Hegyi Barbarát látta vendégül a Határ Győző Városi Könyvtár a napokban. A Jászai Mari-díjas színművésznő, nemrégiben megjelent szakácskönyve mellett, betekintést engedett lendületes életébe, munkájába. A közkedvelt művésznővel Szűcs Anikó újságíró kerekített baráti hangulatú beszélgetést a nagyszámú érdeklődő előtt.
– Ebben a hónapban harmincegy bemutatója van, két darabban játszik. Mennyire fárasztó?
– Melós. A színésznek két baja van: ha túl sokat játszik és ha egyáltalán nem játszik.
Az én koromban – 52 éves vagyok – ez nem tipikus. Az egyik előadásban tizenötször öltözöm át a szerep kedvéért, előfordult, hogy egy nap kétszer is műsoron volt a darab. Párhuzamosan egy másik produkcióban is játszom, ezzel együtt megesett, hogy harmincnégyszer váltottam ruhát. A nehézségekhez az is hozzátartozik, hogy míg egyik alkalommal csillámporos arccal lépek a színpadra, utána, akár egy óra múlva már makulátlan ábrázattal egy másik szerepben kell megjelennem a közönség előtt. Az is fontos, hogy ilyenkor mit eszik az ember. Mondjuk, ha három előadásom van egymást követően, akkor egyszerű, mert semmit.
– Emellett szinkronizál, énekel, koncerteken lép fel és háziasszony is. Hogy jut ideje a főzésre, sőt szakácskönyvek írására?
– Gyorsan főzök, imádok a konyhában lenni. A színpad kicsit hasonlítható a konyhához, egy jó ebéd olyan, mint egy jó bemutató. A főzést is megelőzi egy nagyobb készülődés, majd jön a premier, maga az evés, és lehet élvezni az eredményt. Az én életemben a konyha, a színpad, az evés minden együtt működik.
– Azért a konyhában kicsit hamarabb kezdett el sürgölődni?
– Az édesanyám a filmgyárban dolgozott építészként, az édesapám operatőr volt, ő meghalt, mikor megszülettem. Volt egy dadám, és számos női rokon vett még körül a családban, akik imádtak dolgozni, főzni és kártyázni. Egy nagy házban éltünk, hatalmas kerttel, így igen, sokkal előbb kezdtem el főzni, mint színpadra állni. Egész korán, olyan ötéves korom körül nagy önbizalommal egy vasárnap arra ébredtem, hogy tudok palacsintát sütni. Az ötletet tett követte, kimentem a konyhába, melynek végeredménye egy jó cukros rántotta lett, lekvárral a tetején, amit büszkén vittem körbe a házban. Onnantól kezdve hagytak pancsolni a konyhában, innen indult a konyhai karrierem.
– Ez a folyamat azóta is töretlen?
– Ma már a fiatalok nem igazán főznek. Tizenhat éves koromban vált világossá számomra, hogy a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. A gimnáziumban a fiúnak, aki elhívott moziba, vacsorát készítettem a film után, egy egyszerű spagettit. Ő jóllakott, nem került pénzébe, én boldog voltam, hogy viszonozhattam a mozit, így mindenki jól járt. Azt gondolom, egy nagyon könnyű népszerűséget lehet elérni azzal, ha valaki megtanul főzni.
Kiderült, hogy a mákos guba nem lesz fotogén
Hegyi Barbarától azt is megtudhattuk a beszélgetés során, hogy a természetes, adalékanyagoktól mentes, egyszerű ételeket részesíti előnyben. Számára ezért is fontos a főzés, hiszen az az étel, amit saját maga készít el, nem tartalmaz ellenőrizhetetlen eredetű összetevőket. Pár fogást leszámítva mindenevő, ha teheti, édesanyjával és lányával közösen szerzi be a hozzávalókat a közeli piacról, sok esetben a helyszínen döntik el, mi legyen az aznapi menü. Szakácskönyvét is a legnagyobb alapossággal készítette elő, sőt az azokban található családi recepteket saját kezűleg készítette el, 140 fogásra mindössze tíz napja volt. Ezeknek a fotói szerepelnek a kiadványban. Ekkor derült ki, hogy bizony a mákos guba, hiába készül mascarponéval, nem lesz tőle fotogén. A könnyed beszélgetés másnapján több résztvevő is arra panaszkodott, hogy a közönségtalálkozó után farkaséhesen hazatérve felfalta a hűtő tartalmát.
Hegyi Barbara Gyomaendrődön járt. Fotó: Wiegert József
