Erőszakos bűncselekmény

2024.08.22. 13:39

Féltékenységből súlyos szemsérülést okozott a nagykamarási férfi

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy 23 éves, büntetett előéletű, nagykamarási férfival szemben, aki féltékenységből súlyos szemsérülést okozott egy másik férfinak.

Nyemcsok László

A fiatal férfit a Battonyai Járásbíróság tavaly novemberben súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt jogerősen 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Ez a büntetés azonban nem tartotta vissza attól a férfit, hogy rövid időn belül újabb, személy elleni erőszakos bűncselekményt kövessen el.

féltékeny, férfi, beütötte, vádemelés
A férfi azon húzta fel magát, hogy látta, a volt barátnője egy férfi ismerősével autóban ülve beszélget. Illusztráció: Shuttertstock

A betört ablaküveg szilánkja csapódott a szemébe

A vádirat szerint a férfi tavaly december 27-én, hajnali két óra körül, ittasan egy barátjával Békéscsabán, az Illésházi utcán tartózkodott, amikor meglátta, hogy a közelben a volt barátnője egy férfi ismerősével autóban ülve beszélget. Emiatt ingerült és féltékeny lett, és elindult a kocsi felé.

A vezetőülésen helyet foglaló volt barátnője megpróbált kiszállni az autóból, ennek során a terhelt váratlanul, kis erővel, tenyérrel pofon ütötte őt, és közben az anyósülésen ülő férfira mutogatva számon kérte a nőt, hogy miatta hagyta-e el. Ezt követően a férfi megkerülte a járművet, és a vitába addig be nem avatkozó sértetthez ment. Mialatt a terhelt az autót megkerülte, a nő a járművet lezárta, így azt a vádlott kinyitni nem tudta. Ezért váratlanul, ököllel, nagy erővel beleütött a jármű jobboldali első ajtajának ablaküvegébe, ami darabokra tört.

Tettét figyelemmel kísérte a sértett férfi is, akinek a szemébe a betört ablaküveg szilánkja belecsapódott, és emiatt a szeme vérzett. A nő kiszállt az autóból, és megpróbálta értesíteni a mentőszolgálatot, de a terhelt elvette tőle a telefont. Miután a nő a mobilját visszaszerezte, beült az autóba, és a sértettel együtt távozott. Ezt követően kihívták a rendőröket és a mentőket. A férfi az autó üvegének betörésével az autó tulajdonosának 30 ezer forint kárt okozott, ami a nyomozás során nem térült meg.

Végrehajtandó börtönre tett indítványt az ügyészség

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönt szabjon ki. Határozott időre tiltsa el a férfit a közügyek gyakorlásától, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel százezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Tekintettel arra, hogy a férfi az újabb cselekményt a korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte, el, a járási ügyészség indítványt tett a korábbi szabadságvesztés elrendelésére is.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában