Emlékeznünk kell az egykor meghurcoltakra

A Nemzeti Emlékezet Bizottság az Orosháza és Térsége Gazdakör, valamint az önkormányzat erre az alkalomra filmvetítéssel, könyvbemutatóval, kerekasztal-beszélgetéssel is készült.

A Sorsfordítás című vándorkiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságának közös szervezésében indult útjára, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra a kevéssé ismert tényre, hogy a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. A tablókiállítást már sok településen láthatták az érdeklődők, most érkezett Orosházára, ahol a házigazda, Horváth József, a gazdakör elnöke köszönte meg a tárlat, az ahhoz kapcsolódó könyv létrejöttében résztvevőknek a munkáját. Bojtor István, Orosháza alpolgármestere a megnyitón úgy fogalmazott, a tárlat figyelmeztet, a fiatalok figyelmét ráirányítja: az erőszak nem lehet jó megoldás. Ez a nap az egykor meghurcoltakra való méltó emlékezésé is. Tiszteletadás azok előtt, akik életüket a földnek szentelték.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kordokumentumokból, akkori politikusoktól idézve sorolta a történelem okozta traumákat, amelyekkel megcsonkították az akkori gazdatársadalom erejét. A kollektivizálás kapcsán kiemelte, az felszámolta a közösségeket, a gazdakultúrát, félelmet, bizonytalanságot szült. A szégyentábla, a padlássöprés, a kidobolás eszközeivel is az volt a cél, hogy a paraszti élet hagyományait, kultúráját szétrombolják. Pusztítottak a természetben és a lelkekben is – mondta. A szónok Békés megyei eseteket, példákat is sorolt, jelezve, ez a vidék volt a legnagyobb elszenvedője annak a korszaknak.

– Generációkon átívelő az a fájdalom, amivel járt ez a korszak. Örökségét máig érezzük. Ezért is kell emlékeznünk, s gondolnunk a vidéken élők millióira.

Weidel Valter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára arról beszélt a megnyitón, hogy napjainkban az emlékezésen túl a pályázati lehetőségekkel is segítik a gazdákat, és számtalan eszköz van a kezükben, amelyek a boldogulásokhoz hozzájárulnak.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke személyes, családi tapasztalásait idézte fel.

– A mi generációnkban elevenen élnek azok a családi élmények, amikor a szüleink kétségbeesését láttuk, hallottuk. Nem tudunk felejteni. Kötelességünk emlékezni. Ez a kiállítás hiteles fotókkal illusztrálva ezt teszi. De zajlik a tudatos történelemhamisítás, még mindig kozmetikázzák azt a borzalmas kort. Pedig azt a maga kegyetlen valóságában kell megmutatnunk, megismertetnünk az utókorral éppen azért, hogy ne ismétlődjön meg – hangsúlyozta.

– Az elmúlt évtizedekben igyekeztünk mi, gazdák megszervezni magunkat. A magyar gazdatársadalom, a vidék él. Hagyományainkat ápoljuk, megőrizzük, tiszteljük. Ehhez hozzájárul ez a kiállítás is.

Kollektivizálás

A paraszti gazdaságok 1948 és 1961 között több hullámban végrehajtott kollektivizálása a magyar népesség közel felét érintette. A paraszti tulajdon felszámolását, a földek és az emberek termelőszövetkezetekbe kényszerítését s kommunista hatalom a megfélemlítés és a terror eszközeivel érte el. Eközben feldúlta, majd felszámolta a hagyományos közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó kultúrát és életmódot. A kollektivizálás ugyanakkor nem csak a mezőgazdaságra és a falura volt hatással: a tömeges erőszak és annak tabusítása a város és a vidék közös története, tragédiája.

Ez történ Békés megyében

A második világháború alatt Magyarországon kialakított állami beavatkozás, a termelési kötelezettség, a beszolgáltatás 1945 után tovább élt, a gazdaság lényegében 1956-ig hadigazdasági jellegű maradt. Rákosi Mátyás főtitkár 1948 elején Mezőhegyesen még rágalomnak nevezte, hogy a kommunista párt a magántulajdon ellen lenne, azt állítva, hogy abban éppen ők védik meg a paraszti tulajdont. Néhány hónappal később, az elhíresült kecskeméti beszédében azonban már azt hangsúlyozta, hogy a kisparasztság számára csak a termelőszövetkezeti út a járható.

1945-ben az akkori bihari, jelenleg békési Sarkadon alakult meg az első kollektív gazdaság. 1948-ra huszonnégyre emelkedett a termelőszövetkezetek száma, 1953-ra pedig a termőterület harmadán folyt kollektív gazdálkodás. 1953 után a megyében 21 ezer család lépett ki a téeszekből, 33 szövetkezet pedig fel is oszlott. Az 1958-ban újraindított kollektivizálási hadjárat eredményeként 1962-re Békés 739 ezer kat.hold szántóterületből csupán 19 ezer maradt egyéni kézben. Az 1960-as évek elején a paraszti magántulajdon csaknem teljes felszámolása, a termelőszövetkezetek megszervezése a forradalmat követő terrort folytatta. A folyamat 1961-1962-re befejeződött, gyökeresen átalakítva Békés megye gazdaságát.