2019.05.07. 18:30
Összegyűjtött írások címmel adták ki Kosztolányi Ádám műveit
A kötet legérdekesebb írásai közé tartozik az apjáról írt portréja.
Kosztolányi Ádám életműve nem olyan nagy, szerteágazó és sokműfajú, mint apjáé, Kosztolányi Dezsőé, mégis figyelemreméltó. A majdnem öt évtizeden át született írások nemrég jelentek meg a Keserű nevetés – Összegyűjtött írások című kötetben a Jaffa Kiadónál – írja a Magyar Hírlap.
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész szerkesztői munkájának köszönhetően a könyv a ma fellelhető teljes életművet tartalmazza:
portréit, naplójegyzeteit, tanulmányait, cikkeit, kritikáit, lektori jelentéseit, mások cikkeihez fűzött hozzászólásait, versfordításait, valamint eddig hagyatékban maradt írásait.
Így egy vegyes műfajú és tematikájú kötetet tart a kezében az olvasó.
Ahogy Bíró-Balogh Tamás a bevezető tanulmányában leszögezi: Kosztolányi Ádám önálló jogán is jelentős alkotó volt. A magyar–francia–filozófia szakon abszolvált fiú 1938-tól
irodalmi lektorként dolgozott a Révai Kiadónál, nyolc éven át írt lektori jelentéseket mások mellett Krúdy Gyula, Jókai Mór, Zola vagy Gogol műveiről,
amelyek egyébként jelen kötet legszellemesebb írásai közé tartoznak. Később dolgozott egy rendőrlap munkatársaként is – a legirodalmibb rendőrújságot mások mellett Devecseri Gáborral és Karinthy Ferenccel szerkesztette.
A főként apja jogdíjaiból élő Ádámot kisgyermekkorától lelki baj gyötörte,
de nem tisztázott, hogy milyen pszichés betegségben szenvedett. Kortársai, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor vagy Vezér Erzsébet visszaemlékezései mind megegyeznek abban, hogy okos és művelt, ugyanakkor introvertált „őrült” volt.
A kötet legérdekesebb írásai közé tartozik az apjáról írt portréja, amely az Élet és Irodalom 1972. július 8-i számában jelent meg.
Kosztolányi Dezső és fia nagyon hasonlítottak egymásra. „Második kiadás” – írta magáról Ádám, apját idézve.
Ennek a különös hasonlóságnak az esszenciáját próbálta megragadni az Apám című írásban: „A hasonlóság nemcsak külsőnkben nyilatkozott meg, hanem elsődleges érzéki reakcióinkban, reflexeinkben, ösztönirányulásainkban. Anyám meséli, hogy születésem után nevetségesen atavisztikus mozdulataim voltak, két ujjamat éppúgy a halántékomhoz illesztettem, mint ő.
Reflexeink később is számtalan dologban érvényesültek, ahogy leültünk, ahogy becsuktuk az ajtót, ahogy aludtunk, ahogy fölébredtünk, az majdnem ugyanúgy történt.” Az írás érzékletesen ábrázolja a nagy írót: tündöklően értelmes volt, csak magával törődött, de mindennel azonosult, az egész világ egy fájó seb volt számára.
Kosztolányi Ádám József Attiláról írt visszaemlékezésében komplex elemzést készített: méltatja költői nagyságát, miközben azt is kifejti, szerinte ugyanazzá a nagy költővé vált volna, ha örökbe fogadja egy gazdag földbirtokos.
A korábban politikai okokból cenzúrázott írás – a hagyatékban őrzött kézirat szövege alapján – itt jelent meg először csonkítatlan formában.
Karinthy Gáborról is leheletfinom megemlékezést olvashatunk: „Sok jótól elesett, és nagy szívét, eszét, humorát csak kevéssé tudta kiteljesíteni. Mennyi szép vers, gondolat, ötlet rekedt benne!”
Kosztolányi Ádám cikkeit, esszéit elsősorban filozófiai témában írta, a legtöbb Leibnizről szól, aki fiatalkorában sok hasonlóságot fedezett fel Leibniz és Proust között. Mindkettőnél a gondolkodásnak ugyanazzal az analitikus, nüanszos, dialektikus típusával találkozott – a Proustról írt széljegyzet szerint a francia író jelentősége a lélek atommozgásának, addig nem ismert parányi mozzanatainak a feltárásában áll. A részletek embere, és egyben az egészé is, műve egyszerre mikroszkopikus és teleszkopikus.
Jelen kötet tehát azért is izgalmas és hiánypótló, mert bepillanthatunk a Kosztolányi család mindennapjaiba, Kosztolányi Ádám világképébe, gondolataiba, naplófeljegyzéseibe úgy, hogy közben kortörténeti dokumentumot is olvasunk.
Borítókép: facebook.com