Számos területen tesz sokat az SM-betegekért a megyében is

– Pedagóguscsaládból származom, már anyai nagypapám is tanító volt, így magától értetődőnek tűnt, hogy én is ezt a pályát válasszam – mesélte hírportálunknak. – Ettől egy rádióriport térített el, amelyben kedvenc előadóm arról nyilatkozott, hogy joghallgató. Ekkor határoztam el, hogy én is inkább jogász leszek, ami életem egyik legjobb döntése volt. Változatos, sikerélményekben gazdag éveket biztosított részemre.

– A Körös volán humánpolitikai igazgatója volt, illetve a Dél-­Alföldi Közlekedési Központnál dolgozott…

– Főállású, aktív munkaviszonyom mindvégig a megyei személyszállítási céghez kötődött, ahol jogi előadóként, 13 évig jogsegélyszolgálat-vezetőként, majd 1992-től a humán szakterület vezetőjeként dolgoztam. Utóbbi eredményesebb művelése érdekében szereztem szakdiplomát munkaügyi kapcsolatok szakon. Úgy érzem, sikerült humánpolitikai oldalról hozzájárulnom ahhoz, hogy az autóbusz-vezetőktől az adminisztratív munkatársakig egy sikeres, összetartó, jól felkészült csapat végezze a megyei személyszállítást. A legnagyobb kihívást az átszervezések, az új szervezeti modellek kialakítása jelentette, dicsekvés nélkül mondhatom, hogy kollégáimmal sikeresen oldottuk meg ezeket a feladatokat.

– Hogyan jött a képbe az SM-betegek segítése?

– Huszonöt évvel ezelőtt a Békés Megyei SM Egyesülettel kerültem először kapcsolatba. Az egyesület akkori vezetője, az elődöm, Nadabánné Benyik Éva volt, akit én a civil szerveződés nagy ikonjának tartok. Éva, az önkéntesekről megjelent jogszabályt tíz évvel megelőzve, meglátta annak jelentőségét, hogy az eredményesebb működés érdekében a civil szervezeteknek külső támogatókat is be kell vonniuk a munkába. Kérte az egyesületi tagokat, hogy keressenek olyan embereket a környezetükben, akik kapcsolataik, szakmájuk révén segíteni tudnak az egyesületnek. Így esett rám a választása az egyik volt munkatársnőmnek, és miután kiderült, hogy rajta kívül még öt „volános” tagja van betegként az egyesületnek, vállaltam a felkérést. Az alapítvány létrehozását már én kezdeményeztem, és azóta is részt veszek irányításában és munkájában.

– Néhány éve a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány ügyvezető titkára. Mennyire más feladat ez az ön számára?

– Az új feladatok mondhatni „teljes munkaidős” elfoglaltságot igényelnek. Országos alapítványról van szó, amely összefogja a más megyékben működő partnerszervezeteket, bevonja azokat főpályázóként pályázataiba, oktatásokat, konferenciákat szervezve részükre. Fő feladatunk a betegedukáció, amelynek hatékonyabbá tétele érdekében javaslatomra most kezdeményeztük, hogy kössünk együttműködési megállapodást a Magyar Neuroimmunológiai Társasággal. Feladatom az SM-világnap szervezése is, ami nagyban hozzájárul a betegség megismeréséhez és az előítéletek csökkentéséhez. Az érzékenyítés, mint szemléletformálás nagy híve vagyok, ami mindig része a programoknak. A világnapot megelőzően azért szerveztem érzékenyítő rendezvényt diákoknak, hogy megismerjék, milyen élethosszig SM-betegséggel élni. Országos fotópályázatot is életre hívtunk, amire több ezer lájk és közönségszavazat érkezett. Fontos küldetésem az 50 fős nyíregyházi nappali ellátó intézet működtetésében való közreműködés, amellyel kapcsolatban tavaly októberben sikerült jelentős előrelépést elérni. Az országból minden SM-beteg úgy jöhet a centrumba, hogy az alapítvány térítésmentesen biztosítja részükre a gyógytornát, a gyógymasszírozást és egyéb kezeléseket, illetve megoldja az elhelyezésüket is. Az SM nem csak egészségi, de anyagi problémát is okoz. Az alapítványnál működő szociális háló révén gyors segítséget tudunk nyújtani az átmenetileg különösen nehéz helyzetbe került betegeknek.

Vérbeli civil és boldog nagyi

Fazekasné dr. Magda Erzsébet hobbija az utazás, szeretne eljutni Európa valamennyi miniállamába. Legemlékezetesebb élményei Andorrához kötődnek. Szeret olvasni, rejtvényt fejteni, szívesen jár színházi előadásokra, közösségi programokra, tárlatokra.

Mindent háttérbe szorít azonban, ha Petra unokájával együtt lehet, hiszen a mindennapokban több száz kilométer választja el őket egymástól.