A részletekben látja a minőséget a csabai mesteredző, Lukács József

– Mit jelent önnek ez a kitüntetés?

– Rajtam kívül még másik két tornászt, Keleti Ágnest és Supola Zoltánt is kitüntették. Nagyon örülök neki, mert a tornasport neve forog a hazai köztudatban. A sportágak között is verseny zajlik, az elismertetésért, döntően a pénzért. Az üzleti szemlélet nemcsak a világot, hanem az egész sportot eluralja, és kicsit tönkre is teszi. A kitüntetésnek köszönhetően Békéscsaba városa és a csabai torna is szóba kerül a médiában. Az is jó érzéssel tölt el, hogy röviddel a nyolcvanadik születésnapom előtt újra felvetődött a nevem. Van egy mondás, miszerint jobb azok közé tartozni, akik ha nincsenek ott, nagy hiányérzet támad, mint azok közé, akik, ha jelen vannak, mindenki észreveszi.

– Középiskolai diplomája megszerzése után 1964-ben került Békéscsabára.

– Az első feleségem, Rácz Katalin révén – akivel évfolyamtársak voltunk – kerültem ide. Az ő szülei, Rácz Lukácsék alapozták meg a csabai tornasportot. A ’70-es évek elején kezdtük el azt a munkát, ami öt-hat évvel később nemzetközileg ismertté tette a csabai tornát. Az első nagy durranás az 1977-es, vidéki klubként megnyert országos csapatbajnoki cím volt. A korszerű edzésmódszerek hozták meg az eredményt, amibe beletartozott a mennyiség.

A mindennapos edzés nem volt itthon szokványos. Azt is vallom, hogy a minőség a részletekben rejlik. Aprólékos oktató voltam. Károlyi Béla, a neves tornászedző mondta egykor, hogy „A szovjetek mindig megvernek bennünket. Nézzük meg, hogyan csinálják!” Amikor hazajöttek, azt mondta: „Amit ők csinálnak, azt szorozzuk meg kettővel, és akkor mi leszünk a jobbak!” Kicsiben én is ezt csináltam Békéscsabán.

– Számtalan olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot megjárt, s eredményes tanítványt nevelt fel.

– Nemzetközi szinten az első Kalmár Zsuzsa későbbi szövetségi kapitány volt, aki ma a Testnevelési Egyetem Torna Tanszékének vezetőjeként dolgozik. Az 1978-as strasbourgi világbajnokságon tizennégy évesen tizedik tudott lenni összetettben! Erre felkapta a fejét a világ. Érdekesség egyébként, hogy Békéscsabán később az aktuálisan legjobb tornásznőnek mindig volt egy párja, kortársa – a jelenlegi feleségem, Matyucz Éva és Stefanik Ágnes, Kalmár Zsuzsa és Újszigeti Katalin, Ónodi Henrietta és Kovács Krisztina, vagy Nyeste Adrienn és Varga Adrienn nevét említhetem, akik rivalizáltak egymással. Utóbbiak közül edzői pályafutásom csúcsán Varga 1998-ban ugrásban Európa-bajnok lett. Akkoriban a világ tornája nagyon erős volt. A pályám vége felé a Csorvásról indult Korcsmáros Enikő volt az, aki kiemelkedett, kétszer volt Eb-n döntős ugrásban, az akkori legkorszerűbb technikát tudta.

– 1983 és 1989 között volt szövetségi kapitány, 1988-ban ön vezette a női csapatot a szöuli olimpián.

– Az olimpiai és az ezt megelőző világversenyek óriási betekintést adtak a torna világába. Akkoriban csak a kapitányok utaztak a nagy versenyekre. Én voltam az első, aki azt mondta, hogy a csapatversenyen rajtam kívül a legjobb versenyző edzője is ott lehessen, és az egyéni versenyekre a saját edző utazzon.

– Meglátogatja-e néha a régi munkahelyét, a Rácz Lukács Tornacsarnokot?

– Már nem igazán. Tizenöt évvel ezelőtt hagytam ­abba Békéscsabán az edzői munkát. A jelenlegi két edző, ­Vastag ­Levente és Mitykó Szabina ­Bianka igényelték a segítségemet, sokáig le is jártam. A kiválásunkkal – gondolok még az Unyatinszki házaspárra, Petrovszki Pálra és Zsilinszki Tündére – olyan erők távoztak a békéscsabai edzőteremből, akiket varázsütésre nem lehet pótolni. Két fiatal edző tartja a hátán a csabai tornasportot. Sportberkekben úgy tartják, hogy kezdő edzők tapasztalat hiányában eljuthatnak a csúcsra az arra kódolt versenyzőikkel, de nem a legrövidebb úton. Szükség van idősebb mentorokra, mintákra, akiktől tanulni lehet. Korábban dolgoztam a Sport XXI. programban, amit nagy kedvvel végeztem. Ez volt az egyetlen hely, ahonnan nem az egyetértésemmel jöttem el. Tizenkét évig jártam ki Olaszországba, Tirréniába tanítani, de szaktanácsadóként voltam a németeknél, a cseheknél és a svájciaknál is. Ami jó volt, mert szakmailag felszínen ­tartott.

– Manapság már a nyugdíjasok nyugodt életét éli?

– Nézze, ebben a füzetben leírtak (és egy vastag, sűrű sorokkal, gyöngybetűkkel teleírt füzetet mutat – a szerző) mind a tornáról szólnak, mostani jegyzeteim. Ha a tévében vagy a Facebookon bemutatnak egy gyakorlatot, már le is írom az észrevételeimet. Felszínen tartom magam szakmailag, erre az internet nagyon jó, és szándékomban van megörökíteni a tapasztalataimat, csak nem vagyok elég járatos a mai kor követelményeinek megfelelő szakmai anyag elkészítésében.

A magyar torna Halhatatlanok Klubjába választották

Az 1942. január 1-én született Lukács József Szekszárdról került Békéscsabára. Tizennégy éven át mellékállásban edzősködött, majd 1979-ben nevezték ki a csabai tornaszakosztály vezetőedzőjévé. 1980-tól 2005-ig dolgozott főállású edzőként. Aktív közreműködésével a hazai tornászsikereket, így a bajnoki és mesterfokú bajnoki címeket (az elsőt 1975-ben Matyucz Éva, későbbi, második felesége nyerte) követően jöttek nemzetköziek is, Kalmár Zsuzsa tagja volt az 1978-as világbajnoki 4. helyezett válogatottnak.

Szövetségi kapitányi időszaka alatt szakmai vezetésével 3-3 Európa- és világbajnokságra, valamint a szöuli olimpiára is kijutott a felnőtt női csapat. Mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottságnak 1989-tól 2000-ig volt tagja. Dolgozott az egyesült államokbeli Sacramentóban. 1996-ban Atlantában három tanítványa is tagja volt az olimpiai keretnek. Életművéért 2011-ben a magyar torna Halhatatlanok Klubjába választották. Tavaly szívkoszorúér-műtéten esett át, de jól van, kerékpározik, sokat mozog. Jelenleg is vezetője Békéscsaba város Sportszakmai Tanácsadó Testületének.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/allami-elismeresben-reszesult-tobb-bekes-megyei-szakember-3782773/