Lippai László: áldom a sorsot a feleségemért

Van köze a családnak az Arad megyei Lippához?

Szabolcsi família vagyunk. A háromezres lélekszámú Fényeslitkén, ahová valók vagyunk, legalább ezerötszáz Lippai nyugszik a temetőben, a nagyszüleimmel együtt.

Hogy került a család Budapestre?

Édesapámat a Magyar Néphadsereg vadászpilótájaként hol Szolnokra, hol Pápára, hol Taszárra vezényelték. 1956-ban Budapesten leszerelt. Soha nem ismerhettem meg a bátyámat, aki egy ilyen áthelyezés közben, háromhetesen, a vonaton megfázott és meghalt. Sokat gondolok rá, milyen testvérek lettünk volna…

1956-ban történt valami az édesapjával?

Felszállt a MIG 15-ös gépével tízezer méterre, és a repülő lefagyott. Le tudta tenni a gépet; előbb hősként ünnepelték, elküldték egy hétre a Margit-szigetre üdülni, majd elkezdték vizsgálgatni, hogy biztosan szándékos volt a művelet… Azt mondta, hogy ő nem akar ilyen hadsereg tagja lenni. Úri szabó lett. Édesanyám a néphadseregnél volt szakácsnő, ha hazamentem a főiskolai nap végén, már otthon főzte a másnapi ebédemet, közben beszélgettünk. Örököltem tőle a fogásokat, a recepteket. Jól is jött: a feleségem nem szeret, de nem is tud főzni. Ha a családnak vagy a vendégeknek kell, én tüsténkedem a konyhában.

Ilyen tragédiával a háttérben, mint a bátyja elvesztése, hogy telt a gyerekkora?

Nagyon szegények voltunk, de a szüleim mindent megtettek értem. Mindenhová vittek: a Margit-szigetre, állatkertbe, vidámparkba. Meg a cirkuszba! Ott láttam meg a bohócokat, és háromévesen elhatároztam, hogy én is az leszek. Állandóan a vicc, a humor aranyozta be az életemet. Szórakoztattam a családot, a gyerekeket; azóta is szeretek a középpontban lenni.

Ez folytatódott az iskolában is?

Nem voltam jó tanuló. A középiskola választása meg tévedés volt: másképp képzeltem el az elektrotechnikai meg finommechanikai szakmát. Viszont elküldtek egy szavalóversenyre, ott találkoztam Keleti Istvánnal, a Pinceszínház legendás vezetőjével. Olyan fiatalokat ismertem meg, mint Hernádi Juci, Kerekes József, Korcsmáros György, Nádas György... Fantasztikus iskola volt ez számunkra. Pista bácsi azt mondta: „Lipi, belőled jó és nagy színész lesz!” A jóban most is biztos vagyok. Felszabadult ott a testünk-lelkünk. Hétvégeken magam is tanítok a Talent Studióban, abban a szellemben, amit a Pinceszínházban láttam, biztatva, segítve a tanítványaimat.

A főiskolán – egy év Nemzeti Stúdió után – Szirtes Tamás osztályába került. Ott is hasonló volt az oktatás iránya?

Szirtes tanár úr mellett többek között Kállai Ferenc és Sztan­kay István tanított. Azt akarták, hogy merjünk önmagunk lenni, mutassuk meg, hogy milyenek vagyunk. Habzsoltuk az életet! Kalandok, sport, szépség, jóság, boldogság – ha visszasírnám életem egy szakaszát, az biztosan a főiskolán töltött idő lenne.

Innen egyenesen vitt az út a Madách Színházba.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ott kezdtem, és ott játszottam huszonöt-huszonhat évig. Ádám Ottó igazgató azt mondta nekem: „Lipikém, maga előtt van Cseke Péter, Szerednyey, Gyabronka József... Magára itt semmi szükség nincs. De majd kap valami szerepet.” Délelőtt tíz és délután kettő között néztem az olyan nagy színészek próbáit, mint Tolnay Klári és Márkus László. Előbb mindkettejüknek a partnere lehettem, majd Márkussal olyan jó barátok lettünk, hogy befogadott az öltözőjébe, aztán sok tárgyát rám hagyta. „Lipikém, te egy ízléses ripacs vagy!” – mondogatta.„A színpadhoz tiszta fej kell”

Soha nem csábította a színészek előadás utáni büféélete, a „beülünk ide-oda hajnalig” életforma?

Nem állítom, hogy nem ittam meg egy-két sört Agárdy Gábor társaságában – ő konyakos volt –, de ahhoz tartottam magam, hogy a színpadhoz tiszta fej kell. Persze, vannak nagy kivételek…

Mi hozta meg a kiugrást a Madáchban?

Kerényi Imre, aki a főiskoláról emlékezett a Kabaré-előadásunkra, egy délután üzent, hogy Paudits Béla megbetegedett, be kéne ugrani a Konferanszié szerepébe, még aznap este, olyan művészek közé, mint Psota Irén, Garas Dezső, Pusztaszeri Kornél, Básti Juli, Hirtling István... A szöveget átvettem, viszont frakkot otthonról kellett hozatnom. Aztán 125-ször léptem fel a Kabaréban.

Nagyon fiatalon nősült, épp hogy elvégezte a főiskolát.

Sőt, a diplomát az újszülött lányommal a kezemben vettem át. Szerelmesek lettünk a pedagógus párommal, jött a baba, összeházasodtunk – de hát egy 25 éves ember mit tud az életről? Anna ma már 35 éves, a két unokám, a 13 éves Hanna és az 5 éves Benedek édesanyja. Naponta találkozunk az unokákkal; a 19 éves fiammal, Leventével különösen jól kijönnek.

Ritkaság, hogy valaki annyira felvállalja az érzelmeit, mint a második felesége, Krisztina, aki a hatvanadik születésnapja alkalmából élete szerelmeként köszöntötte a közösségi oldalán.

Életem legnagyobb öröme, szerencséje Kriszta, akivel a színpadon találkoztunk. Rendező, táncos színész, koreográfus – jelenleg a Madách Színház művészeti titkára. Egy jólelkű, tiszta ember. Áldom érte a sorsot. Kilenc évvel fiatalabb nálam, de annál is ifjabbnak tűnik. A fiunk, Levente anyanyelvi szinten beszél angolul, és nagyon érdekli minden, ami színház.

Számtalan színpadi és filmszerepet eljátszott. Vannak, akik a szinkronhangjáért rajonganak.

Életem egy nagy élménye volt, amikor megjelent egy hölgy egy dobozzal, és azt kérte, hogy csak otthon nyissam ki. DVD-re másolta 57 szerepemet, úgy, mintha egy üzletben vásárolnám meg őket! Ami a szinkront illeti, előre meg szoktam nézni, hogy mit mutatnak be Matthew Brodericktől, Ben Stillertől, Johnny Depptől, Michael J. Foxtól – az biztosan az én feladatom lesz.

Többször nyilatkozta, hogy nem vállal szerepet tévésorozatban. Hogyan jött akkor az életébe a Drága örökösök rokonszenves kocsmatölteléke, Benedek?

Hívtak castingra, de nem akartam menni. A feleségem biztatott, így nagy nehezen elindultam. Úgy tűnt, hogy nem lehet odajutni: bombát találtak az úton. Eldöntöttem, hogy akkor nem megyek. Aztán mégis elindult a kocsisor. Felolvastam a szerepet – engem választottak! Mondtam egy irreális összeget, amiért vállalnám – biztos voltam benne, hogy itt vége a történetnek. Aztán Hámori Barbara, a producer igent mondott. Kiemelt szereplő lettem. A kollégák meg irigyelnek, hogy egy ilyen jó társulatban játszhatom; újabb csoda, újabb szerencse ért. A nézők is szeretik a figurát.

Úgy tűnik, kerek az élete.

Mert az is, a családdal, a szerepekkel – tényleg boldog vagyok.