Interjú

2018.10.09. 16:20

„Felelősségem, hogy a film méltó legyen ezeknek az embereknek az emlékéhez”

A Sátán fattya című film egy szovjet katonák által megerőszakolt lány és családja sorsán keresztül mutatja be a kárpátaljai magyarság tragédiáját. A főszereplőt alakító Tarpai Viktória azt mondta: a karakter megformálása közben olyan érzés tört rá, amilyet még életében nem tapasztalt.

A Magyar Napló októberi számában olvasható a Tarpai Viktória kárpátaljai színművésszel készített interjú, aki többek között mesélt A Sátán fattya című, Nagy Zoltán Mihály regényéből, Zsigmond Dezső rendezésében készült nagyjátékfilm főszerepéről, amely alkotás a kárpátaljai magyarság XX. századi tragédiáját testesíti meg egy szovjet katonák által megerőszakolt lány, valamint a családja és a falujuk lakóinak sorsán keresztül.

A Nagymuzsalyon született Tarpai Viktória a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának tagja, de rendszeresen szerepel a budapesti Nemzeti Színház darabjaiban is. A színésznő egyik legismertebb alakítása Tóth Eszter szerepe – a lányé, aki orosz katonák erőszakából fogant gyermeket hoz a világra.

A Sátán fattya (regény, monodráma és nagyjátékfilm)

Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas kárpátaljai magyar író regénye egy fiatal lány tragikus sorsán keresztül mutatja be a huszadik század közepi kárpátaljai magyarság életét. A trilógia második része Tölgyek alkonya, harmadik része A teremtés legnehezebb napja címmel jelent meg a Magyar Napló Kiadónál.

A könyv nyomán először monodráma készült, melyet 2014-ben mutattak be a Pesti Vigadóban Árkosi Árpád rendezésében, szintén Tarpai Viktória főszereplésével.

A regényből készült nagyjátékfilm 2017-ben debütált Zsigmond Dezső rendezésében. A film a mindössze 16 esztendős Tóth Eszter megpróbáltatásait tárja a nézők elé megerőszakolásától a kiközösítésen át a családtagok elvesztéséig. A lány málenkij robotra hurcolt szeretteit szeretné meglátogatni a lágerben, amikor orosz katonák megerőszakolják. Terhesen tér haza falujába, ahol megalázzák és kiközösítik. Gyűlöli a gyermeket, aki szíve alatt hord, ám nagy keservvel, édesanyja unszolására mégis gondját viseli születése után.

A film szereplői, köztük a főbb szerepeket játszó Tarpai Viktória, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kárpátaljai születésű színészek, akiknek nagyszülei személyesen élték át a több mint hetven évvel ezelőtti borzalmas világot.

 

A szereppel kapcsolatban Viktória elárulta, hogy Árkosi Árpád rendező kérte fel rá. „A Sátán fattya monodrámával is ő talált meg. Addig csak csapatban voltam jelen a színpadon, ami azt jelentette, hogy ritkán, egy-egy pillanat erejéig hagytak egyedül. Amíg élek, nem felejtem el azt az érzést, amikor a Pesti Vigadóban, a premieren ki kellett állnom, és eljátszanom a másfél órás darabot, amiben nemcsak a szöveg volt rengeteg, de a színpadi játék is. Az a tudat, hogy ott bármi történik, nincs melletted senki, aki kisegítsen, félelmetes volt. Ez egy hihetetlenül nehéz műfaj, mert egyedül kell megteremtened egy légkört, és átadnod egy történetet.” A színésznő arról is beszélt, hogy milyen szakmai és lélektani kihívások elé állította őt Tóth Eszter karaktere később, már a film forgatása során. „A nyolc hónap során volt, hogy két hétig, volt, hogy csak két napig forgattunk, ám a szünetekben is akarva-akaratlanul ott dolgozott bennem a történet, és maga Tóth Eszter is. Mindannak ellenére, hogy az ő élete egy iszonyatosan nehéz történet, én sohasem éreztem tehernek, vitt magával a folyamat.

Azt vettem észre magamon, hogy pár napnak el kell telnie egy nehezebb jelenet felvétele után, hogy el tudjam engedni az érzéseimet.

Igen, hatott rám, mert ott és akkor, abban a helyzetben én eggyé váltam az általam alakított szereplővel.”

Tarpai Viktória rámutatott arra is, hogy ez a film a kárpátaljai magyarság közös sorstragédiájáról szól, így a személyes és közösségi érintettsége hangsúlyosabb volt a „megszokottnál”. „Én magam hallottam erről a szüleimtől, nagyszüleimtől, és ez mindig ott van bennünk, kárpátaljaiakban, hiszen ez a mi történelmünk, amiről nagyon sokáig nem volt szabad beszélni. Hálás voltam a Jóistennek, hogy megkaptam ezt a szerepet, hiszen erről nem készült film ez idáig, és fontosnak tartottuk, hogy hitelesen adjuk át a történetet.

A hála és az öröm mellett annak felelősségét is éreztem, hogy a film méltó legyen ezeknek az embereknek az emlékéhez.

Tóth Eszter egy nehéz sorsú lány, aki a családjával és falujának lakóival együtt egész Kárpátalját testesíti meg. Nem tudom, miért, de én szeretem Tóth Esztert. Soha nem adtam volna fel, hiába voltak olyan jelenetek, például az öccse virrasztása, amelyek nagyon megviseltek. A stábban kialakult egy olyan szimbiózis, ami nem is engedte volna, hogy bármelyikünk megtörjön, pedig volt fennakadás, még infarktus is történt. De mindenki azon dolgozott, hogy ez a film létrejöjjön. Számomra ez volt életem egyik legmeghatározóbb szerepe és időszaka. Közben rájöttem, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, pedig hatalmas a különbség a színpad és a film között. Teljesen más jelenlétet kíván, mégis minden pillanatát élveztem.”

Arra a kérdésre, hogy melyik jelenet volt számára a legfelkavaróbb, a színésznő megrázó válasszal szolgált: „Az egyik az a már említett virrasztás-jelenet volt. Lelkileg nehéz volt feldolgozni az öcsém halálát, amikor a jelenet közben kiszűrődik Pista hangja.

Ott az öcsém a koporsóban, közben betoppan a szerelmem, aki visszajött a lágerből, a málenykij robotból, de mégsem lehet az enyém. Ott, abban a pillanatban ez az egész annyira marcangolta a lelkem, hogy színészként már nem eljátszod, hanem átéled ezt a helyzetet. Ugyanez történt a nem kívánt, a szovjet katonák erőszaka által fogant gyermek megszületésénél. Meg kellett etetni azt a gyereket, akit gyűlölök, és anyám oda teszi a mellkasomra.

Nem vagyok édesanya, nem tudtam felfogni, hogy mit jelent egy nő számára, hogy egyszer csak ott van egy gyermek a kezedben, aki benned élt kilenc hónapig. Amikor ezt a jelenetet vettük fel, bennem megállt a levegő, egy olyan érzés tört rám, amit még életemben nem tapasztaltam. Persze, a gyermek édesanyja mosolygott rajtam, mivel ő tudta, hogy mivel jár ez. Fizikai megpróbáltatások is voltak, de azokat idővel elfelejti az ember. Ám a tizenkét órás bolyongás, és a tiszai ladikozás nagyon megviselt, mert még életemben úgy nem fáztam, mint akkor, már azt sem tudtam, ki és mi vagyok.”

A színésznő bevallása szerint mindenképp vállalni szeretett volna minden jelenetet, nem kérte kaszkadőrök segítségét. Ez a döntése ugyanakkor olykor borzasztó tapasztalatok elé állította: „A monodrámában is van az a rész, amikor összegyűl Eszterben az összes fájdalom, és a gyermekére emeli a baltát.

Ott is átfutott a fejemben, hogy milyen durva, hogy egy ártatlan csecsemőre kezet emelek. A felvételnél, amikor ott feküdt az élő gyermek a bölcsőben, ez szörnyű érzés volt.

Folyamatosan azt kérdezgettem a stábtól, hogy kibiztosították-e a baltát, és biztosítsanak afelől, hogy nem lesz baja a gyermeknek. Egy rémálom vált valóra akkor.”

Részlet A Sátán fattya című filmből.
Fotó: Becse Tamás

A filmet Budapesten, Kárpátalján, sőt, Amerikában is bemutatták már. A film fogadtatásáról és a bemutatóval kapcsolatos érzéseiről Tarpai Viktória így vallott: „Most pedig egy ötállomásos kárpátaljai turnén vagyunk túl a filmmel, és úgy éreztem, hogy abban a tapsban, amit a közönségtől kaptunk, ott dobogott az emberek szíve.

Nagyon kellett küzdenem a könnyeimmel, hiszen szemben álltam azokkal az emberekkel, akiknek a családjában mindez megtörtént, akik értik ennek a történetnek a lényegét.

Nem lehet mihez hasonlítani azoknak az embereknek a tapsát, akiknek a családjában hasonló tragédiák történtek. Csak álltunk, és álltunk, és még mindig tapsoltak. Hihetetlen volt számomra. Mindenkinek kívánok sok-sok ilyen felemelő érzést!”

A teljes interjú a Magyar Napló októberi számában olvasható.

Borítókép: részlet A Sátán fattya című filmből. Fotó: Halász Gábor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!