A mamutot is keresik a sárgánál

2024.07.05. 16:45

Kajszi: sok helyen nem cukrosították be a fák a barackot Békésben

A lédús sárgabarack nagyon kedvelt a fogyasztók körében Békésben. Ráadásul a feldolgozóipar részéről is komoly igény mutatkozik a kajszi iránt, az éves átlagtermés duplája is értékesíthető lenne. Mindehhez hozzájárul az is, hogy négyévente van Békésben csúcstermés, az idei szerencsére ilyen esztendő. A csabai piacon is sokan keresik a kajszit. Sláger az őszi- és a kopasz barack is.

Nyemcsok László

Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád Pálinka Manufaktúra főzőmestere kiemelte, a kajszi magyar fajtáinál jellemző a túlrakás. Mivel tavaly szinte nulla termés volt sok helyen, idén a fák rengeteg gyümölcsöt neveltek. A mennyiség tehát rendben van, miként az illat és az íz is. A Nap is hétágra sütött, a fák mégsem tudták kellően becukrosítani a gyümölcsöt. A pálinkánál ez megmutatkozik a kihozatalban is. Jönnek már például a francia fajták, remélhetőleg ezek cukrosabbak lesznek.

kajszi, barack, sárgabarack, gyümölcs
A kajszi az egyik legnépszerűbb gyümölcs Békésben. Fotó: MW

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, hogy az egészséges életmód kedvelőinek is kiváló választást jelenthet a kajszi. Magas ugyanis a vitamintartalma: A-, B- és C-vitaminban is bővelkedik, tartalmaz magnéziumot, káliumot, kitűnően hidratál is, hiszen 85 százaléka víz.

Kajszi: a legnagyobbakat mamutnak és cipzárosnak is nevezik

A békéscsabai piacon a kajszi számos változatát láttam, és vitték is a vásárlók. Nekem az elnevezések külön élményt jelentettek. Gyuricza Ágnes eladó kiemelte, a legnagyobb méretű sárgabarackokat mamutnak és cipzárosnak is nevezik. A mamutot nem kell magyarázni, a cipzáros nevet pedig onnan kapta, hogy egy cipzárhoz hasonló piros csík van rajta. A Kyoto egy japán városra utal, az egyiptomi fehér húsú, de mindkettő itt terem hazánkban, csak ez a fajta neve.

Mielőtt teljesen belegabalyodtam volna, inkább áteveztem az őszibarackokra. A nevüktől eltérően most van a szezonjuk, A magvaváló neve adja magát, könnyebb elválasztani a gyümölcs húsát a magtól, a másik fajtánál körbe kell rágni a magot, és így nagyobb a veszteség is. Befőzésre is a magvalálót szeretik. A kajsziból a megkérdezettek többsége inkább dzsemet, lekvárt készít, a férfiak pedig ügyelnek arra, hogy a gyümölcsből a pálinkacefrébe is jusson.

Szinte minden csabai kertben voltak szilvafák

A kopasz baracknak – más néven nektarin – szilvás beütése van az ízében. Az egyik vásárló szerint nem véletlenül, mert a szilva és az őszibarack kereszteződéséből létrehozott alfaja az őszinek. Sokan azért is ezt viszik, mert ahogy mondták, a hagyományos őszibarack szőrős héjától kirázza őket a hideg.

Ha már szilva, ez is megtalálható, és ezután ennek is számos fajtája érik be, követi egymást. Hajdú Jánosné elmondta, régen szinte minden csabai kertben voltak szilvafák, mert alapételnek számított a szilvalekváros papucs és derelye, a szilvás gombóc, és a legtöbben szilvából főzték a pálinkát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!