Hazafias versekkel erősítik a gyerekek magyarságtudatát

Délvidékről és az anyaországból is érkeztek résztvevők az idei Sajó Sándor hazafias versmondó versenyre, amelyet a Kátai-tanyán rendeztek meg.

Igazi magyar tanya a délvidéki rónaságban

A Kátai-tanyán a nyári táborokon kívül erdei iskolákat is szerveznek, többségében magyar gyerekeket fogadnak. Egynapos kirándulásokkal is várják az iskolásokat, a diákok ilyenkor lovagolhatnak, szamaragolhatnak, kocsikázhatnak, megnézhetik az állatudvarban levő állatokat. A birtok az évtizedek folyamán igazi magyar tanyává fejlődött, ahol sokszínű programokkal várják a látogatókat. A vendégek kézműves-, hagyományőrző-, és természetismereti foglalkozások, lovaglás, szamaragolás, sétakocsikázás, fejtörő játékok, tréfás vetélkedők közül választhatnak. A természetjárás, az ökotúrázás és a gyógynövénygyűjtés mellett az évszaknak megfelelően szánkózhatnak vagy korcsolyázhatnak is.

A tanyát a délszláv háború idején, 1995-ben alapította a Kátai család azzal a céllal, hogy a környékbeli magyar gyerekeknek táborozási lehetőséget biztosítsanak. Erről Kátai Géza alapító beszélt a Kárpát Expressz stábjának, az M5 kulturális csatorna műsorában vasárnap.

“Fontos, hogy az anyaországban tudják, hogy itt is élnek magyarok, mert a régi Kádár-rendszerben kicsit mintha tabu lett volna, hogy itt is beszélnek magyarul. Hát beszélnek, mi magyarok vagyunk”

– fogalmazott a tanya alapító-tulajdonosa, Kátai Géza.

A versmondó versenyt a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége 2014 óta rendezi meg. Krizsán Vilmos, az egyesület elnöke elmondta, az elsődleges céljuk, hogy megtanítsák a gyerekeket azokra a hazafias versekre, amelyek az identitástudatot, a magyarságtudatukat erősítik.

Az erdélyi Szilágybagosról érkezett a versenyre Lukács Zsuzsa, aki Sajó Sándor Magyar holló című versével készült.

“Közelebb állnak hozzám azok a versek, amelyekben csak rejtetten van megjelenítve a hazafiasság, így jobban átjönnek nekem”

- mondta a kislány a versenyt követően.

Sajó Sándor: Magyar holló

Fölgyúlt a gyász, mint lávás keservek,

Bús gerjedelmek égő soka;

Fölgyúlt s kitört, mint lelket dacra ajzó,

Nagy döbbenettel egekig viharzó

Siralmas jajszó: nem, nem, soha!

Hallotta holló, meg is tanulta;

Agyára gyúlt a szó mámora:

Verdesve szárnyát, meg ki-kibontva,

Csak fölkiáltott, százszor naponta,

Mindegyre mondta: nem, nem, soha!

Hallgatta a hollót a gazda, a háznép.

– Friss volt a gyász még s nem tétova;

Szokásból aztán, kapatva kedvét,

Mulattak rajta, meg is nevették,

Ha szóra mordult: nem, nem, soha!

– Vonulnak, szállnak sugarak, árnyak,

Szegény madárnak egy a sora:

Rabketrecében ott ül a holló,

Tört szárnyra, szívre hozzánk hasonló,

S mormolja váltig: nem, nem, soha!

Gazdája lelkét mély gyász belengi:

„Jaj, itt már lenni nincsen hova!

Még tíz esztendő, tán húsz esztendő, –

Halálba pusztul a magyar jövendő…”

Rikolt a holló: „Nem, nem, soha!”

„Vén holló, jós vagy? – lásd így szeretlek;

Vidám a kedved, vén vagy noha;

Tréfás szavadra lehet nevetnem,

A magam búját lehet megvetnem,

De lefelednem – nem, nem, soha…

Papolj csak, vén jós, s ha tudsz, deríts meg,

Ó, részegíts meg, remény bora!

Magyar jövendő… ó, hátha mégis…

Lesz tán még szőlő, lesz lágy kenyér is…”

Megzokkan a holló: „Nem, nem, soha!”

„Nem-nem-soházó oktondi állat!

Kuvikmadár vagy? – hess, ostoba!

Ha csúfot űzöl reményből, gyászból,

Kitagadlak innen, – pusztulj a háztól!”

Rikolt a holló: „Nem, nem, soha!”

– Idő, hajh, múlik, év röppen évre,

Holló fejére aggság kora;

Szegény vén holló, halál betegje,

Gubbasztva ül már, fejét leszegve,

És már csak hörgi: nem, nem, soha…

Meghalt a holló, el is temették,

Rohasztja testét rabföld soha;

Meghalt a jajszó, – bút dacra ajzón,

Magyar keservet világra viharzón

Nem jajdul többé, nem, nem, soha…

Birtalan Beáta, a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat vezetője szerint a kisebbségben élő magyarok számára fontos az identitás kérdése. Megjegyezte: szeretnék, hogy a gyerekek átérezzék a magyarságukat, mert ez hozzájárul az egészséges személyiségfejlődésükhöz.

A gyerekek két fordulóban szavaltak, és nemcsak felkészítő tanáraik, hanem szüleik is elkísérték őket a versenyre.

“Nagyon sok üzenete van a magyar népművészetnek, költészetnek, hazafias verseknek, úgyhogy mindenkinek azt üzenném, hogy bátran vállaljuk ezt föl, és tegyük nemesebbé általa a gyerekeinket”

- fogalmazott az egyik édesanya, Károlyi Andrea Óbecséről.

Sajó Sándor, a hazafias versek költője

Sajó Sándor 1868-ban, Heringer Sándor néven született Ipolyságon. Családja eredetileg német nemzetiségű, később magyarosodtak. Tanárként és költőként is a magyar nyelvet népszerűsítette, magyar közéleti újságot is indított. Nevét 1894-ben változtatta Sajóra, vélhetően Jókai Mór iránti tiszteletből, akinek egyik álneve volt ez. Termékeny költő volt, számos verse, műfordítása és irodalmi tanulmánya mellett öt dráma szerzője. Költészetében szinte minden más témát megelőz a magyarságtudata és nemzetszeretete. 1910-es, “Gordonka” című verseskötetében olvasható a “Magyarnak lenni” című hazafias verse, amelynek leghíresebb sorát – “Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!” – gyakran idézik patrióta szellemű rendezvényeken. A háború után méltatlanul feledésre ítélt költőnek 2008-ban, szülővárosában, Ipolyságon állítottak köztéri szobrot.

Borítókép: Sajó Sándornak, az 1920-as évek egyik legnépszerűbb költőjének, a trianoni trauma leghitelesebb, legnagyobb hatású megéneklőjének emléket állító kiállítása a Trianon Múzeumban