Művészet és gyógyulás

2018.06.19. 05:30

A zenélés szocializál és preventív hatású

A zenepedagógus-zeneterapeuta szakember szerint a közös zenélés alkalmazkodásra tanít, együttműködésre, felelősség- és áldozatvállalásra, és a közös munka örömét is adja, e tulajdonságok pedig a felnőtt, például munkavállalói lét szempontjából is kulcsfontosságúak.

A zeneterápia eszköz és módszer egyszerre, prevenció, habilitáció és rehabilitáció, olyan komplex és szerteágazó területe a művészetterápiának, amelyet még mindig nagyon kevesen ismernek és alkalmaznak. Urbánné Varga Katalin zenepedagógussal és zeneterapeutával, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar nyugalmazott oktatójával az Elte.hu-n májusban jelent meg interjú a módszer mibenlétéről, történetéről, a zenepedagógia és zeneterápia lehetséges kapcsolatáról.

Fotó: elte.hu

A pedagógus a módszer történetének kezdeteit gyakorlatilag az őskorig vezette vissza: amikor az összművészet jellemezte a gyógyítási funkciókat és tevékenységet. „A csoportokban, akik együtt éltek, a sámán táncolt, énekelt, színes ruhákat hordott, s mindehhez nagyon fontos volt az a hiedelemvilág, amit a csoport átélt, elhitt és megélt közösen. (...) Egészen a felvilágosodás koráig az úgynevezett ráéneklés élő gyakorlat volt, sőt Erdélyben még most is vannak olyan idős asszonyok, akik bizonyos kisebb baleseteknél, például ha megégetik az ujjukat, ráolvasással próbálnak gyógyítani. (...) A felvilágosodás mit-miért-hogyan logikai lépéseinek köszönhetően a régi hiedelmekhez kapcsolódó rítusokat lassan teljesen elvetették, hiszen nem tudtak pontosan választ adni ezekre a kérdésekre. (...) Amikor az orvostudomány igazán fejlődésnek indult, ezeket a már említett, hiedelmekhez kacsolódó gyógymódokat sarlatánságnak bélyegezték” – fejtegette.

Mint elmondta, az első világháború után azonban változott a helyzet. „Addigra a pszichológia Freud és Jung hatására már elég nagy teret nyert, felmerült, hogy a lélek megsegítésén keresztül, különböző pszichoterápiás beszélgetésekkel kéne ezeket az embereket integrálni a társadalomba. Azonban

a szakemberek azzal is szembesültek, hogy bizonyos élményeket nem lehet szavakba foglalni.

(...) Ekkor indult el a művészetterápia igazi története: az élményeket ekkor kezdték el lefesteni, elzenélni vagy elmozogni, s a terapeuta ezt próbálta megérteni, érzéseit, tapasztalatait visszajelezve ebből kiindulva kezdeményezett beszélgetést.”

A szakember szerint azonban a zenetanulásnak is van egy úgynevezett imprinting időszaka, egy ideális életszakasz, amikor a legkönnyebben és leghatékonyabban képes az ember zenét tanulni.

Urbánné Varga Katalin Kodály Zoltán módszerét követte pályafutása során. „A zene fontos humanizáló, érzékenyítő eszköze az embernek, sőt a szocializáció szempontjából is erős hatása van: nagyon nagy probléma, hogy a mai társadalom – a rövid távú érdekek miatt – nem akarja Kodály gondolatait meghallani, és a művészetek folyamatosan a fősodron kívül kerülnek az oktatásban és sajnos a szabadidő eltöltésében is.

Ha mindenki tanulna zenét, az bizonyos fokig prevencióként is működhetne.

Orffhoz hasonlóan Kodály is azt mondta, hogy a zenetanulást minél fiatalabb korban kell elkezdeni. Nekünk nagyon nagy szerencsénk, hogy kultúránk rengeteg mondókát és gyerekdalt őrzött meg, amik egészen kiskortól segítik a zenéléssel való játékos megismerkedést. Éneklésük családi körben régebben természetesnek számított, ma újra meg kell tanítani rájuk sok anyukát, például a Ringató-foglalkozásokon. Kodály azt szerette volna elérni, hogy első perctől kezdve értékes zenén nevelődjenek a gyerekek, hiszen ezzel a növendékek stílusérzéke, igényessége, az értékek iránti fogékonysága is fejlődik, megmenekülnek a giccstől, és képesek lesznek megismerni és befogadni a zenetörténet legnagyobb alkotásait is, mint például Bach h-moll miséjét vagy Beethoven szimfóniáit” – magyarázta.

Hozzátette, hogy „a közös zenélés alkalmazkodásra tanít, együttműködésre, felelősség- és áldozatvállalásra, és a közös munka örömét is adja. E tulajdonságok a felnőtt, például munkavállalói lét szempontjából is kulcsfontosságúak, ezért mondhatjuk, hogy a zenélés szocializál és preventív hatású.”

„Habár Kodály soha nem használta a zeneterápia kifejezést, mégis van néhány olyan mondata, ami mindenképpen figyelemre méltó ezzel kapcsolatban” – folytatta. Kodály Zoltánt idézte:

„A zene felszabadít, gátlásokból kigyógyít, testi-lelki diszpozíciót javít és munkára kedvet csinál. Egész embert mozgat, nemcsak egy-egy részét.”

Mint kifejtette, ezek a terápiás célok között is szerepelnek: a saját praxisában, amikor 19 évig pszichiátrián is dolgoztam, számos alkalommal megéltem, hogy a zene volt az egyetlen eszköz, amivel egy beteget be lehetett vonni a közösségbe, és szóra lehetett bírni. Katalinnak meggyőződése, hogy a zene áthangol, együttműködővé tesz és figyelemre tanít.

A zeneterápia magyarországi meghonosodásának folyamatát, valamint saját elköteleződését a tevékenység iránt így foglalta össze: „Az 1968-as események hatására a magyarországi rendszer is engedékenyebbé vált: több lehetőség nyílt külföldi konferenciákra látogatni. A hazai orvostudomány képviselői, valamint pszichológusok ott ismerkedtek meg a zeneterápiával, majd hazatérve, esetlegesen ugyan, de alkalmazni kezdték az ott látott módszereket saját osztályukon. Ez a receptív terápiát, azaz a zenehallgatást jelentette, ami a verbális terápia előkészítése volt tulajdonképpen. Ezek a hazai szakemberek 1985-ben találkoztak Tatán – ahol az akkori főorvos alkalmazott ilyen alternatív terápiás módszereket – tapasztalataik kicserélése céljából. Köztük volt Sáry László zeneszerző is, aki sajátos minimal-art eszközeivel zenéltette az osztály betegeit. Így ő a zeneterápiás módszerek egyik hazai úttörője lett. Az ő együttműködésüknek köszönhetően ismerkedtem meg én is később ezzel a területtel.”

Katalin elmondta, hogy Pécsett az Orvostudományi Egyetem és a Zeneakadémia közös, hároméves képzéseként indult az első zeneterápiás évfolyam is, amelynek ő is hallgatója volt. „Ezt követően elkezdtem az európai országokba járni konferenciákra és kurzusokra, megismerkedtem a módszer különböző fajtáival. Az ott megszerzett új információkat aztán beépítettem a tanításba. Sok pályázati lehetőség is adódott: ezekből épült ki a hangszerpark, amellyel a mai napig dolgozunk. (...) Felmerült, hogy a karon is indítsunk zeneterapeuta-képzést, a pécsitől kicsit elütő profillal: a prevenciót és gyógypedagógiát kicsit jobban hangsúlyozva. Tizenhét külföldi tantervet is áttanulmányozva sikerült végül a jelenlegi tantervünket kidolgozni” – mesélte.

A zeneterápia gyakorlatban történő alkalmazását és hatékonyságát is illusztrálta egy történettel: „Mikor a kórházban a pszichiátriai és addiktológiai osztályon új csoporttal kezdtem el dolgozni, annak első lépése az ismerkedés volt. Az én foglalkozásaimon egy asztal körül ültünk, az asztalon voltak letakarva a hangszerek: úgynevezett instrumentáriumok, melyek egyszerű ütős, rázós ritmushangszerek, metalofonok, dobok különböző méretben. Megkértem a betegeket, hogy aki akar, nyúljon a takaró alá, hogy megtudja, mi van ott.

Arról, aki először odanyúlt a hangszerekhez, máris kaptam egy információt: kíváncsi, vállalkozó szellemű, aktív ember. Az, hogy valaki hogy viszonyul egy eszközhöz és mit csinál vele, számos más dolgot is elárul róla.

Ezért elsőként megkértem őket, találják ki, hogyan lehet egy közösen kiválasztott hangszerből minél többféle – azaz nemcsak a megszokott – hangot kicsikarni. Ehhez el kell kezdeni gondolkodni, használni kell a fantáziát, kreatívnak kell lenni. Egy-egy hangszer felfedezése során látensen tanultak is a csoporttagok: egymástól is, és önmagukról is. A következő instrukció az volt, hogy válasszanak ki egy-egy hangszert és zenéljenek szabadon, közösen. Eleinte nem is akarták elhinni, hogy úgy fogunk együtt zenélni, hogy ehhez nincs semmilyen előképzettségük. Biztatásomra rövidebb-hosszabb ideig improvizáltak közösen, melynek tanulságait is megbeszéltük, tovább tágítva a résztvevők gondolkodását, alakítva rugalmasságukat. Gyakran fordultam humorral a csoporthoz, mert az segít oldani a feszültséget, és ez nagyon fontos.”

Katalin végül összegezte az aktív terápia előnyeit:

„Az aktív zeneterápiában önmagáról is képet kap a résztvevő: szembesül azzal, hogy előre viszi vagy épp akadályozza a csoportot, a másikhoz viszonyítva látja saját aktivitását vagy épp passzivitását, szembesülhet gondolkodásának, nézeteinek helyességével vagy éppen tévességével (...)

A szembesülés során az önismeret fejlődik, s arról, amivel az egyén vagy a csoport szembesül, arról már lehet beszélgetni. (...) A zene itt „megnyitó és rásegítő” eszköz, de ez nem jelenti azt, hogy a terápia során egyáltalán nem zenélünk. Sőt! Az improvizációk eljuthatnak olyan fokra, hogy katartikus élményt nyújtva segítik hozzá a résztvevőket a változáshoz. (...) Az improvizáció során eleinte mindenki csak a saját „szólamát„ játssza, de idővel a tagok egymásra hangolódnak, elkezdenek egymásra figyelni, rendeződik a ritmus, és hallásra is kellemes zene jön létre. Ez pedig már csoportmunka, amely együttműködésből jött létre. Ebből aztán újabb – a „kinti” életre is érvényes – következtetéseket lehet levonni: egy folyamat akkor működik jól, ha figyelek a másikra, s együttműködöm vele.”

A szakember szerint a zenepedagógiához képest a zeneterápiában a teljes elfogadás az uralkodó attitűd.

„A terápiában a minősítés hiányával és a teljes elfogadással tudok a legtöbbet segíteni” – magyarázta. „Az iskolában a tanterv előírja az elérendő szinteket, mely tanárnak, tanítványnak szigorú kereteket határoz meg. A terápiában a terapeuta a páciens állapotához igazodik, és a klienst saját tempójához alkalmazkodva segíti. Azért lenne szükséges, hogy ez a szemlélet része legyen a pedagógusképzésnek, mert – habár a terápiás módszer a maga teljességében nem alkalmazható az iskolában a tantervi előírások miatt – mégis megtaníthatja azt, hogyan lehet kíméletesen visszajelezni és fejleszteni. Mindkét terület tehát más attitűddel rendelkezik, éppen ezért más a hatásuk is. Azok a pedagógusok, akik elvégezték a képzéseink valamelyikét, szemléletükben alakultak át, ezt a változást pedig kamatoztatni tudják a munkájukban.”

Borítókép forrása: Flickr.com / midiman

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!