Csodavilágban született Nemcsák Károly

A színművész-színházigazgató egy templommal akarja meglepni a szülőfaluját – írta a Hot! magazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

Milyen település Mocsolyás, ahol született?

Otthon születtem. Ikrek voltunk, de az öcsém holtan érkezett.

Csodavilágban nőttem fel, mintha nem is a 20. században éltünk volna.

El voltunk zárva mindentől, a villanyt is csak évekkel a születésem után vezették be. Akkor még igazi telek voltak, nagy hó, és ott, a Bükk lábánál karácsonykor világítottak az ablakok, szikrázott a fehérség, lovas szánok siklottak, amikor kántálni mentünk a többi gyerekkel.

Iskolába is ott járt?

Igen. Osztatlan volt az iskola, egy házaspár, Kugler Rezső és Dórika néni tanított minket. A felső tagozatot oktató tanító bácsi Ottlik Géza barátja volt, hadnagyként vett részt a második világháborúban. A tanító néninek művészi vénája volt. Rendszeresen írt egy magazinnak, és egy levele kapcsán kisfilmet is forgattak a falunkról.

Egy ilyen elszigetelt kis faluba hogyan jutott el a kultúra?

Amikor már lett villanyunk, utunk, akkor mikrobusz hozta a filmeket. Az egész településnek egy televíziója volt, közösen nézték az emberek. A tanító néni sok híres embert meghívott: járt nálunk Móricz Virág, Major Tamás, Szabó Gyula...

Ebből a közösségből került kollégiumba Tiszakeszire.

A szüleim azt akarták, hogy tanuljak tovább, ahogy a nővérem is. Tanyasi gyerekeket fogadott be a kollégium. Önállóbbak lettünk, rendet tanultam; csodálkoztak otthon, amikor hazamentem, hogy már nem dobálom szét a levetett holmijaimat. Nem volt erős honvágyam, hiszen a szüleim meglátogattak, a nyári szünetben meg segítettem otthon. Önellátók voltunk, a malacokkal, tyúkokkal, tehénnel, szőlővel édesanyám foglalkozott. Nagyon jól főzött: ha vendége volt a falunak, hozzánk hozták. Édesapám kőművesként Miskolcra járt dolgozni.

A kollégium küldte tovább középiskolába?

A szüleim szerették volna, ha építész leszek, de a mezőcsáti gimnáziumba vettek fel, a technikumba nem. Az igazgatóhelyettes egy szavalóverseny után úgy látta, lehet velem mit kezdeni.

Nem tanultam jól, lusta voltam. És alacsony is: az érettségi évében mindössze 162 centi és 54 kiló! A lányokat is beleértve én voltam a legkisebb, Pici volt a becenevem. Egy év alatt nőttem meg aztán.

Mikor jutott eszébe, hogy színész lesz?

Negyedik osztályban, érettségi előtt. Elég nagy döbbenetet okoztam vele. A miénk tradicionális család volt, édesanyámnak mondtunk el mindent a nővéremmel. Első jelentkezésre nem vettek fel a főiskolára – elmentem raktárosnak az erdőgazdasághoz. Amikor másodszor sem vettek fel, volt egy kis konfliktus otthon. A Miskolci Nemzeti Színháznál dolgoztam díszletezőként, ott megtanultam, hogy milyen fontos és kemény munkát végeznek a színháznál ezek az emberek. Más perspektívából néztem így mindent. Ha nem vesznek fel harmadszorra a Színművészetire, talán maradtam volna Miskolcon technikai embernek.

De felvették, és Békés András osztályába került. Nem volt különös, hogy az Operaház rendezője tanított egy prózai osztályt?

Az osztályfőnökünk mindennel foglalkozott, ami színház, még pantomimezett is, de a zenés mesterséget nem ő, hanem Valló Péter oktatta. Nagyon sokat köszönhetek Békés Andrásnak, fantasztikus pedagógus volt. Azt, hogy a pályáért meg kell küzdeni, ő tanította meg. Nem úgy, mint a mai sztárocskáknak, akik felbukkannak és eltűnnek, sokan tragédiaként élve meg a rövid pályafutásukat. Minket lelkileg-fizikailag felkészítettek a hivatásunkra.

Végzés után több vidéki és pesti színház tagja lett. Mi indokolta a váltásokat?

Ha valahol nem éreztem jól magam, eljöttem. Szegedre Ruszt József hívott, vele mentem Zalaegerszegre, színházalapítók lettünk. Két esztendőt töltöttem a Nemzetiben, hatot a Budapesti Kamaraszínházban, játszottam a Radnótiban, Sopronban, majd szabadúszó lettem.

A Szomszédokban a kezdetektől alakította Vágási Ferit. Hogy érezte magát ebben a sorozatban?

Tizenhárom évig forgattuk a Szomszédokat barátságban, családias hangulatban, konfliktusmentesen.

Ezt Horváth Ádámnak, a rendezőnek köszönhetjük. Kiváló színészek játszották a legkisebb szerepeket is. Ma is figyelünk egymásra, kivel mi történt.

A filmesek viszont nem nagyon keresték. Vajon miért?

Megváltozott a filmes világ, sok amatőr játszik ma. Mintha a rendezőket zavarná a profizmus. De például Grünwalsky Ferenc filmjeiben ott voltam. A szinkron is kimaradt a pályámból: egyszerűen nem tanultam meg szinkronizálni, márpedig ehhez nem elég a megfelelő orgánum.

2011 óta a József Attila Színház igazgatója. Miért ezt a színházat pályázta meg?

Kétszer pályáztam a lakóhelyemen, Budaörsön is a színházra. Nem nyertem. Nehéz gazdasági helyzetben volt a József Attila Színház, még arról is szó volt, hogy megszűnik. Én vagyok a színészválogatott kapitánya, és 1999 és 2004 között szerveztem a Színészek Világjátékát – megtanultam szponzorokat szerezni, felhasználni a kapcsolatokat. És itt nem politikai kapcsolatokra gondolok. Tudják, hogy jobboldali ember vagyok, még a kilencvenes évekből ismerem a foci kapcsán Orbán Viktort, de ez nem jelenti azt, hogy mindent alám toltak. A protokolllistánkon nagyon sok nagyszerű ember van, nem csak politikusokat hívunk meg a premierekre.

Két fia van, Balázs és Máté. Kötődnek valamennyire a színházhoz?

Máté a díszszázad tagja, gyerekkorától katona szeretett volna lenni. Sokat olvasott a második világháborúról, a játékkatonáival játszott csatákat. Balázs a Műegyetemet végzi gazdálkodás és menedzsment szakon, őt a színház gazdasági része érdekli. Büszke vagyok mindkettejükre, jó érzés az apjuknak lenni.

Jelen van még az életében Mocsolyás?

Ha főiskolásként elfáradtam, mindig hazamentem, egy-két nap feltöltött, mint most is. Ma már az első utam a temetőbe visz, édesanyám, édesapám sírjához. A faluban ugyanúgy fogadnak, mint negyven éve: mindenki Karcsinak szólít. A nővérem kisebbik lányával, a keresztlányommal, aki egyetem után hazaköltözött, összefogtunk, hogy épüljön a falunak temploma. Eddig csak egy harangláb állt ott. A tervek elkészültek, a pénz már az egyházközség számláján van, a közbeszerzési pályázat után megkezdődhet az építkezés.

Borítókép: Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója egy sajtótájékoztatón

MTI Fotó: Máthé Zoltán