Energetikai korszerűsítés

2024.06.27. 10:45

Július elsején indul az Otthonfelújítási program – elérhető a kulcstermékek listája

Jövő hétfőn indul az Otthonfelújítási program, amely az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését támogatja európai uniós forrásból – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fábián Gergely hangsúlyozta, hogy

a program célja az adott épület energiahatékonyságának javítása, és legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni a felújítással.

Hozzátette, hogy a támogatást például a fűtési rendszer, a vízrendszer és a hőszigetelés korszerűsítésére, valamint a nyílászárók cseréjére lehet fordítani.

Megjegyezte, hogy a program kapcsán tartott társadalmi egyeztetésre nagyon sok felvetés érkezett, így került be a támogatott fejlesztések közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, valamint a műanyag mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése és a kőzetgyapot hőszigetelés is.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a program kerete 108 milliárd forint, míg a támogatás maximális összege hatmillió forint, aminek egy része kamatmentes hitel, más része pedig vissza nem térítendő támogatás.

Fábián Gergely azt mondta, hogy a becslések szerint 20-30 ezer család élhet a támogatás nyújtotta kerettel.

Az államtitkár kiemelte, hogy az, akinek van igazolt jövedelme, nullás adóigazolása, valamint önerővel is rendelkezik és az ingatlana megfelel az előfeltételeknek, elkezdheti a programot.

A részletekről az MFB honlapján, illetve az MFB Pont Plusz lakossági hálózat bankfiókjaiban lehet tájékozódni – mondta Fábián Gergely.

Elérhető a kulcstermékek listája

Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíz-termelő berendezések listája – jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Hétfőtől, július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az Otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat bankfiókjaiban – hívta fel a figyelmet a minisztérium. A program keretében a kormány kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését A pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos primer energiamegtakarítást mindenképp szükséges elérni – emelték ki.

Az Otthonfelújítási programban támogatott beruházásokhoz használható kulcstermékeket az ÉMI Nkft. környezeti minősítése során minél jobb értéket elérő építőanyagok alkotják. Az adatbázisban megtalálhatók azon hőszigetelők, nyílászárók, illetve hő- és melegvíz-termelő berendezések, amelyek a vonatkozó európai uniós jogszabályok szerinti megfelelőségi nyilatkozattal rendelkeznek.

Az NGM fontosnak tartja, hogy csak az ezen a listán szereplő termékek közül választhatnak az igénylők, amennyiben részt kívánnak venni a programban. Így biztosított, hogy a felújítások során olyan építési termékeket és berendezéseket építenek be, amelyek a családokat hosszú távon és biztonságosan szolgálják, valamint hozzájárulnak az épületek energiahatékony üzemeltetéséhez, a fenntarthatósági célok eléréséhez is.

A felhasználható kulcstermékek listája önkéntes gyártói adatszolgáltatáson és nyilvánosan közzétett adatokon alapul, így folyamatosan bővül.

Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések, amelyek jelentősen csökkentik a támogatott családok energiafelhasználását. A végső kedvezményezettek így még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből, és az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, valamint hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez is.

Az NGM kitért arra is, hogy az otthonfelújítási program továbbá csaknem 130 milliárd forintnyi megrendelésállományt generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben, ezzel hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához is.

A kulcstermékek listája az ofp.emi.hu weboldalon elérhető. A programról további információk a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. honlapján találhatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában