Miniszteri elismerést kapott a csabai Tirjákné Prisztavok Ágnes

– Ha azt kérem, mondja egy idegen nyelven azt, hogy „Gyerünk!”, akkor melyik nyelvet választaná?

– Nyilván az angolt, „Come on!”. De az orosz, „Davaj!” sem lenne idegen, csak elég régen használtam már.

– Nehéz volt átállni annak idején az oroszról az angolra?

– Az elején igen, hiszen évekig az orosz volt az elsődleges, és fel kellett frissítenem az angolt. Sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy párhuzamosan használtam a két nyelvet baráti társaságban, illetve tolmácsként vagy éppen idegenvezetőként, és mindig roppant érdekes volt, amikor váltogatni kellett.

– Az akkori 9-esben az első angol szakos tanár volt, most pedig immár egy két tanítási nyelvű intézményt vezet. Csinálhat nyarat az első fecske?

– Szerintem igen. Bár az elején néha nehézségekbe ütköztünk, de a gyerekeknek köszönhetően nem voltak komoly problémák. A nyelvtanulás bármilyen nyelven lehet szépség és öröm. Próbáltam a tehetségeket gondozni, fejleszteni, és fontos, hogy nemcsak pár diákkal, hanem tömegesen. Az elsők között voltam, aki nyelvvizsgákat tetetett le a tanulókkal már általános iskolában. Szerintem fontosak a kisgyermekkori nyelvvizsgák, hiszen, ha harmadikosként hozzászoknak egy helyzethez, akkor később könnyebben megy a közép- vagy felsőfokú vizsga is. A Jankayban a két tanítási nyelvű oktatásban végzett nyolcadikosok 90 százaléka szerez középfokú nyelvvizsgát, és vannak, akik felsőfokúval távoznak. Az idén 40 tanulónak sikerült a középfokú, és hárman felsőfokút is tettek.

– Könnyű vagy nehéz nyelvet tanítani?

– Semmi sem könnyű, ugyanakkor minden az, ha az ember szereti azt, amit csinál. Játékos tanulásra van szükség, első osztálytól kezdve dalokkal, rajzokkal visszük közel a nyelvet a kicsikhez. Más az, amikor belenőnek egy nyelvbe és aztán szuper eredményeket érnek el, mint az, amikor tanulásként értékelik a folyamatot. A játékos fejlődés, fejlesztés csodálatos a gyerekeknek és a pedagógusoknak egyaránt.

– Mi jelenti egy pedagógus számára a sikert, a boldogságot?

– A boldogságot az, amikor bemegyünk az órára és apró kavicsokból építjük a várat, a gyerekek személyiségét. Sikereket érünk el azzal, hogy a diákok szeretnek iskolába járni, hogy szeretik az órákat, hogy jó jegyeket visznek haza. A Jankayban több mint kétszázan kitűnő tanulók, ami a kollégákat dicséri. Büszke vagyok a saját eredményeimre, ugyanakkor ez egy közös munka eredménye. Lehet úttörőként dolgozni, de kell egy csapat is, amely segít és együtt gondolkodik, amelynek fontos a tudás megosztása­.

– A 13-ast szerencsés számként értékeli?

– Jelen esetben igen. Tizenhárom éve, 2008-ban vettem át az intézmény vezetését, akkor 340-en jártak, most pedig 570-en járnak a Jankayba. Folyamatosan jelentkeztek a kihívások, és nagy szerencsém van, hogy mindig támogatókra találtam, akár az önkormányzatnál, akár a fenntartó Klebelsberg központnál, mindig megkaptam azt a segítséget, amire szükségünk volt a fejlődéshez.

– Honnan hozta a mintát, a példát, ami alapján a pedagógusi hivatást választotta?

– A mintát, a munka és a gyerekek szeretetét a szüleimtől, de ők nem voltak pedagógusok. Viszont olyan pedagógusokkal találkoztam, akik példával szolgáltak, tudtam, olyan szeretnék lenni, mint ők. A középiskolai és a főiskolai éveim alatt nyaranta óvodában, táborokban dolgoztam, és akkor már éreztem, hogy nekem gyermekekkel kell foglalkoznom. A mindennapokban ők töltenek fel, és viccesen szoktam is mondani, hogy én egész életemben iskolás leszek.

Szívesen túrázik és kertészkedik a konyhafőnök

– Óriási büszkeséget jelent számomra, hogy a nevelőtestület terjesztett fel a kitüntetésre. Hogy úgy gondolták, annak a munkának, amit együtt megvalósítottunk és amit belefektettünk az intézmény építésébe, legyen egy elismerése. Bár a díjat én kaptam és vettem át, ez a Jankay sikerét jelenti – hangsúlyozta, és azt mondta: a pályafutása csúcsát jelentette a díjátadó. Sokat köszönhet a nevelőtestületnek, a szülőknek, a tanulóknak és a családjának, hogy muníciót adnak a mindennapokban, hogy töltődik általuk.

Szereti a férjével közös kertészkedést, és imád konyhafőnök lenni, sütni és főzni a családjának, különösen az unokájának: valamikor kreatívan, újítva, valamikor a szabályokat és a recepteket követve. Remekül készíti a kínai csípős-savanyú levest, a bográcsos marhapörköltben a férfiakkal is felveszi a versenyt, de szereti a grillezéseket, a különleges salátákat is. Elmondta: igazából nincs kedvenc étele, a menzán is mindent megeszik, ezzel szintén példát mutatva a diákoknak.