Újításokban gondolkodik Fekete-Dombi Ildikó

Mezőberényben születtem, és ott is nőttem fel. A háromnemzetiségű települést pezsgő, építő légkör jellemezte. Nekem is alapvetően meghatározta a neveltetésemet, hogy anyai nagymamám szlovák, apai nagypapám sváb volt, édesapám pedig magyar. A toleranciát, az egymásra való odafigyelést így már a családban magamba szívtam – mesélte hírportálunknak. – Gyermekkoromban Balogh Ferenc irányította a helyi művelődési központot, felesége, Baba néni pedig a könyvtárat. Hat-nyolc éves lehettem, amikor már benne éltem ezeknek az intézményeknek az életében. Elhatároztam, hogy egyszer én is azt szeretném csinálni, amit ők. Az általános iskola után a berényi gimiben is nagyon jó osztályközösségünk volt, mindig új ötletek születtek, sátraztunk például a Körös-parton, rengeteg programot szerveztünk.

– Érettségi után elkezdte a főiskolát, közben tanított is, majd Kamutra került. Miként emlékszik vissza ezekre az évekre?

– A békéscsabai tanítói munkakezdet után Kamuton, a helyi ÁMK-ban helyezkedtem el, illetve magyar nyelv és irodalmat tanítottam. Az akkori igazgatóval, Földesi Pista bácsival szerveztük meg a mai napig nagyon aktív helyi néptáncegyüttest, és sok új programot hívtunk életre. Közben megszületett két gyermekem, majd megkerestek a megyei művelődési központtól, állást ajánlottak a művészeti területen, amit elfogadtam. Együtt dolgozhattam a megyei néptáncmozgalom kovászának számító Born Miklóssal, segíthettem a Balassi Táncegyüttes munkáját, részt vehettem a Napsugár bábegyüttes menedzselésében, Felczánné Nyíri Máriával közösen szervezhettük az A osztályos társastáncbajnokságot, 1994 és 2006 között gyakorlatilag az intézmény minden területén belekóstolhattam a munkába. A fantasztikus kollégáktól, dr. Pap Istvántól, Pál Miklósnétól, Pocsajiné Fábián Magdolnától és Fabulya Lászlónétól tanultam. Hivatásom soha nem munka volt számomra, hanem sokkal több és hobbi is egyszerre.

– A rendezvények természetes módon a hétvégéket és az estéket is érintették, ami nem volt egyszerű, hiszen a sors úgy hozta, hogy gyermekeimet egyedül neveltem, s rájuk is nagyon figyeltem. Szép feladatként tekintettem a Békés Megyei Napsugár Bábszínháznál eltöltött időszakra. Lenkefi Zoltánnal sokat dolgoztunk a teátrum elindításán. Művészeti titkárként a közönségszervezésben és a háttérmunkában tevékenykedtem elsősorban. Újabb állomásként az Ibsen Ház következett, ahol a norvég programok szervezése és a területi módszertani feladatellátás is hozzánk tartozott.

– Számos megyei újítást, például a Kapunyitogató Programot is elindították a Nemzeti Művelődési Intézetnél (NMI).

– Ekkorra sok kistelepülésen bezártak a helyi művelődési házak. Azért hívtuk életre a Kapunyitogató Programot, hogy az intézményekbe újra pezsgést vigyünk. A kezdeményezésből később országos projekt lett, amit már az NMI főosztályvezetőjeként koordinálhattam. Nyolcvan munkatárssal dolgoztam együtt, és hazánk összes megyéjében megvalósítottuk az eseményt. Nagyszerű volt átélni, hogy a kistelepülésen élők mennyire igénylik, hogy a kultúra eljusson hozzájuk. Szolnok megyében mesélte egy idősebb néni, hogy együtt élték meg a programokat; hogy a faluban élők újra sokat beszélgettek egymással a rendezvény kapcsán.

– Mostani feladata, az Almásy-kastély, illetve a gyulai kiállítóhelyek működtetése talán kicsit eltér a korábbiaktól…

– 2015 vége felé jártunk, amikor dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere megkeresett. Ekkor már több mint három éve Budapesten éltem, és bevallom, vágytam haza. Egy őszi délutánon együtt jártuk végig a már majdnem kész kiállítást, a fák levelei lehullottak, és ahogy kinéztünk a kastély ablakán, ott magaslott a gyönyörű gyulai vár. Gondolkodási időt kértem, de tudtam, hogy el fogom vállalni a feladatot, hogy beindítsuk a patinás épületet, a különleges kiállítást. Mindehhez az eszközöktől a marketingig minden segítséget megkaptam a város vezetésétől. Csak egy példa, Stockholmból olyan különleges székek érkeztek, amelyek az időseknek jelentenek sokat a tárlat megtekintése során, egyszerre ülőalkalmatosságok és egyszerre egyfajta támaszkodók. A tárlatvezetőktől a kommunikációs teamen át a műszaki kollégákig nagyszerű csapat jött össze, és a helyi turizmus szereplői is sokat tettek a közös sikerért. Pesten néha azon gondolkodtam, hogy előbb-utóbb egy hegyvidéki kistelepülés művelődési házában fogok majd dolgozni. Az élet azonban mást hozott, és nagyon jó lapot dobott. Pályafutásom egyik koronájának tartom a mostani munkámat. A városnak nagyon erős a turisztikai varázsa, mi pedig mindent megteszünk, hogy ha rendeződik a jelenlegi helyzet, még többen nézzék meg a tárlatot, és még több figyelemre méltó időszaki kiállítást, programot szervezzünk.

A természet közelsége sokat jelent

Fekete-Dombi Ildikó nagyon szereti a természetet, az állatokat és igazi vízimádó: – Férjemmel a Fekete-Körös partján, Gyula-Városerdőn élünk, ahol van kutyánk, macskánk és még egy papagájunk is a házban. Ha időm engedi, nagy sétákat teszek a folyó mellett – árulta el. – Emellett színházrajongó vagyok, és nagyon szeretek olvasni.

A szakember fontosnak tartja, hogy korábbi kollégáival jó kapcsolatot ápoljon, gyakran keresik egymást, beszélgetnek, több projektben dolgoznak együtt.