Labdarúgó NB I

2024.09.01. 21:01

A Paks megszakította a Puskás Akadémia győzelmi sorozatát

A Paks hazai pályán 2-1-re nyert vasárnap a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának rangadóján.

MW

Ünnepelnek a Paks játékosai

Forrás: Paksi FC/Facebook

Fotó: Barbara Gabriella

A vendégcsapat négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, az előző idény végét is beleszámítva pedig hét meccset nyert meg egymás után, ami élvonalbeli története leghosszabb sikerszériája volt. Ez ért most véget Pakson. 

Az előző bajnokság ezüst- és bronzérmese csütörtökön a Konferencia-liga főtáblájáért küzdött, de - idegenbeli döntetlent követően - egyik csapat sem tudta itthon kiharcolni a folytatás lehetőségét. A PAFC állt ehhez közelebb, amely tizenegyesekkel maradt alul az előző két idényben döntős Fiorentinával szemmben.

Vasárnapra mindkét csapatban jelentős változás történt a csütörtöki összeállításhoz képest, mert a két vezetőedző, Bognár György és Hornyák Zsolt úgy ítélte meg, hogy a kupamérkőzés után frissítésre van szükség. 

Kiegyenlített volt a játék az elején, de inkább a Paks irányított. A Puskás Akadémia némileg váratlanul jutott vezetéshez az első negyedóra végén: Komáromi 25 méterről lőtt ballal a bal alsó sarokba. A Paksot kissé megfogta a bekapott gól, igyekezett ugyan támadásokat építeni, de a vendégek kapuja előtt egyáltalán nem volt veszélyes, az ígéretes lehetőségeknél rendre rossz passzok jöttek. A PAFC a vezetése birtokában kontrákkal próbálkozott, illetve gyorsabban ért fel ellenfele tizenhatosához, de a hazai kapusnak sem akadt komoly tennivalója. 

Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a Paks, beszorította ellenfelét, majd büntetőből egyenlített. Nissilä találta el a felugró Lenzsért a 16-oson belül, Pintér továbbot intett, de a VAR-vizsgálat alapján utóbb tizenegyest ítélt, melyet Windecker értékesített. Támadásban maradt a hazai csapat és Windecker újabb góljával négy perccel később már vezetett. 

Az első félidő inkább a Puskás Akadémia elképzelése szerint alakult, a másodikban viszont a Paks irányított és megérdemelten fordított.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
Paksi FC-Puskás Akadémia 2-1 (0-1) 

Paksi FC Stadion, v.: Pintér 

gólszerzők: Windecker (56., 60., az elsőt 11-esből), illetve Komáromi (15.) 

sárga lap: Kovács (35.), Zimonyi (28.), illetve Nissilä (46.) 

Paks: 

Simon - Kovács (Osváth, a szünetben), Vas, Kinyik, Lenzsér, Silye (Ötvös, 92.) - Windecker, Balogh - Papp (Vécsei, 85.), Horváth (Böde, a szünetben) - Zimonyi (Haraszti, 74.) 

Puskás Akadémia: 

Markek - Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf (Soisalo, 52.) - Nissilä (Duarte, 68.), Szolnoki (Plsek, 79.), Levi - Komáromi (Kerezsi, 79.), Colley (Puljic, 67.), Nagy Zs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában