Milyen volt gyereknek lenni a középkorban?

A középkorral kapcsolatban az egyik legelterjedtebb hiedelem, hogy a gyerekeket lényegében felnőttként kezelték és a szülő-gyermek kapcsolat sem volt olyan szoros, mint a későbbi korokban. Bár tény, hogy a magas csecsemőhalandóság miatt a szülők jellemzően több gyermeküket is elvesztették életük során, ez nem csökkentette az utódaik iránt érzett szeretet és ragaszkodás mértékét. – írja a Múltkor.

A gyermekeknek már egészen fiatal koruktól fogva részt kellett venniük a család munkájában. Ez a legváltozatosabb feladatokat jelenthette, az állatok és a kisebb testvérek felügyeletétől kezdve, a cipekedésen át egészen a családi üzlet működtetéséig. A régészek gyakran találnak apró ujjlenyomatokat köveken vagy agyagedényeken, ami jól mutatja, hogy a gyerekek valóban aktív részesei voltak a munka világának.

Az alsóbb társadalmi rétegekbe született fiúk közül a szerencsésebbeknek lehetőségük nyílt arra is, hogy a közeli székesegyházi iskolában tanuljanak. A középkori iskolákban – amelyek elsősorban a papi utánpótlást biztosították – a tanulók elsajátították a latin nyelvet, valamint megismerkedhettek a hét szabad művészettel, amelyet a korabeli tanterv szerint a nyelvtant, retorikát és logikát magába foglaló triviumba, valamint a számtant, geometriát, csillagászatot és zenét tartalmazó quadriviumba osztottak.

Az iskolát végzettek számára lehetőség nyílt arra, hogy elhelyezkedjenek az alsóbb papi rendekben, ahol a tehetségesebbekre hivatali vagy ügyvédi karrier várt. (Nem volt kizárt az sem, hogy az egyházon keresztül valaki igazán magas rangra emelkedjen – elég csak a jobbágysorból majdnem a pápaságig jutó Bakócz Tamásra gondolni –, de a főpapi székeket kétségtelenül könnyebb volt szerezni, ha magasabb rangú családból származott valaki.)

Az egyházi karrier egy másik lehetséges iránya volt, ha a szülők fiúkat egy szerzetesi rendházba, vagy lányukat egy apácazárdába küldték nevelkedni. Itt aztán később szerzetesi, apácai fogadalmat tehettek és a közösség részeként élhették életüket.

A nemesi családok gyermekei számára már több karrierlehetőség nyílt, bár ők is szép számmal bukkantak fel az egyházi iskolában, illetve a rendházakban. A fiúkat jellemzően már hét éves koruktól tudatosan készítették a lovagi életmódra.

Gyakran nem is saját családjuk körében, hanem egy nagyobb földesúr, vagy akár a király udvarában nevelkedtek, ahol számos más nemesi ifjú társaságában figyelték a felnőtt lovagokat, maguk pedig kis fakardokkal és íjakkal, pónik hátán ülve gyakorlatoztak.

Míg a fiúk a háború fortélyait sajátították el, addig a lányokat későbbi házvezetői szerepkörükre készítették fel. Ez korántsem merült ki a főzésben és takarításban, hiszen amikor férjük hadjáratra ment, lényegében az egész udvar igazgatása a nemesasszonyokra hárult. Ennek megfelelően érteniük kellett a költségvetés kézben tartásához és a szolgálók munkájának koordinálásához is.

A gyermekek nevelése mai szemmel nézve igencsak kemény volt. Szigorú vizsgákon kellett helytállni úgy az iskolában, mint a kiképzések során, nem is beszélve a földeken vagy műhelyekben végzett izzadságos munkáról. A fegyelmezés és a büntetés teljesen elfogadott eszköze volt még ekkor a verés is, amelyet általában kézzel vagy valamilyen pálcával hajtottak végre

A játék és a szórakozás sem hiányzott azonban a középkori gyermekek életéből. A régészek munkájának hála számtalan korabeli játék került már elő.

Így például ismerünk kis lovagfigurákat és apró főzőedényeket is. A neves történetíró, Walesi Gerald pedig egy munkájában azt is felidézte, hogy testvéreivel miként építettek homokvárakat a tengerparton – igaz, ő maga inkább homokmonostort tervezett. Tudjuk továbbá, hogy a középkori gyerekek előszeretettel űztek labdajátékokat és korai ütős sportokat, de ismertek voltak az olyan, ma is népszerű táblás játékok, mint a sakk vagy a backgammon.

Borítókép és fotók: multkor.hu