Szlovák népdalokkal ápolt hagyományokat

– Október 31-én lett 75 éves. Hogyan telt az évforduló?

– Az egykori kórusaim, a családommal összefogva egy különleges, igazán szép estet szerveztek számomra. Eljöttek a Čabianska ružička, az Ozvena – Budapesti Szlovák Kórus és a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar tagjai is. Sőt, még a hajdani Békéscsabai Általános Munkás Dalkör is összeállt. Nagyon jólesett, jó volt így együtt lenni újra.

– Honnan származik, honnan jött az ének és a dal iránti szeretete?

– Négyen voltunk testvérek, az első népdalokat otthon, édesanyámtól hallottam, ő ugyanis nagyon sokat énekelt nekünk. Tőle tanultam az első dalokat, innen származtatom az ének iránti szeretetem.

– Mesélne a dalkörről, a kórusról?

– Még a hetvenes évek első felében kértek fel a dalkör szakmai vezetésére. Bevallom, nem tűnt könnyű feladatnak, de elvállaltam. Úgy gondoltam, egy vegyes kar létrehozásával lehetne a városi művészetet előrelendíteni, fiatalítani, így ennek kezdtem neki. Szerencsére ebben támogatott a dalkör akkori fenntartója, a művelődési központ és a város vezetése is, így aztán 1975-ben, több mint száz fővel megalakult a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör…

– …melyet aztán az egyház fogadott be.

– Igen, a rendszerváltás idején megszűnt a művelődési központ fenntartói joga, így el kellett döntenünk, hogy miként, merre tovább. Több helyen és megoldással is próbálkoztunk, végül az evangélikus egyház fogadott be minket, az énekkar pedig azóta is működik.

– Csaknem két évtized után, 1992-ben adta át a kórus vezetését. Miért?

– A kórus mellett tanítottam, és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak is tagja voltam. Ebben az évben kineveztek a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatójává, ami olyan szintű odafigyelést és munkát igényelt, hogy nehéz szívvel ugyan, de kénytelen voltam megválni a kartól és a szimfonikusoktól is.

– Hét énektankönyvet, valamint az alföldi szlovák dalok antológiáját is megírta, most legutóbb pedig a Békéscsaba 300 programsorozatban is elhangzott néhány, ön által szerzett dal.

– Azon voltam, hogy lehetőségeimhez képest ápoljam és őrizzem a szlovák nyelvet és kultúrát. Nemzetiségi képviselőként vagy épp magyarországi szlovák dalok feldolgozásával itt, helyben és távolabb is.

– Nemcsak a helyi, hanem a budapesti szlovákok is sokat köszönhetnek önnek. Mesélne erről?

– Nyugdíjba vonulásom után történt, hogy a budapesti szlovákok megkerestek, hogy szeretnének kórust alakítani, de nincs még karvezetőjük. Elvállaltam, innentől kezdve három évig minden pénteken elutaztam a fővárosba hozzájuk. Most pedig ők jöttek el hozzám, és egy egész műsorral örvendeztettek meg a születésnapomon.

Névjegy

Sutyinszki János 1943-ban született. Énektanárként diplomázott 1966-ban, és a konzervatórium vadászkürt tanszakát is elvégezte. 1967-től a békéscsabai Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium énektanára, majd 1992–1998 között a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója. 1998-tól a csabai Evangélikus egyházközösség kántora. Kórusfeldolgozásai 2005-ben és 2010-ben lemezen is megjelentek. Néhány éve a Zenit zeneszerzői különdíját is kiérdemelte.