Mudikat vet be a Körös-Maros Nemzeti Park

Az öt kutya mintegy 300 szürkemarha-tehén, 25 -bika és ezek borjai, valamint a szintén őshonos cigája és racka juhok terelését ­segíti, de a dévaványai és a montág-pusztai területeken járva is láthatunk mudikat.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az egyik legnagyobb szürkemarha-tartó Magyarországon. Ezekkel az állatokkal kezelik nemcsak Békés, de Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye gyepterületeit is. Azon kívül, hogy a területeket nem kell kaszálni és a marhák is jóllaknak, egy másik, igen fontos szerepe is van a legeltetésnek.

– A szarvasmarhák általában menet közben táplálkoznak és kevésbé válogatnak. A legeltetés során ezeknek az állatoknak a rágása, valamint tiprása egyedi módon alakítja a növényzet fejlődését, amely így kedvezően hat a gyepek biológiai sokszínűségére, ezzel számos állatnak biztosítva az élőhelyét – mondta el lapuknak Pozderka Imre, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság mezőgazdasági felügyelője.

Igen ám, de a nagy egyedszámú csordát és nyájat a telepről minden reggel ki kell terelni a legelőre, délben az itatóhoz, este pedig vissza a karámokba. Ebben jelentek óriási segítséget a gulyásoknak a négylábúak. A kutyák ösztönösen, kiskoruktól fogva az állatok mellett nevelkedve és a már ott lévő idősebb pásztorkutyáktól eltanulva végzik a terelést.

– Ezek a mudik még kölyökként mintegy 2,5 évvel ezelőtt kerültek a Sóstói telephelyre. Itt tanulták meg, mi lesz a feladatuk, ami kezdetben kicsit nehezebben ment, de mára mindegyik gulyásnak megvan a saját segítője. Van olyan, aki vezényszavakkal ösztönzi kutyáját, de akad olyan páros, amely már egymás mozdulatiból tudja, kinek mi a dolga – árulta el Menezdorf János, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Telephelyének vezetője.

Juhász Imre gyerekkora óta foglalkozik mudikkal. A Békés megyei férfi által tenyésztett kutyák a Körösháti–Pásztor kennel nevet viselik, melyek a kétezres években minden fontosabb díjat elnyertek. A kennel kiérdemelte az aranykoszorús mestertenyésztői címet is, és a 2013-as budapesti világkiállításon a tenyésztő egyik fiatal mudija győzedelmeskedett.

– A mudi a magyar pásztorkutyák közül a gazdájához legragaszkodóbb fajta. Nagyon hűséges, könnyen tanítható. Napjainkban terápiás kutyának is használják. Rendkívül alkalmazkodó fajta. Mivel terelőkutya volt és a mai napig is a legtöbb pásztor mellett mudi vagy mudi típusú kutya található, ezért elmondható, hogy a háziállatokkal jó kapcsolatban van. Mozgásigénye különösen nagy, így én kimondottan sportos fiataloknak, illetve kisgyerekes családoknak ajánlanám – fejtette ki Juhász Imre.

Ma már biztosnak látszik a kutyák jövője

A fajta céltudatos tenyésztése­ Fényes Dezső balassagyar­mati múzeumigazgató nevéhez fűződik, aki néprajzi gyűjtőútjai során vásárolt néhány egyedet az akkor még nem ismert fajtából, majd 1936-ban a tenyészállatvásáron mutatta be a kutyákat. A bizottság elfogadta a leírást és a „mudi” fajtanevet, amely valószínűleg egy számadó juhász kutyájától származik. A második világháború végére szinte teljesen kipusztult a fajta, feltámasztása a semmiből kezdődött újra. 1963-ból származik az újabb standardja, amelyet Balássy Zoltán alkotott. Ugyan Magyarországon még sokan ma sem tudják, milyen egy mudi, de a természetrajongó finnek felfedezték a fajtában rejlő pozitív tulajdonságokat.