nyugdíjba a Vörösmartyból általános igazgatóhelyettesként. A 40 év alatt dolgozott alsós munkaközösség-vezetőként, minőségbiztosítási irányítóként, tagintézményvezető-helyettesként, majd általános igazgatóhelyettesként. 1989-ben Miniszteri Dicséretben, 1996-ban Eötvös-díjban, 2014-ben Klebelsberg Intézményfenntartó Kitüntetésben, 2017-ben Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesült.