Felismeri az igazi ifjú tehetségeket

Kicsengettek a község iskolájában, amikor megérkeztünk. A tornateremből fegyelmezett gyermekcsoport ballagott a főépületbe, miközben a másik osztály az öltözők felé vette az irányt.

Testnevelőjük, a „tanár bácsi” nyakában a nélkülözhetetlen síppal és stopperrel, egy kis időre leült velünk a tanáriban.

– Mindig a tanári pálya vonzotta? Volt ennek előzménye?

– Tótkomlóson nőttem fel, ahol a testnevelőm Bagi János volt. Hamar felfedezett, érdekelt a sport. Fociztam, kézilabdáztam, tornáztam, asztaliteniszeztem, atletizáltam. Majd amikor a feleségemmel megismerkedtem, bekerültem egy pedagóguscsaládba. Apósom testnevelőként, szakfelügyelőként dolgozott és vele rengeteget lehetett beszélgetni erről a hivatásról. Bátran mertem kérdezni, cserébe rengeteg jó választ kaptam. Nem volt kérdés, testnevelő leszek én is.

– Milyen útravalót kapott egykori tanár bácsijától, majd apósától?

– A gyerekek szeretete mellett a fegyelem megkövetelését; s hogy felkészülten, úgy tartsam az óráimat, hogy a gyerekben ne legyen stressz; emlékezzek arra, én is voltam gyerek…

– Faluhelyen, a XXI. században, mivel tud motiválni egy testnevelő?

– Most mutassátok meg! – így is ösztönzöm a diákjaimat, amikor elmegyünk egy-egy versenyre és látják, hogy nagy nevű iskolák sportolóit is képesek maguk mögé utasítani. Ezzel nagyon motiválhatók a dombegyházi gyerekek. Egyébként úgy válogatom ki az utánpótlást, hogy szünetekben figyelem az udvaron szaladgálókat, nézem a mozgásukat. Százötven gyerekből kell jó érzékkel a legjobbakban felismerni a tehetséget. Eddig sikerült. Egyébként amióta létezik a kis iskolák (a 200 főnél kevesebb gyermeklétszámú oktatási intézmények) versenye, az esély is nagyobb, hogy fényes érmekkel térjünk haza. Egyéniben és csapatban képesek vagyunk a legjobbak között helytállni. Országos bajnok lett 2012-ben például a fiú-svédváltónk, ez nagyon emlékezetes nap, a diákjaim bearanyozták az életemet és az akkor megszületett első fiúunokám is. Tavaly az atlétikai fiúcsapatunk lett bajnok Szombathelyen.

– Országos sikereik vannak a gyerekeknek. Lehet, hogy a faluban kevesebb a mobil?

– Amikor a kiválasztásról beszéltem, mondhattam volna úgy is, sokszor az „utcagyerekekről” van szó, jó értelemben: ők azok, akik iskola után nem a tévé vagy a számítógép elé ülnek, hanem ledobják a táskáikat és rohannak a grundra, ki az utcára játszani, szaladgálni.

– Most kikkel és mire készül a tanár bácsi?

– A kis iskolák megyei döntőjére, ami májusban lesz. A fiú-svédváltót és az atlétikacsapatomat készítem fel. Van egy nagyon tehetséges, 8. osztályos sportolóm, akitől sokat várok. Ő egyébként már elhatározta, hogy Békéscsabán folytatja a tanulmányait és az atletizálást.

– A pedagógusi pályán 37 éve dolgozik. Ha a végére ér, el tudja képzelni a tétlenséget?

– Dehogy! Majd az unokáim átsegítenek az átmeneti időszakon. Nagyon remélem.

Névjegy

Gulyás Imre Tótkomlóson született, ott végezte általános és középiskolai tanulmányait. Főiskolai tanulmányait Debrecenben folytatta. Kevermesen kezdett tanítani. 1985-ben került a dombegyházi iskolába, ahol testnevelőt kerestek. A községi futballegyesületben edzősködött 2001-ig. Szenvedélyes horgász, ennek a fortélyait is átadja (ha kell, a szerelést is) a diákjainak. Munkája elismeréseként megkapta a Dombegyházáért emlékérmet. Feleségével felneveltek két gyermeket, van két unokájuk.