Hőseink áldozata nem volt hiábavaló

Egy nemzet indentitását számtalan, a történelme alatt ért hatás alakíthatja – kezdte megemlékezését Németh Szilárd. Az államtitkár elmondta, a néplélek valódi rejtély, az együtt megélt győzelmek és bukások, a közös bánatok és örömök, a legendák és valós történetek, hagyományaink és még számtalan tényező folyamatosan alakítja közös lelkünket.

– A magyarság lelki gyökereihez 1849 október 6-a óta hozzátartoznak aradi mártírjaink is. Ezen a napon immáron 169 éve gyászol a magyar nemzet – hangsúlyozta Németh Szilárd. – Pedig a kivégzett honvédek nem születtek nemzeti hősnek. Nekik is volt családjuk, voltak gyermekeik, szüleik és barátaik. Magyarok is csak négyen voltak közülük. A Magyarországért, a magyar függetlenségért vállalt katonai szolgálatuk és esküjük, majd a bosszúvágy és a példastatuálás miatti haláluk örökre hozzáfűzte ehhez az országhoz, és örökké magyarrá tette őket. Haynau a Pesten meggyilkolt első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos mellett 12 tábornokot, három ezredest, három alezredest és két őrnagyot végeztetett ki a császári és királyi hadseregből a magyar szabadság pártjára állt katonák közül. Tizenhat honvéd tábornok és főtiszt sorsvonala Gyulától nem is olyan messze, a Kossuth Lajos által magyar Golgotának nevezett Aradon ért véget, mártíromságuk pedig Gyula városában kezdődött.

Az államtitkár szólt arról, hogy a nemzeti emlékezet sokáig tizenhárom aradi vértanút tartott számon, de valójában tizenhatan voltak.

– Fontos kötelességünk megemlékezni Ormay Norbert honvéd ezredesről – akit elsőként végeztek ki Aradon –, Kazinczy Lajos honvéd ezredesről és Ludwig Hauk alezredesről is, akiket 1849 augusztusa és 1950 februárja között végeztek ki Aradon – húzta alá. – A vértanúk nevüket és életüket a szabadság eszméjével együtt örökre beírták a magyarság történetébe. Habár a szabadságharc elbukott, de hőseink áldozata nem volt hiábavaló, szabadság iránti vágyat már nem lehetett elfojtani. Ahogy Juhász Gyula írta: „A föld alól, a magyar föld alól/ A vértanúk szent lelke földalol”. A forradalom és szabadságharc nemzeti ügy volt, az azt követő megtorlás pedig a nemzet tragédiája.

Mint kiemelte, 1849 október 6-a egy korszakot zárt le nem csak hazánk, de egész Európa történetében.

– Az orosz, porosz, osztrák, brit, francia birodalmaknak, az egész Európa felett hatalmaskodni vágyók szövetségének végleg befellegzett – folytatta a gondolatot. – A népek tavasza látszólag vereséggel és nagyon is valóságos vérbosszúval ért véget. A Habsburg-dinasztiának az orosz cári katonai segítséggel elért győzelem sikernek tűnt, de valójában már nem volt eredmény. Hiába torolták meg a forradalmat, a restaurálni kívánt világot soha nem állíthatták vissza. A magyarok ellenállása, hősiessége, áldozatvállalása utat nyitott a nemzeti polgárosodás világának, a békés gyarapodásnak. A Habsburgoknak nem volt joguk az önvédelmét megszervező, az alkotmányos jogait védő Magyarországot pellengére állítani és honvédő katonáinkat lemészárolni, de volt hozzá hatalmuk.

Áttérve a helytörténeti vonatkozásokra, kifejtette, miután Görgey az oroszok előtt tette le a fegyvert, azok Gyulán és környékén jelölték ki a magyar csapatok számára a szállást.

– Az összes korabeli visszaemlékezés szól a helyi lakosság szeretetéről, szimpátiájáról. A gyulaiak nem csak a parancsba adott ellátást, de kedvességet, szeretetet, tiszteletet és megbecsülést is adtak a katonáknak – fogalmazott. – A tisztek pedig a gyulai napok alatt rendezték gondolataikat, nyugodt körülmények között számot vethettek sorsukkal és elrendezték életük vagy haláluk jövendőjét. A honvédek „fogoly kálváriája” akkor kezdődött, amikor az oroszok átadták őket az osztrákoknak, de a gyulaiak ekkor is kitartottak mellettük. Katonáinkat élelmiszerrel, ruhával látták el, és a település határán túl is elkísérték őket.

Nyomatékosította: az október 6-a utáni érkező hírek dermesztő csendet igen, de félelmet semmiképpen nem keltettek, akkor a magyarokat már nem lehetett megfélemlíteni.

– A kivégzések lőporfüstje, a bitófák árnyéka legfeljebb a bosszút szolgálhatták, de mártírjaink hősiessége nemzetünk közös lelkének a része lett és alkotó eleme ma is – húzta alá Németh Szilárd, aki kitért arra, hogy a Magyar Honvédség idén ünnepli megalakulásának 170. évfordulóját.

– 1848-ban szinte a semmiből teremtették meg a magyar hadsereget – mondta. – Százhetven éve hazájukat szerető, Magyarország fegyveres szolgálatát, a haza védelmét önként vállaló, azért akár az életüket is feláldozó fiatalok alkották a honvédség gerincét. Példájukból meríthetünk ma is erőt és bátorságot ahhoz, hogy kiálljunk Magyarországért, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunkat, függetlenségünket és érvényt szerezzünk a minket megillető döntési szabadságunknak.

Leszögezte, nemzeti örökségünket, kultúránkat hagyományainkat meg kell őriznünk a jövőben is. Ezekért az értékeinkért az elmúlt évszázadokban is sokszor meg kellett küzdenünk, és ha kell, megtesszük, vállaljuk ma is ezt a kiállást.