2020.09.14. 06:55
Rangos díjat kapott a vésztői Tölcsér Jánosné
Teljesült gyermekkori vágya, és abban a suliban tanított negyven éven keresztül, ahova egykor ő is járt, amelyben annak idején ő is érettségizett. Bár nyugdíjba vonult, óraadóként most is segíti a munkát az intézményben a vésztői Szabó Pál általános iskola volt igazgatója, Tölcsér Jánosné, aki nemrég megkapta a Vésztő Közneveléséért kitüntetést, és akit hírportálunk a hét emberének választott.
Tölcsér Jánosné, a Szabó Pál általános iskola volt igazgatója érdemelte ki idén a Vésztő Közneveléséért kitüntetést /A szerző felvétele/
Fotó: Licska Balázs
– Bár tavaly nyugdíjba vonult, most mégis az iskolában találkoztunk. Hogy is van ez?
– Az életem volt a tanítás, szó szerint. A negyvenéves szolgálati idővel volt lehetőségem az előző, 2018/2019-es tanév végén kérnem a nyugdíjazásomat, a döntést hosszú vívódás előzte meg. Ugyanakkor kaptam módot arra, hogy csökkentett munkaidőben, a vezetői munkát letéve, kicsi gyerekek között folytathassam a munkát.
– Előre látta, hogy hiányozni fognak a gyerekek?
– Igen. Tíz évig voltam igazgató, előtte hat éven keresztül igazgatóhelyettes, és így a 16 év alatt csak minimális időt tölthettem a diákok között. Ez pedig űrt hagyott volna bennem. Gyerekek között kezdtem, nagy ajándék, hogy így gyerekek között fejezhetem be, ez keretet ad a pályámnak.
– Emlékszik még az első osztályára?
– Szerintem egyetlen pedagógus sem felejti el. Az élet nehéz leckét adott, érettségi előtt álltam, amikor váratlanul elhunyt az édesapám. A jelentkezésemet nappali tagozatra adtam be, de a húgommal – aki kollégista lett a következő évtől – együtt úgy láttuk, nem repülhetünk ki egyszerre a családi fészekből, nem hagyhatjuk magára édesanyánkat. Ezért úgy döntöttem, hogy képesítés nélküli tanítóként itt vállalok munkát, és átjelentkeztem levelezőre. Tehát júniusban még itt ültem az iskolapadban, mivel akkor itt gimnázium is működött, és szeptemberben már ide kerültem kollégaként. Óriási jutalom és egyben megmérettetés volt ez 18 évesen. Nagyon meg akartam felelni. Napközis csoportot kaptam, ittam a kolléganőm minden szavát. Fókuszban is voltam, mivel sok akkori munkatársam gyermeke hozzám került, összességében hatalmas leckét vettem a kollégáimtól és a tanulóktól. A következő tanévben önálló osztályt kaptam, másodikosokat. Szép gesztus volt, hogy amikor tavaly, a nyugdíjba menetelemet megelőzően bejöttem az iskolába, azok az egykori diákok, ma már felnőttek, szülők álltak nekem sorfalat.
– A rutin birtokában csökkent a drukk, vagy mindig volt egy kis lámpaláz, amikor újabb és újabb osztályt kapott?
– Nem is drukknak nevezném, hanem inkább egy egészséges megfelelni akarásnak, ami nem szabad, hogy görcsöt okozzon. A negyven év alatt sokat változott a világ és az oktatás, a társadalmi elvárás, változtak a jogszabályok, a fenntartók, a szülők és a gyermekek is. Annak idején még írásvetítőt használtunk, aztán jött az informatika. Mindig lépést kellett tartani, és ez mindig eredményezett bennem egy egészséges megfelelni akarást.
– Hiteles pedagógus – hangzott el a méltatása során. Mitől lesz hiteles egy tanító?
– Van két gondolat, amiket az egész pályámon végigkövettem, amik szerint élek és cselekeszem. Nevezhetjük ezeket hitvallásoknak, ars poeticáknak is. Az egyik: „A példa a leghatékonyabb tanítók egyike, noha szótlanul tanít.” Mindig próbáltam a saját példámmal elöl járni mind a gyerekek, mind vezetőként a kollégák között. Minden órámra tisztelettel, becsülettel felkészültem, mindegyikre igyekeztem valami pluszt vinni, így jogosan várhattam el, hogy a diákok is elkészítsék a leckét. Ha nem engedem nekik a telefon használatát, akkor én sem kapkodom fel állandóan. A másik Juhász Gyulától származik: „Nevelni annyit tesz, mint emberré tenni. De ehhez az kell, hogy a nevelő is a gerincesek közé tartozzék.” Úgy élek, úgy dolgozom, azt teszem, amit másoktól is elvárok, amire engem is neveltek: a becsületre, tisztességre, őszinteségre, hogy vállalom a felelősséget a tetteimért. Gondolom és remélem, ezek alapján tarthatnak hitelesnek.
Gyerekkori álmát váltotta valóra
Tölcsér Jánosné hatéves kora óta ugyanannak a vésztői iskolának a tagja, hol diákként, hol pedagógusként. Elmondta, tényleg gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy tanító lett, egykori pedagógusa, Takács Józsefné volt számára a példakép, akivel később együtt is dolgozhatott. Hálás azért, hogy az évek alatt nem fogyott ki belőle a lelkesedés és a hit. Kiemelte: azért, hogy végig jól érezte magát a bőrében, a családjának is sokat köszönhet. Most, hogy immár nem intézményvezető, több ideje jut a kikapcsolódásra, az olvasásra, illetve nagy ajándék, hogy unokájával is többet tölthet.