Egyesek szerint Kis Istvánné Sántánénál is nagyobb boszorkány volt

A kínzások alatt Sántáné terhelő vallomást tett többek között Kis Istvánné dobozi lakos ellen is, aki ellen ennek alapján eljárást indítottak.

„Sok volt a panasz rá. Alig volt Doboznak olyan lakosa, kit gonosz boszorkánysággal meg nem kötött, meg nem vesztett volna: s ha valaki nagy bajában hozzáfordult, nem győzte volna minden jóval ellátni. Telhetetlen volt s ha kívánságait nem teljesítették, hagyta elveszni a szenvedőket, sőt talán — maga is igyekezett rajta, — így mondják ezt a doboziak” – áll a Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században című kötetben.

Végül 1716. május 5-én Bölcskey Miklós szolgabíró és Kis Ferenc esküdt jelenlétében megkezdődött a per.

A tanúkihallgatás során az alábbi kérdéseket tették fel:

1. Tudgyaé Látta-é és Hallotta-é a Tanú Dobozi Kis Istvánnénak nyilvánvaló ördögségét és boszorkányságát, és ha valaha Embert kötőt vagy vesztett volna meg ördögségével s boszorkányságával?

2. Kit tud Job Tanúnak lenni?

Az első tanú Kis János, 36 év körüli dobozi lakos az alábbiakat vallotta: „Kis Istvánnénak tudom nyilvánvaló Boszorkányságát, mert nékem a fülemet megvesztette, hogy meg siketültem, a nyelvemet megvesztette úgy hogy a fülem tövéhez vonta.”

A 34 éves Köteles Istvántól lúdjait szerette volna elkérni az asszony, de a férfi nem adta. Megbánta, mert a fia beteg lett, és csak Kis Istvénné segíthetett rajta.

Úgy tűnik, az ekkor elhangzott vallomások nem bizonyultak perdöntőnek, mert 1716. november 26-án újabb tanúkihallgatási jegyzőkönyvet vettek fel Dobozon. Ez alkalommal három kérdésre kellett felelniük a tanúknak.

1. Tudgya-é Látta-é Hallotta-é a Tanú Dobozi Kis Istvánnénak nyilvánvaló Boszorkányságát?

2. Ha Valaha valakit megfenyegetett volna és fenyegetés után kötést vagy vesztést ejtett volna rajta?

3. Varáslását, bűvölését, babonaságát, s ördögi mesterségét?

Kis János megbízható tanúnak bizonyult, rögtön két esetet is fel tudott mutatni, melyekkel alátámasztotta, hogy Kis Istvánné mestersége az ördögtől való.

„Tudom Kis Istvánnénak nyilvánvaló boszorkányságát mert onnan felyül a felföldrül vagy fekete Singot hoztam eladni, s azokból vagy hármat kért én tüllem ajándékba. Én arra azt mondtam neki, Énnekem abba egyet sem adtak barácsága, arra azt feleli nekem a Bátyádat is meg gyógyítám a vesztisbül mert őtet ha Én abból meg nem gyógyítottam volna, neki abba kellet volna elveszni. De meg maga is nem Sokára reám szorulsz. Én csak hamar vagy harmad nap múlva megbetegszem,

a nyelvemet megfordítván Szájamba a fülem felé vonta s mégis süketültem belé.

Abban a nyavalyámba hozzám jővén Kis Istvánné erősen meg fenyegettem, hogy engem meg gyógyítson, mert megégettetem. Észre vévén Kis Istvánné, hogy nem jól leszen dolga neki, a fenyegetés után meggyógyított.”

Hozzátette, egyszer Kis Istvánné vitte ki a mezőre az ételt délben, de oda nem adta. Másnap reggel ettek belőle, de mindegyikük torka úgy bedagadt, hogy estig szólni sem bírtak.

Csordás János 35 éves felesége, Vámos Ilona ezt mondta vallomásában a Hajdúék fiának esküvőjéről mesélt. Arról a lakodalomról, amelyre Sántánét nem hívták el, de Kis Istvánné jelen volt, mint főzőasszony. Hjadúné idősebb fia megbetegedett a lakodalom után, aggódott is, hogy elveszíti, de Kis Istvánné azt mondta, inkább a kisebb fiát féltse, mert az meg fog halni. Csakhamar meg is betegedett a fiú, három napig vért vizelt, majd meghalt. Halálos ágyán a fiú még annyit mondott: „hijják elő Kis Istvánnét had lapogasson meg mindgyárt meg gyógyulok”.

A 21 éves Pap Mihály igen erős vallomást tett. Úgy vélte, Kis Istvánné talán még Sántánénál is nagyobb boszorkány volt. A két asszony által sütött pogácsát nem is ették meg, inkább a kutyáknak szánták. Egy alkalommal Pap Mihály megbetegedett, Sántáné segítségét kérte a gyógyuláshoz. Egyik este bekötözte, másnap pedig az asszony bekékült karral ment hozzá, és azt mondta, a foltokat Kis Istvánné ejtette rajta, amiért nem ő gyógyíthatta meg a fiút. Még Sántáné is azt mondta: Kis Istvánné tiszta boszorkány.

Elmesélt egy másik esetet is, mikor a mezőn megelletek a teheneik. Igen jámbor jószágok voltak, de amikor Kis Istvánné egy este tejet kért, de nem adtak neki, a tehenek olyan hamisak lettek, hogy nem lehetett őket megfejni. Egy másik történet is volt tarsolyában, mikor egy éjjel öten öt fekete lóval érkeztek hozzá, de csak két személyt ismert fel, Sántánét és Kis Istvánnét. Sántáné ekkor úgy megverte a férfit, hogy napokig levegőt is alig kapott.

A tanúvallomások után Bölcskey Miklós szolgabíró és Nadányi Miklós esküdt berekesztették a jegyzőkönyvet. 1716. október 16-án Csipkés Komaromi György alispán elnöklete alatt Békés községben megkezdődött a bűnper tárgyalása. Békés megye rendes alispánja által emelt vád Kis István hátrahagyott özvegye ellen.

Tolnai István ügyész az alábbiakat terjesztette elő:

„A vádlott ördögi erővel bírva, gonosz mesterkedésével ördögi üzelmet gyakorolva rontással sok kiskorút, valamint nagykorút is elvarázsolt. Minthogy pedig a hasonló gonosztetteket a megégetés büntetése alatt tiltja a törvény és az ország közszokása, ezért a dolog igazságának felderítésére bemutat kettős betűvel jelzett hitelesítendő bizonyos iratokat, így a legutóbb Gyarmaton tartott törvényszéken megégetett boszorkánynak (Sántáné) utolsó vallomását, melyet a halál hitelesített; ezek alapján mindenekelőtt kívánja megszemlélni azt az ördögi jelet, melyet az említett boszorkány a mostani vádlotton megnevezett, az igazság kinyomozásával a bizonyítékok alapján rábizonyítani és terhére írni, azután kínvallatásnak kell alávetni, végül pedig megégetni.

Az ügyet 1717. április hó 26-án újból tárgyalták Békés városában ugyanazon Komáromi György elnöklete mellett. Kiss Istvánnét bűnösnek találták, amiért összejátszott az ördöggel és sokaknak ártott, így ugyanaz a sors várt rá, mint Sántánéra: kínvallatásnak vetették alá, majd megégették.

Forrás: Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)