Frissítve

2024.09.16. 08:06

Összeütközött két autó Pusztaföldvár határában, ketten sérültek meg

Rendőrök, tűzoltók és mentők is érkeztek a pusztaföldvári balesethez, mely hétfőn reggel fél nyolc körül történt.

Nyemcsok László

Forrás: shutterstock

Frissítve:

13.49.

Hangai József mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa közölte, mentésirányításuk egy esetkocsit és egy mentőgépkocsit riasztott a helyszínre. A kiérkező mentők egy súlyosan sérült gyermeket és két könnyebben sérült felnőttet láttak el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállították őket.

Frissítve:

12.05

Információink szerint a balesetnek egy súlyos és két könnyű sérültje van. Továbbá feloldották az útzárat, így újra zavartalan a közlekedés az érintett szakaszon.

Frissítve:

Fél pályán halad a forgalom.

8.05

Összeütközött két személyautó Pusztaföldvár határában, a Rákóczi utca és az Orosházi út találkozásánál hétfőn reggel fél nyolc körül. A katasztrófavédelemnél közölték, az orosházi hivatásos tűzoltók a mentősökkel együttműködve egy embert kiemeltek az egyik járműből. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Szarvas Ágnes, a Békés vármegyei rendőrség sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, a balesetben az elsődleges adatok szerint ketten sérültek meg. Hozzátette, a teljes útzár miatt az Orosháza irányából érkezőket Kaszaper felé, akik pedig Orosházára mennének Pusztaföldvárról, Csanádapáca felé terelik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában