A dél-amerikai nyárból a békési télbe érkezett Jeremiás

A dél-amerikai fiú tizenhat éves, édesanyja nővér, édesapja pszichológus. Két nagyobb testvére van, nővére nőgyógyász, bátyja egyetemre jár, angol szakra. Jeremiás újságíró szeretne lenni, de nagyon érdekli a történelem is. A paraguayi fővárosban, ­Asunciónban élnek, amely egy lakosságszámban Budapesttel megegyező méretű – a fiú szavaival élve – hangos nagyváros.

– Kiskorom óta szerettem volna megtudni, milyen lehet máshol élni, nagy álmom volt, hogy Európába jöhessek. Mielőtt elindultam volna, utánaolvastam a magyar történelemnek, a kultúrának és a földrajznak is. Így tudtam meg azt, hogy a paraguayi fővárosban Asunciónban is van egy magyar közösség. ­Európa több országának történelmét olvasva egyébként Magyarország tűnt a legérdekesebbnek – mondta el Jeremiás Santiago Gonzalez Acosta.

Ahogy fogalmazott, megérkezése után nagyon kedvesen, barátsággal fogadták osztálytársai, és a fogadócsaládja is. Kifejezetten meglepő volt számára, hogy itt, a régióban, a megyében nincsenek hegyek, és szokatlan volt számára a hideg tél is. Ez egyébként nem meglepő, a fiú otthonában jelenleg szikrázó napsütés és harminc fok feletti meleg van.

– Telekgerendás, ahol a befogadócsaládommal élek, nagyon csendes, nyugodt, amit kifejezetten szeretek. Békéscsaba nem olyan nagyváros, mint ahonnan jöttem, de nagyon szép, rendezett, tiszta és kulturáltan közlekednek az emberek, nem úgy, mint nálunk, Asunciónban. Érdekesnek találom, hogy Békéscsabán milyen sok vallás van jelen, és hogy milyen jól megférnek egymás mellett. A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumba járok, és furcsa volt, hogy itt nemcsak evangélikus gyerekek járhatnak az iskolába­, hanem katolikus és református tanulók is. Jól megy a beilleszkedés, tanulom a magyar nyelvet, ami nagyon nehéz. Lényeges különbségnek tartom a paraguayi oktatáshoz képest, hogy itt nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvi képzésre, főképp az angolra és a németre – részletezte a diák. Hozzátette, nagyon más az élet Magyarországon, teljesen más az életritmus itt, mint az otthonában. Náluk például a főétkezés a vacsora, erre pedig este nyolc és kilenc óra között kerül sor.

– Megkóstoltam már a helyi ételeket, a magyar házikolbász nagyon ízlett, de ettem gulyást és lángost is. Ez utóbbi a kedvencem. Az, amit a fogadó anyukám készített itthon reggelire az egyik hétvégén. Mióta a családnál vagyok, egyszer voltunk Nagyszalontán a nevelőanyukám szülővárosában, és többször elmentünk bowlingozni, valamint egyszer jégkorcsolyázni is, ami nagyon nehéz volt, mivel most láttam először jégpályát. Eddig csak pozitív élmények értek. A magyarokat nagyon kíváncsi nemzetnek tartom, akik sokat kérdeznek, és izgulnak egy külföldi társaságában.

Nyolcvan ország közül választhatnak

Jeremiás a világ egyik legnagyobb és legrégebbi diákcsere-­szervezetének, az AFS-nek a segítségével jutott el megyénkbe. A szervezet nemzetközileg ­ismert, tevékenységét az UNESCO is elismeri. Az AFS olyan programokat kínál diákok számára, melyek külföldön, több hónapos tanulást és tartózkodást tesznek lehetővé. A programok idejére a fiatalok fogadócsaládoknál kerülnek elhelyezésre, és életkoruknak megfelelő iskolába járnak. Több mint 80 ország közül választható célország, mivel az AFS nemzetközi szervezetében a világ minden kontinensén vannak partnertagországok. A fiatalok a program segítségével intenzíven használhatják az adott ország nyelvét a családban, és az iskolai közösségben is, de megismerhetik az adott ország szokásait, kultúráját és új barátokat is szerezhetnek. Mindezek mellett más megvilágításból tanulhatnak bizonyos tantárgyakat – például az adott ország történelmét – mondta el lapunknak Baji Nikolett, az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány békéscsabai körzetelnöke.