Kiss Ádám a körülötte lévőkön teszteli poénjait, majd jön a finomítás

– Mi az, ami miatt beleszeretett ebbe a műfajba és már tizen­három éve a pályán tartja?

– Nem tudnék megnevezni egy pontot, én így születtem, a humor a mániám volt mindig. Szerettem poénkodni és hasonló emberekkel körülvenni magam kisgyermekkorom óta. Azokat a fórumokat kerestem folyamatosan – például: iskolarádió, iskolaújság –, ahol el tudtam másoknak mondani a dolgaimat, vicceimet. Már a kezdetektől Fábry Sándor-rajongó voltam, a Showder Klubot néztem és a csütörtöki rádiókabarét hallgattam. Amikor Budapestre kerültem, jelentkeztem a Dumaszínházba, ami jó időzítés volt, hiszen 2004 végén kezdett beindulni, én pedig 2005 februárjában léptem fel ott először. Összejött egy jó kis csapat, „a mag”, akikkel azóta is együtt dolgozunk: Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, Benk Dénes, Csenki Attila­, Dombóvári István.

– Fábryn kívül volt még más példaképe?

– Gyerekkoromban az informatika még csak ott tartott, hogy az IRC nevű programot tudtuk használni, amin másokkal beszélgettünk, egyébként nem használtunk internetet. Ezért csak a tévében néztünk humoristákat, Hofi Gézát, Nagy Endrét. Az első Showder Klubot is úgy vettük fel tíz évvel ezelőtt, hogy nem volt séma előttünk, csak beállítottak minket, és beszélnünk kellett. A Dumaszínház lényegében velünk alakult ki, még mi sem tudtuk akkor, mi lesz belőle. Ugyan sok humorista vett körül bennünket, de ők inkább a klasszikus pesti monológokat adták elő, ritkábban stand-upot, ez a műfaj inkább velünk tört be a köztudatba.

– Mennyi időt tölt munkával egy nap, gondolok itt a történetek, poénok gyártására, kitalálására és fellépésekre?

– Fellépésem egy hónapban akár húsz-huszonöt is van, akkor van szabadnapom, amikor én mondok „megálljt”, mert érzem, pihennem kell. Minden évben kiveszek egy hónap szabadságot télen és nyáron is, amikor elutazom messzire. Fontos, hogy kiszakadjak a hétköznapokból hosszabb időre, mást csináljak és más dolgok körül forogjon az agyam. Az írás másik folyamat, inkább hosszú távú. Persze, lehet naponta is jegyzetelni, most épp’ egy írói workshopra járok, ahol rendszeresen házi feladatokat adnak. A műsoraimat előre írom meg. A mai napom például a kislányom ébresztésével indult nyolckor. Elintéztem a magándolgaimat, telefonok, utalások, megírtam a workshopos házi feladatomat, majd délután indultam Békéscsabára fellépni. Az időmből a legtöbb részt a fellépésekre való utazás veszi el. Ahhoz, hogy kétszer negyven percet beszéljek, ma nyolc órát kell összesen megtennem. Ez a munkámmal járó rossz.

– Előfordul, hogy leblokkol a poénok gyártása közben? Olyankor mit csinál?

– Megtörténik, hogy hetekre „válságba kerülök”, amitől kiborulok, és még úgy sem megy az írás. Szerencsére a színpadon ez még nem fordult velem elő, ezt, úgy gondolom, a többéves tapasztalatomnak tudhatom be. A gyártás már nehezebb, egyrészt azért, mert amikor kész van, akkor még csak én hiszem, hogy vicces, ami még kevés. Ilyenkor a környezetemben lévőkön tesztelem a poénjaimat, eldől, jók lesznek-e, majd következik a finomítás. Ha valami nem működik, vagy nem tudom magamévá formálni, azt inkább kidobom. Ezért is szoktam eltűnni egy-egy hónapra, hogy hiányozzon a munkám. Ez hozzásegít ahhoz, hogy szeretni is tudjam és élvezettel csináljam már tizenhárom éve.

Két éven át járt Békéscsabára udvarolni

– A fellépéseim során sajnos nincs lehetőségem bejárni a várost. Az előadásaim­ általában telt házasak itt, ahogy most is – mesélt békéscsabai kötődéséről Kiss Ádám. Hozzátette, ebből érzi, hogy a közönség szereti. Viszont Békés­csabára udvarolt két évig 2004-ben és 2005-ben, sűrűn járt ide akkoriban, ez az ő kötődése a városhoz. Ekkor­ kezdte a pályafutását, az akkori párja kísérte végig a szárnypróbálgatásait. Számára ez pozitív élmény volt. Ezenkívül a csabai kolbászfesztiválra is ellátogatott.