Vádemelés

2 órája

Dobozi rablás: csúnya vége lett a közös italozásnak

Rablás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 18 éves büntetlen előéletű dobozi férfi ellen, aki 180 000 forintot zsákmányolt egy ittas budapesti férfitól, és amikor az visszakérte, pofon ütötte és elzavarta. Az eset egy dobozi családi házban tartott italozáson történt.

Vincze Attila

A Békés Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a budapesti férfi az interneten meghirdetett egy dobot eladásra, majd miután a vevővel megegyezett, 2023. szeptember 19-én Gyulára utazott és ott 250 000 forintért eladta a részére a hangszert. Ezt követően a sértett Békéscsabára ment és egy barátjával, illetve annak társaságával italozni kezdett, melynek során nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott el. A késő esti órákban Békéscsabán, az utcán szóba elegyedett – az általa egyébként korábban nem ismert – akkor még 17 éves fiúval és a társaságában lévő személyekkel, majd együtt folytatták az italozást. A szeszesitalt a sértett vásárolta, melynek során a fiatalkorú látta, hogy a sértettnél nagyobb összegű készpénz van. Ezt követően Dobozra mentek, ahol egy családi házban tovább italoztak. 

doboz
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

180 000 forintot zsákmányolt a dobozi férfi

Éjfél után a sértettnek eszébe jutott, hogy a hátizsákjában van egy sorsjegy, azt elővette, majd azért, hogy egy aprópénzzel a sorsjegyet lekaparja, a táskájából kivette a pénztárcáját is. Ekkor a fiú felfigyelt egy, a pénztárcából félig kilógó 10 000 forintos bankjegyre, és azt egy hirtelen mozdulattal kivette onnan. A sértett kérte a fiút, hogy adja vissza a pénzt, aki azonban erre a sértett pénztárcáját is egy gyors mozdulattal elvette a kezéből, majd az abban lévő 170 000 forint készpénzt jogtalan eltulajdonítási szándékkal kivette a tárcából. Mikor a sértett a hangját felemelve kérte vissza a pénzét, a fiú két alkalommal is pofon ütötte és kizavarta a házból. A sértett a bántalmazás hatására, illetve a fiatalkorú társaságában lévő személyek számára figyelemmel az ellenállást kilátástalannak látta, ezért távozott a házból; a részére okozott kár nem térült meg.

Ha elítélik a tettest, akkor a fiatalkorúak fogházába kerülhet

A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélje, és a sértett által bejelentett polgári jogi igénynek adjon helyt, azaz kötelezze a férfit az okozott kár megtérítésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában